„KÜLÖNLEGES” 2020 címmel amatőr versíró pályázatot hirdettünk, melynek eredményét, illetve a nyertes pályaműveket kínáljuk megtekintésre. Gratulálunk a résztvevőknek!
KÜLÖNLEGES 2020 - Versíró pályázat felnőtteknek
A Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma versíró pályázatot hirdet a felnőtt korosztály részére.
Kedves Látogatók!
A kertben folyó munkálatok miatt, kérjük, hogy a múzeumot kizárólag a Jakobinus út felől közelítsék meg. Az emlékkert emlékcsarnoktól főbejáratig terjedő része munkaterület, így oda idegeneknek belépni szigorúan tilos. Az emlékcsarnok átmenetileg nem látogatható!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a múzeum tereiben saját maszk viselése kötelező!
A múzeum látogatótereiben egyszerre legfeljebb 15 fő tartózkodhat, valamint javasoljuk, hogy a kiállítóterekben tartsák be a 1,5 méteres távolságot.
Múzeumpedagógiai foglalkozásaink továbbra is elérhetőek, bejelentkezni minimum két héttel a foglalkozás tervezett időpontja előtt szükséges a következő e-mail címeken:
Kesztyűs Kitti, múzeumpedagógus – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hornyákné Tóth Renáta, múzeumpedagógus – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szíves megértésüket köszönjük!
„Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv” - Wacha Imre emlékére
A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége idén is meghirdeti közös játékos nyelvi versenyét.
Írj levelet Kazinczy Ferencnek! pályázat
Múzeumunk az előző évek hagyományát követve 2020-ban ismét meghirdeti levélíró pályázatát.
A leveleket október 25-ig várjuk a múzeum címére.
Részletekről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhetnek:
Telefonszám: 06-47/521-236
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Van képe hozzánk?
Közzététel és digitalizálás után a képeket visszajuttatjuk tulajdonosának, továbbá a beküldő hozzájárul ahhoz, hogy a fotókat a későbbiekben felhasználjuk.
A képeket a következő címekre várjuk:
Postai úton: A Magyar Nyelv Múzeuma, 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy u. 275.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Anyanyelvi hétpróba
A Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma nyári napközis tábort szervez alsó és felső tagozatos diákok részére.