Nem lévén a szabadkőművesek szakértője, az irodalmi búvárlatok vezettek arra, hogy áttekintsem: mit jelentett Kazinczy Ferenc számára a találkozás a szabadkőművességgel? Ennek jegyében összegzem most dióhéjban a szabadkőművességről szükségesnek látott ismereteket.
A szabadkőművesség történetével foglalkozók legtöbbször visszanyúlnak azokhoz a gyökerekhez, amelyek az ószövetségi mesterekre, a jeruzsálemi templom építőire vezetik vissza az eredetüket. Mivel a szabadkőműves hiedelemvilág szerint az általuk tisztelt Legfőbb Lény nem más, mint a Világegyetem Nagy Építőmestere, a kiemelkedő bibliai személyiségekben is építőmestereket látnak. Az eredeztetés másik ága a Szentföldön alapított keresztyén állam védelmét ellátó keresztes hadak templomos lovagjaira utal. Amikor az arab invázió ezt a keresztyén államot megdöntötte, a templomosok elveszítették küldetésüket, s a nagy befolyással bíró szervezetüket feloszlatták. Ezt követően titkos társaságokba tömörültek, melyek közül némelyikben már a keresztyén-ellenes, okkult gyakorlat is megjelent.
A gyökerek között említenünk kell a tiltott alkímiával foglalkozó egyéneket és csoportokat, akiket az élet meghosszabbítása, a halhatatlanság megtalálása, az aranycsinálás titka foglalkoztatott és rózsakeresztesekként, illuminátusokként kértek helyet a szabadkőművesek rendjében. Az eredeti szabadkőművesség kialakulását a 13. századtól a 16. századig számítom. A kőműves mesterséget művészi tökélyre fejlesztő mesterek, akik nagy tiszteletnek örvendtek, hiszen a katedrálisok, erődök, kastélyok máig csodált épületeit alkothatták meg, kiváltságokat élveztek az egyéb területek munkásaihoz viszonyítva. A maguk szakmai csoportján belül, a kőfaragók mellett az épületszobrászok a jobban munkálható „szabad kővel” dolgozván lettek „szabadkő-művesek”. Munkahelyük mellett alkalmi pihenőhelyet építettek, ahol a szerszámaikat tartották (páholy - lodge – magyarítva: lózsi). Szakmai tudásukat szigorúan titokban tartották, s ezt a titkos tudást sajátos rituálé keretében, nemzedékről-nemzedékre adták tovább az arra kiválasztottaknak. Mivel a páholyok a képzés műhelyei is voltak egyúttal, lassan intézményesültek.
Közösségeik kiváltságos csoportként társadalmi osztályok és országhatárok fölé emelkedtek, beutaztak országot, kontinenst. Érdekvédelmi szervezeteiket (Anglia: Fraternity of Freemason, Franciaország: Compagnonnage), mint Isten törvénye ellen vétő testületeket, betiltották, s ettől fogva azok titkos társasággá alakultak: sajátos jelekkel, szimbólumokkal, jelszóval ismerve meg egymást és kommunikálva egymással. Ettől fogva az egyház irányítása nélkül gyarapított, világi műveltség megszerzésére törekedtek, ami abban a korszakban merész vállalkozásnak számított.
A kora újkor elején elfogytak az akár évtizedekre megélhetést biztosító, hatalmas megrendelések, s az erre épülő közösségek egyszerre munka nélkül maradtak. A szakmai tudásra nem volt többé szükségük, azonban a titkos szerveződés kiváltságait mégsem kívánták föladni. A világi és egyházi hatalomtól független, titkos társaságba tömörülve, a közösségeik egyre inkább vallási jelleget öltöttek, s hogy létezésüket legalizálják, a nyilvánosság felé elfogadható, vallásos és humanitárius célokat fogalmaztak meg. A megmaradásukhoz azonban ez sem volt elég: a 16. század közepére felmorzsolódtak és elenyésztek.
A szabadkőművesség II. korszaka – ami klasszikusnak nevezhető - a 17. század végétől a 18. század végéig tart. A 17. században kialakulnak a korábbiakra csupán hivatkozó, titkos testvériségek, amit rendként tekintenek. Tagjaikat beavatással veszik soraikba, inassá, legénnyé, mesterré avatva és páholyokba szervezve, ami műhely és egyúttal templom, szentély, a rituális együttléteik helye. Ez általában négyzet vagy téglalap alaprajzú, a mennyezetét a csillagos ég díszítheti, a padlózata gyakran fekete-fehér kockás, szimbolikus szőnyeggel. Találhatunk benne sötét kamrát, szónoki emelvényt, háromszögű asztalt, jelmondatokkal, az adott páholy jelvényével, zászlajával. Főbb tisztségviselőik: főmester, titkár, kincstárnok, fővizsgáló, felügyelő. Leggyakoribb szimbólumaik a kőműves mesterség szerszámaiból válogatott: körző, szögmérő, vízmérték, függőón, kalapács, véső, vakolókanál, vonalzó, faragatlan kő, rajztábla. Egyéb jelképes tárgy sokszor az emberi koponya, a Biblia, homokóra, bőrkötény, fehér kesztyű, csiszolt kő, lángpallos, G-betű, 5 ágú csillag, piramis, stb. A páholyok országonként egy-egy nagypáholyt alkotnak.
1723-ban szabadkőműves alkotmányt ír James Anderson anglikán lelkipásztor, amelyben összegzi alapelveiket: a humanista erkölcsi és szellemi értékek őrzése; a felvilágosodás terjesztése; a tagság alakítása társadalmi, vallási, nemzeti, politikai különbségekre tekintet nélkül; minden vallás és világnézet tisztelete, de a testvériségen belül a vallási és politikai vitáknak, az erőszaknak és a szellemi szabadság korlátozásának a következetes elutasítása; csak törvénytisztelő, jó hírű, hazájukat szerető polgárok toborzása; céljaik nyilvánossá tétele, melyek értelmében a maguk és mások nemesítésén, a világ jobbításán fáradoznak; a testvéri kötelékeket az emberiség egészére igyekeznek kiterjeszteni.
Érzékelhető az integrálódási szándék, a törekvés a megfelelésre, elfogadásra a korabeli elvárások szerint. Hangsúlyos a keresztyén vallás gyakorlása, mint feltétel, a valláserkölcsi kiválóság, mint cél, valamint a biztosíték arra nézve, hogy titkos társaság békeszerető tagjai a világi vagy egyházi hatalom elleni összeesküvésben, felkelésben nem vesznek részt s a hatóságok irányában kötelességtudóak, törvénytisztelők maradnak. Az így bemutatkozó szabadkőművességgel rokonszenveznek a legfőbb világi és egyházi méltóságok: uralkodók, főpapok, az arisztokrácia jó néhány képviselője vállalja a beavatást, sőt a tisztségviselést a rendjükben.
A titkos társaság azonban nagy kísértés a 18. század közepén. Előbb az egyház hívja fel a figyelmet arra, hogy ennek a társaságnak vannak csoportjai, melyek nem az alkotmányukban foglalt alapelvek szerint kezdenek működni, s egyre veszélyesebbek a társadalomra. Utóbb pedig az államhatalom kénytelen reagálni arra a leleplezett mozgalomra, amely már nem is csupán vagyonszerzésre, hanem a kormányzati hatalom megdöntésére, a magántulajdon eltörlésére, az örökösödés megszüntetésére, a hazafiság kiirtására, a család felbomlasztására és minden vallás felszámolására törekszik.
Következésképpen, szaporodnak a szabadkőművesek ellen hozott intézkedések, a mozgalom maga is meghasonlik, mert a többség nem vállalja az eredeti alkotmányos elvekkel szembehelyezkedő, gátlástalan magatartást. Ekkor tehát még a szabadkőművesség szalonképes irányzata marad fölül. Amikor azonban a szabadkőművességben, a francia forradalomhoz vezető folyamatok szervezőjét azonosítja nem csupán a hatalom, hanem a széles közvélemény, a működésüket a legtöbb országban betiltják, szervezeteiket felszámolják, s az illegalitásban megmaradó, néhány kis csoportjuk jelentéktelenné válik.
A szabadkőműves szervezkedés eléri a történelmi Magyarországot. Az 1742-ben Bécsben, főként arisztokraták által alapított páholyt még 16 alapítása követi Budán, Pesten, Pozsonyban s egyes vidéki városokban, szerte a Kárpát-medencében. Vannak, akiket a titkos társaság misztikuma, vannak, akiket az illuminátus, rózsakeresztes, alkimista kutatások vonzanak, vannak, akiket pedig a különféle érdeklődésű körű és különböző szinten megszervezett közösség, vagy az ezeken keresztül remélt karrier haszna csábít és vannak értelmiségiek, akiket ténylegesen a humanista programokba kapcsolódás érdekel. Nyílt titokká válik, hogy az egyes páholyok tagjai között császár és király, pápa és miniszterelnök, uralkodó dinasztiák, állami és egyházi méltóságok vannak együtt egyszerűbb emberekkel, tekintet nélkül az országhatárokra. Abban az időben az egyetemes testvériség ideája merész gondolat, még akkor is, ha az egyes páholyokba nőket, rabszolgákat, büntetett előéletűeket, fogyatékosokat és – gyakorlatilag – szegényeket nem vesznek fel. A közvélemény felnéz Mária Terézia férjére, II. József testvérére, s a magyar főnemesi családok nagy részére, akik képviseltetik magukat családtagjuk révén egy-egy páholyban. Nem csoda, hogy példájukat követve, a vármegyei közigazgatás tisztségviselői is igyekeznek megalakítani hasonló köreiket. Amikor azonban kifejezetten magyar érdekű, hazafias szellemű páholyt alapítanának, az megbukik a külföldi páholyok ellenállásán.
A magyarországi páholyokat elkerülik a pusztán hatalomra törő, nyugati irányzatok; ezek inkább az érdeklődési köröknek megfelelően csoportosíthatóak, mint a közéletnek, művelődésnek vagy alkímiának, okkult szertartásoknak elkötelezett közösségek. Az Ausztriára alkalmazott törvényeket azonban Magyarországon is érvényesítik. A szabadkőművességet vallási tévelygésnek minősítő pápai bulla (1738) alapján Mária Terézia a tevékenységüket korlátozó intézkedéseket vezet be és páholytagokat bocsátanak el állásukból vagy tartóztatnak le. (1743) Utódját, II. Józsefet kiszolgálják a szabadkőműves páholyok, sőt, a nagymesteri címet is fölajánlják neki, de nem fogadja el, hanem felforgató, forradalmi tevékenységüktől tartva, a páholyok számát tartományonként 1-1-re, Bécsben, Budán, Prágában pedig 3-3-ra csökkenti és kötelezi őket a gyűléseik bejelentésére, tagjaik névsorának bemutatására a helyi rendőrségnél. 1785-ben gyakorlatilag a vidéki páholyokat betiltják. 1789-ben a francia forradalom kitörésekor a pesti páholy feloszlatja saját magát, mert nem ért egyet a forradalmárok törekvéseivel. II. Lipót 1793-tól foganatosítja a magyar páholyok teljes felszámolását, amit 1795-re maradéktalanul teljesítenek: felszerelésüket lefoglalják, anyagaikat Bécsbe szállítják. Ezzel ér véget nálunk a szabadkőművesség második, klasszikusnak nevezett, a keresztyén Európában még integrálódni tudó, szalonképes korszaka.
Hogyan vezet Kazinczy Ferenc útja a maszonériához? Pataki diákként befejezve 1769 és 1779 között kollégiumi tanulmányait, életének felnőtt korszaka kezdődik, az első szerelmekkel, joggyakornoki működéssel Kassán és Eperjesen, s folytatódik Pesten, mint királyi táblai jegyzőnek és Miskolcon, mint zempléni aljegyzőnek a karrierje. Még bármi lehet belőle: megnyílik előtte az út a királyi udvartól a magasabb országos tisztségekig. Minden szellemi mozgalom érdekli. 1783-tól intenzíven foglalkozik a szabadkőműves közösségekkel, de nem lépne be azonnal, akármelyik páholyba. Tud disztingválni és azok társaságát keresi, ahol közéletnek és művelődésnek elkötelezett értelmiségiekkel találkozhat. Barátai közreműködésével 1783-ban avatják az Erényes kozmopolitához címzett, miskolci páholy tagjává Orpheus - elnevezéssel, ahol titkárhelyettesi tisztséget nyer, 1784-ben pedig a rózsakeresztes kör tagjává emelik Fichtenbaum Kálmán – néven. Az utóbbiaknál fogadalmat tesz arra, hogy amíg él, a mindenható Jahvét (a bibliai kijelentés Istenét) imádja lélekben és igazságban; folyamatosan törekszik Isten jobb megismerésére; lemond a világ hiúságairól; embertársait tőle telhetően segíti; és titoktartásra kötelezi magát. Ezt a kört Kazinczy egyfajta olvasókörnek, irodalmi körnek, művelődési fórumnak tekinti, melyben előadások tartására és megbeszélésére nyílik lehetőség.
Említettük, hogy a vidéki páholyokat – a rózsakeresztes körökkel együtt - egy évre rá felszámolták. Kazinczy így csupán a pesti és bécsi páholyokban tevékenykedhetett. Évente utazott Bécsbe legalább egyszer, útba ejtve Budát és Pestet. Az ő javaslata pl. az, hogy az addig német és latin nyelvű páholyok nyelve legyen a magyar. Vagy egy fővárosi páholy-ülés alkalmával határozzák el a Tudós Társaság – a későbbi MTA – megalapítását. Indítványára évek múltán az erdélyi testvériség nyelvművelő társaságot hoz létre.
Szerencsés helyzetben vagyunk abban a tekintetben, hogy Kazinczynak a szabadkőművességről alkotott, árnyalt véleményét nem kell találgatnunk vagy önkényesen a szájába adnunk, mert ő maga adja elénk írásban. A szabadkőművesség szervezeti fölépítését – a benne elérhető fokozatokat – értelmetlennek találja, eltévelyedésnek tartja. Az egyesek számára fontos, okkult szertartásokkal és azok szimbolikájával egyáltalán nem foglalkozik, idős korában sincs tisztában velük. Saját kifejezésével szólva, iszonyodik az „ördögöket segítségül hívó” praktikáktól, amiket „haszontalanságnak, esztelenségnek, bolondságnak” tart. Az alkimistákról, az örök ifjúság titkának kutatásáról vagy az aranycsinálásról az a véleménye, hogy ostobaság és tönkreteszi magát egészségileg és anyagilag az, aki ilyenekkel foglalkozik. Apósának hasonló próbálkozásai felett csak mosolyognak feleségével együtt. Annak a páholynak a „vad libertinizmusától”, amelyben alkímiával foglalkoznak és ugyanakkor erkölcstelenkednek, elhatárolódik és nagy ívben kikerüli őket. A szabadkőművesség vallási vonatkozásának egyedül pozitív vonása a számára az, hogy felekezeti különbség nélkül lehet segíteni egymáson – amit feleségével együtt folyamatosan gyakorolnak is.
Kazinczy hazai közéleti és külföldi – német, angol - irodalmi eszményei között a legtöbben szabadkőművesek. Itthon a hasonló gondolkodású pályatársakkal az alkotó értelmiség köreit hozzák létre. Látja a páholyok politikai hasznát a támogatott célok, ügyek, emberek, a beteljesülő karrierek, a művelődési misszió tekintetében. Nincs okunk kételkedni abban, hogy nézetazonosságot vállalt azokkal a barátaival, akik a francia forradalom idején radikalizálódó páholyukat saját maguk oszlatják fel: Széchenyi Ferenc, Ráday Gedeon, Pálóczi Horváth Ádám. Levelezése során tartja a kapcsolatot az egykori szabadkőműves testvérekkel. Tudja, hogy a titkosrendőrség ellenőrzi a levelezését, amit azonban mennyiségében akkorára duzzaszt, hogy abban már nem feltűnőek az egykori páholy-társak, mint címzettek.
Kazinczy felfogása a szabadkőművességről már saját korában is idealisztikusnak tűnt. Egy kiadatlan versében erről így fogalmaz:
„Nincs közfal itten, aki jó, rokon –
Szív, nyelv, szokás nem szül különbséget;
Egy tisztjök, egy törvényök, egy hazájok
Csak egy és mégis más. Lehullott állal
Bámúlja a titkot a vak. Az neki
Titok marad, de a szenteltnek nem az.”
Prózai írása szerint összegyűjtené a legjobb szívű, legerényesebb embereket olyan közösségbe, ahol a nagy társadalmi különbségek eltűnnek, mert mindenki egyformán testvér; ahol a hétköznapok sok hiábavalóságáról, az értelmetlen küzdelmekről el lehet feledkezni, s csak azzal foglalkozni, amit ki-ki a hivatásának érez, amiért lelkesedik; ahol át lehet élni, hogy sokan együtt munkálkodnak jó ügyekért és mindenki a maga helyén és képességei szerint igyekszik embertársain segíteni, a világot jobbá, szebbé tenni; ahol mindenki mindvégig tanul, olvas és kötelességének érzi, hogy az így gyűjtött szellemi kincseit tovább adja másoknak. Számára a szabadkőművesség az egyik eszköz az éppen formálódó küldetéséből adódó feladatok teljesítéséhez. Amit ő várt a szabadkőműves tevékenységtől, az első sorban a nyugati irodalom fordításához, a hazai irodalmi színvonal emeléséhez, a nyelvünk megújításához, a nőnevelés ügyéhez, a népművelés kérdéséhez, az olvasó mozgalomhoz kapcsolódott.
Ahogy Franciaországban a forradalom, úgy Magyarországon a köztársaságpárti szervezkedés gyanúja első renden a szabadkőműveseket vette célba. A jakobinusokat egy emberként szabadkőműveseknek tekintették, akik a fennálló világi és egyházi hatalom ellen szervezkedtek. Mint tudjuk, Kazinczy pusztán a jakobinus káté olvasásáért és továbbadásáért érdemelt halálos ítéletet, s az sem volt enyhébb, amikor ezt meghatározatlan idejű börtönre változtatták. Azokban a börtönökben, amelyekben megfordult hamar elpusztultak a fogságra ítéltek. A 2387 napos fogságát ő szerencsésen túlélte. Szabadulása után már nem nyílt többé lehetőség a számára szabadkőműves tevékenységre, ahogyan később, másoknak sem az egész reformkor ideje alatt.
Ahhoz, hogy a helyére tegyük Kazinczy szabadkőművességét és pontosan értékeljük, át kell tekintenünk a szabadkőművesség III. korszakát: hogyan változott a szabadkőművesség Kazinczy kora után, a 18. század végétől napjainkig?
Vallásinak minősíthetjük eredendően a szabadkőművességet – a tiltakozásuk ellenére – mivel rítusaik, szimbólumaik és szertartásaik általunk csak vallásosként meghatározható tevékenységet fednek. Hisznek egy természetfölötti Legfőbb Lényben, amely nem azonos a bibliai kijelentés Istenével. Az egyes páholyok a beavatandó tagoktól istentagadó nyilatkozatot kérnek (Franciaországban). Keresztyén szemmel értékelve, a szabadkőművesek a deista filozófia alapján állnak, felekezetileg a gnosztikus eretnekség mozgalmaihoz sorolhatóak. A keresztyénséggel való szembenállásuk vezetett oda, hogy ebből a szellemi gyökérzetből sarjadt már a 19. században a keresztyén értékrendet a feje tetejére állító sátánisták egyháza, később a New Age irányzata, új vallást hirdetve, de csupán halál-kultuszt és egy ezoterikus szektát nyújtva a tagjainak.
A szabadkőműves testvériség a 20. században már nyíltan a politikai és gazdasági hatalom megszerzése érdekében tör kulcspozíciókra, nem válogatva az eszközökben. Valamennyi pártban indítja tagjait, de önálló pártot is alapít. A „haladás” jegyében harcot hirdet a vallásosság, a nemzeti hagyományok ellen, s egyik eszköze a történelem meghamisítása vagy elhallgatása. Magyarországon az 1848-1849-es szabadságharc kirobbantása és eltiprása után a nemzetmegtartó középosztály összeroppantása és likvidálása a cél, hogy a vezetést egy etnikai kisebbség vehesse át. Az egyetemes és titkos választójogot azért harcolják ki, hogy nagyobb közéleti káoszt teremtsenek és könnyebben tévesszék meg a közvéleményt, manipuláljanak nagy tömegeket. Politikai szerepvállalásukkal együtt megjelenik a kettős mérce alkalmazása a közéletben. Igazolható a külföldi és hazai szabadkőműves páholyok konkrét közreműködése a nemzetiségi feszültségek szításában a Kárpát-medencében és a trianoni tragédia előidézésében és végrehajtásában. A harcos szabadkőművesség mindazon elvekkel ellenkező gyakorlatot folytat, amelyeket alkotmányában egy korábbi korszakban lefektettek.
Egyes – nehezen bizonyítható – vélekedések szerint, a szabadkőművesség már a francia forradalommal kezdődően vezető szerepet játszott a politikai döntéshozatalban és az európai történelem alakításában, s ma is létezik a világ sorsáról döntő, törvény feletti csoportjuk, pénzhatalmi diktatúrát, ideológiai terrort gyakorló világkormányuk. Eszerint előre megírt forgatókönyveik vannak a globalizációs folyamatok és gazdasági válságok, gyarmatosítások irányítására, mesterséges járványok, regionális háborúk előidézésére vagy akár a III. Világháború kirobbantására, a föld népességének radikális csökkentésére, egyfajta új világrend kialakítására. Ezeket a fölvetéseket általában „nagy összeesküvés elméletek” kategóriáiba sorolják és nem foglalkoznak vizsgálatukkal, mi azonban ezeket sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk.
Milyen szabadkőműves volt Kazinczy? A szabadkőművesség fogalma – amint láttuk – egészen mást jelentett a középkorban, mást a francia forradalom előtt és mást a 19. század végétől napjainkig. Tartalma gyökeresen megváltozott korunkra és egészen különbözik attól, amilyen a 18. században volt. Kazinczy korát a szalonképes szabadkőművesség jellemezte. Ezt követően, a reformkorban nincsenek nálunk szabadkőművesek, a mozgalmuk főképpen a kiegyezés után kap ismét lábra és hatása alá kerül a harcos, egyházellenes és aktívan politizáló irányzatoknak.
Minden korszakban voltak szimpatizánsai egy magát jámbor, erényes, humanitárius szervezetnek mondó testvériségnek. A szabadkőművesség utóbbi korszakában azonban a gyakorlat egészében meghazudtolta az egykor lefektetett elveket, s akkora változásoknak vetette alá azokat, amelyekkel elvette a korábbi korszakra történő hivatkozások hitelét. Ettől fogva a terhes közelmúlt és jelen jóhiszemű vállalásának olyan mértékű tájékozatlansággal kell párosulnia, ami eleve lehetetlenné teszi az elvek és a gyakorlat összehangolt képviseletét.
Ha megelégszünk azzal, hogy Kazinczyt egyszerűen szabadkőművesnek mondjuk, lehetőséget teremtünk arra, hogy őt és valamennyi jó érzésű, nemes ügyekért küzdő kortársát beárnyékolják azok a gyanúsítások, amikkel a mai szabadkőműveseket gyanúsíthatják. Ezzel azonban meghamisítjuk az ő nemzedékének az életét és munkásságát. Ezért – bár az ő mozgalmát is így nevezték és megmutathatjuk szabadkőműves tevékenységének dokumentumait és tárgyi emlékeit – ki kell jelentenünk, hogy Kazinczy Ferencet semmiképpen sem mondhatjuk mai értelemben vett szabadkőművesnek!
Aki egybemossa a 18. századi szabadkőművességet a 19-21. századival, az méltánytalanul, jogtalanul és tudománytalanul skatulyázza be Kazinczyt és nemzedékét, olyan kategóriákba sorolva őket melyek méltatlanok az életműveikhez és félrevezetik napjaink közvéleményét. A jeles elődökre hivatkozás arra szolgál, hogy igazolja a mai szabadkőművesek gyakorlatát. Nekünk azonban ragaszkodnunk kell az árnyaltabb osztályozáshoz, ha Kazinczyról és kortársairól nem kívánunk torzított képet tovább adni. Ezért különbséget kell tennünk koronként szabadkőművesség és szabadkőművesség között, szembe nézve minden korszak erényeivel és hibáival és leszámolva a mindenkori méltatlan megbélyegzéssel.
Kazinczy szabadkőművességét értelmetlen és lehetetlen egy lapon emlegetni a középkori szabadkőművességgel, mert az ilyen hivatkozásnak semmilyen konkrét alapja sincs. Következésképpen, nem írhatjuk a rovására a templomos lovagok vagy a Fraternity of Freemason titkos szervezetének erényeit és nem marasztalhatjuk el Kazinczyt az ő bűneik miatt. A 16. században felmorzsolódott szabadkőművesség és Kazinczyé között semmilyen eleven kapcsolat nem létezik.
Ugyanígy nem hivatkozhat a mai szabadkőművesség a 18. században fölelevenedő és elhaló, a minőségében gyökeresen más szabadkőművességre, mint elődjére vagy előzményére, hiszen közöttük sem áll fenn semmilyen szerves kapcsolat. Az utókor önkényesen helyezi Kazinczy értelmezési környezeteként a személye mögé a 19-21. századi hátteret. Ha ezt teszi, az életműve és szabadkőműves tevékenysége csak torzítva értelmezhető és hamisításokhoz nyújt segédkezet. Arról a Kazinczyról, aki a maga korában jól tudott különbséget tenni és válogatott a páholyok között, valamennyi megnyilatkozásának az ismeretében, éppen azt feltételezhetjük, hogy az ő elveivel ellentétes tevékenységet – a mai szabadkőművességet – személy szerint határozottan elutasítaná.
Akik az életművét ápoljuk, nemzetművelő misszióját tiszteljük, tartozunk neki azzal, hogy mindenkor tisztázzuk és minden nemzedéknek elmondjuk: mit jelentett a szabadkőművesség ott és akkor, mit jelentett azután és mit jelent itt és most? Mivel utána olvasva és kutatva, személyes véleményünket kialakítva, mindannyiunk számára belátható, hogy az egyenlőségjelet sohasem tehetjük ki az „akkor” és a „most” közé.
Széphalom, 2012. április 17.
Kiss Endre József
1759. október 27-én született Kazinczy Ferenc, akinek életművét az egyik legjobban feldolgozottnak mondhatjuk: nagyon sokan és sokat írtak róla. Saját munkái – a korabeli kiadású könyveivel és a levelezésével - több, mint félszáz kötetben állnak a mindenkori olvasók rendelkezésére. Nem könnyű olvasmányok, mert – noha nyelvújító írta őket – magukon hordják a nyelvújítás előtti magyar nyelv nehézkességének, botladozásainak, útkeresésének nyomait. Nehéz a feladata annak is, aki az előtte tornyosuló kötetekben azonnal rá akar találni a költőre, az íróra, a nyelvművelőre, a kritikusra, a fordítóra, a naplóíróra, a levelezőre, a művelődésszervezőre, az irodalom-esztétára, az ízlésreformerre, az útirajzok, tanulmányok, publikációk szerzőjére, esetleg a köztársaságpárti forradalmárra vagy a jozefinista polgárra, aki derék hazafi és kozmopolita is egyben. Akármelyik arcának a megvilágításához az egész életművének áttekintése szükséges.
