Kazinczy Ferenc (Érsemjén 1759. okt. 27. – Széphalom 1831. aug. 23.): író, a magyar nyelv és az irodalmi ízlés nagy hatású újítója. Nyolcéves korától került a család alsóregmeci udvarházába anyai nagyapja érsemjéni otthonából, ahol megszületett. Tízéves, amikor a sárospataki kollégium diákja lett, s húszéves korában (1789) fejezte be ott tanulmányait. A középfokú iskolázás után teológiai, jogi tanulmányokat végzett, sokat olvasott, fordított, írogatott. Amikor 1776-ban németből lefordította és kiadta Bessenyei „Amerikaner”-ét, személyes kapcsolatba került a magyar felvilágosodás programadójával, akitől ezt a biztatást kapta: „Ne szűnjön meg az úr szívének hajlandóságai után menni, és az emberi viselt dolgoknak ahhoz a dicsőségéhez közelíteni, melyre szemeit csaknem bölcsőiből láttatik vetni”. Bécsi, pesti útja, kassai, eperjesi, pesti joggyakorlata képzőművészeti és irodalmi élményekkel vezette az alkotói pályára a fogékony ifjút.
A szentimentalizmus, a művészi szép kultusza, a tolerancia, a polgári eszme, a nemzeti gondolat formálta világképét. Kapcsolatba került a szabadkőművességgel, majd a magyar jakobinus mozgalommal. Vármegyei tisztviselői szolgálat után kapott iskolafelügyelői megbízatást Kassán II. József uralkodása idején. Munkálkodásának eredményeként három év alatt negyvenöttel nőtt kerületében az iskolák száma. Irodalmi tekintélye fordításai és szerkesztői tevékenysége nyomán gyorsan nőtt. Kassán Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal megindította az első magyar szépirodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot (1789), majd Orpheus című saját folyóiratával jelentkezett (1790-1792). Erről az időszakáról írja Németh László: „Ő az irodalmi élet telefonközpontja, nem lehet jó huzal, amely nem ebbe a központba fut”. II. József halála után hivatalából elbocsátották, irodalmi munkásságát azonban tovább folytatta, s lépéseket tett, hogy saját otthont teremtsen. Építkezni kezdett a családjától neki szánt birtokrészen, amelyet ő nevezett el Széphalomnak. 1794 decemberében letartóztatták, s 1801 júniusáig raboskodott jakobinus kapcsolatai miatt.
1804-ben Török Zsófiával kötött házassága után gondolhatott újra otthona megteremtésére, tető alá hozta a széphalmi kúriát, s benne élt családja körében 1806-tól haláláig. Nyolc gyermekük közül hetet fölneveltek sokszor igen keserves anyagi körülmények között. „Egyik napról a másikra éldegélek csupa szerencsével s az ég irgalmából", írta 1815-ben, 1827-ben pedig húgánál vendégeskedő lányának azt üzeni: „Haza ne jöjj, nem képzelhetsz nagyobb ínséget, szegénységet, mint nálam”. E nehéz körülmények ellenére szívós irodalmi munkálkodás, nagy arányú levelezés töltötte ki a széphalmi negyedszázadot: Kazinczy innen vívta meg pennaháborúit a nyelvújításért, az irodalmi ízlés korszerűsítéséért. Itt keletkeztek Tövisek és virágok címmel híressé lett epigrammái, versei, önéletírásai, úti beszámolói.
A közeli Újhelyt gyermekkorától jól ismerte, szüleivel gyakran belátogatott a városba falujukból, s sűrűn átutazott rajta tíz éven át tartó pataki diákoskodása idején. Széphalmon otthont teremtve még közelebb került Zemplén vármegye székhelyéhez, tisztségeket, hivatalt is vállalt a városban, ezt írta róla: „Ujhely (melynek epithetuma a’ Sátor-Alja, minthogy Sátor forma hegy alatt fekszik) Zemplény Vgyének gyűléseket tartó Városa, és arról nevzetes, hogy a’ M. Házában itt predikáltatott legelébb a’ Luther új és egyszersmind ó tudománya”. Főgondnoka volt az újhelyi ref. egyházközségnek, táblabírája a megyének, újrarendezője a vármegye archívumának, egyik alapítója a reformerőket összegyűjtő Zempléni Casinonak (1831). Református főgondnokként az iskolai oktatás korszerűsítésére törekedett, arra intett: „Az Újhely ifjainak illenék nemcsak a külföldi változást, hanem a hazait is, s nevezetesen az Újhelyben történt dolgokat tanulniok… Én úgy gondolom, hogy gyermekeinknek azt a nevelést fogjuk megadhatni, mely őket alkalmatos és jó emberekké, hazafiakká, keresztyénekké s protestánsokká teheti”.
Családjának háza volt Újhelyben, Kazinczy szőleje a Köves-hegyen terült el. Levéltárosként rendszeresen bejárt Széphalomról, mely lóháton „léptetve is csak 37 minutum”, de gyakran tette meg gyalogosan az utat közel hetvenhez is. Leveleit sokszor keltezte Újhelyből, ahol a megyeháza boltíves szobájában szorgoskodott, olykor éjszakákon át: „éjfélig és virradatkor gyertyázok”, írta. A reformgondolatoktól hangos vármegyei közgyűléseken ő is részt vett, ahol szemtanúja volt Kossuth politikai pályaindulásának. Ezt írta egyik levelében 1831 januárjában az ifjú politikus felszólalásáról: „Erre felkele Kossuth Lajos, s oly tűzzel , mintha kezében volna a zendítés szövétneke, két kezét csipejére rakván, képzelhetetlen vakmerőséggel tartá beszédét.” Utakat tett Erdélybe, Győrbe, Pannonhalmára, Vácra, többször megfordult Pesten, hogy közreműködjön az Akadémia munkájának megszervezésében. 1831 nyarán is onnan tért haza, amikor hírét vette a Zemplénben pusztító kolerajárványnak. Maga is annak esett áldozatul 72. életévében. Kazinczy sírja látogatott emlékhely Széphalmon. Ma a róla elnevezett utca, iskola, művelődési társaság, múzeum, Kazinczy szobra és a városháza homlokzatán elhelyezett emléktábla hirdeti újhelyi kötődését. Utóbbin ez áll: „Zemplén levéltárában tevékenykedett 1825-től 1831-ig Kazinczy Ferenc író, költő, nyelvújító, a vármegye ’napibérese’. Városvédő és Szépítő Egyesület. 1989.”
(Forrás: Sátoraljaújhely lexikona)
