Az írás elterjedésével és egyre szélesebb körű felhasználásával közel egyidőben ismerték fel annak tudatformáló erejét. A fontos eseményeket megörökítő feliratok már az ókorban is kiemelt politikai eszközök voltak.
Elég csak az i.e. 1274-es kádesi csatára és annak egyiptomi megörökítésére gondolni.[i]
Talán még ismertebb Iulius Caesar a Gall háborúról írott könyve, mely szintén nem az események pontos leírása, sokkal inkább egy politikai indíttatású beszámoló, ugyanakkor sokáig a történészek ez alapján formáltak véleményt a hadjáratról[ii].
Természetesen mindezen példák mellett az írás mint információhordozó kiemelkedő szerepet játszott az emberiség történetében, kezdve az első agyagtáblákkal, a klasszikus ókor tudományos és kulturális eredményeit megörökítő tekercsekkel, melyeket legnagyobb számban az alexandriai nagykönyvtár falai között őriztek, egészen a legismertebb könyvig, a Bibliáig.
Ezek a példák ékesen bizonyítják, hogy az írott szónak mekkora ereje van. Ugyanakkor az is fontos, hogy ezek a szövegek, írások minél szélesebb körben legyenek ismertek. Az ókorban elterjedt volt a hatalmas feliratok készítése, melyeket forgalmas helyeken elhelyezve mindenki láthatott, olvashatott. A fontosabb iratokat rendszeresen másolták, így próbálták a keresletet kielégíteni. Létrejöttek a könyvtárak, ahol hozzá lehetett férni az írásos anyaghoz. Természetesen ehhez kellett, hogy a népesség jelentős hányada megtanuljon írni, olvasni[iii]. Az ókori világban az általános műveltség elengedhetetlen része volt az írás-olvasás, valamint a kiemelkedő művek ismerete.
A Római Birodalom bukása után az írásbeliség és az írni-olvasni tudás jelentősen visszaszorult, s szinte csak az egyházi vezetők, valamint a kolostorok szerzetesei ismerték a betűk rejtelmeit. Az irodalom témája is beszűkült, szinte kizárólag csak bibliai szövegeket, valamint egyházi és teológiai értekezéseket vetettek papírra, pergamenre. Ezeket a szövegeket is leggyakrabban jobb-rosszabb latinsággal. A XIV–XVI. századokban elterjedt reneszánsz és humanizmus volt az a korszak, amikor az írásbeliség újra előre tört. Ekkor növekedett meg jelentősen az igény az új egyházi és világi művek minél szélesebb körére, valamint ezek minél nagyobb példányban való megjelenésére is.
A nyomtatás technikai kezdetei
A szövegek sokszorosításának, a betűk kifaragásának, valamit a sablonok használatának az ismerete már az ókorban is megvolt. Egyiptomban előszeretettel használtak a hieroglifák pontos rajzolásához kimetszett sablonokat[iv], Mezopotámiában a pecsétek, pecséthengerek terjedtek el. A görögök már ismerték a fordított nyomat elvét, mikor a szöveget tükrözve vésik az alapra, így a nyomat megfelelően olvasható.[v]
Rómában a gyermekeknek elefántcsontból vagy fából faragott betűket adtak játszani, játszva tanulni. Kínában a 9. században már ismerték a mozgatható betűkből álló táblákat, melyeket tintával bekenve tudtak lapokat nyomtatni.[vi] Ekkor keletkezett a Gyémánt Sutra, amit a legkorábbi nyomtatott könyvnek tartanak. Wang Csieh nevéhez köthető az elkészítése 868-ban (ez a dátum szerepel a nyomtatványon), és Stein Aurél fedezte fel a Thunhuangi kéziratok között.[vii] Kínában a sokszorosítás technikájaként a vésett fatáblákat használták leggyakrabban.
Európában, mindaddig, amíg az írás leginkább a szerzetesek és a papok kiváltsága volt, a scriptoriumokban, a másolótermekben a szerzetesek kézzel másolták az iratokat. A szerzetesek maguk készítették a pergament, amire írtak, valamint a tintákat is. A könyvlapok megírása után a lapokat díszítették a lapszéleken (folyondárdísz), valamint a fejezetek elejét díszes betűvel ún. iniciáléval és a szövegek között képekkel, miniatúrákkal is ellátták, ez a miniator feladata volt. Ezután kerül a könyvkötő, a ligator kezébe, aki a lapokat összevarrta, majd 2 fatábla közé tette és egybekötötte. Ezeket a fatáblákat Caudexnek nevezték, ebből ered a Kódex szavunk[viii].
A fenti módszer lassú, drága és kevéssé hatékony módja a könyvek sokszorosításának. A kódex mindig is hiánycikk volt, sokszor az ekkor készült irodalmi alkotások nem is váltak ismertté az olvasóközönség számára.
A XV. század legelején, mikor az írásbeliség újra kezdett elterjedni egyre több példányra volt szükség egyes könyvekből. Ekkor vált ismertté Európában a papírkészítés is, ami olcsó és nagy mennyiségű alapanyagot biztosított ehhez, a drága pergamennel szemben. Részben talán keleti ihletésre elkezdtek kísérletezni a sokszorosítás más, a kézi másolástól hatékonyabb módszereivel is. Fatáblákba vésett teljes oldalakról vagy képekről készítettek nyomatot, ami korlátozott számú kópia előállítását tette lehetővé, mivel a fa szerkezete puha volt, gyorsan kopott, és a tinta is folyamatosan áztatta, így egyre gyengébb minőségű másolatok készültek. A nyomás technikája miatt a nyomat a papír hátoldalán kidomborodott, ezért csak a lap egyik oldalára tudtak nyomtatni (anopisztografikus vagy egyoldalas nyomtatás).
A reneszánsz és a humanizmus előretörésével egyre növekvő igény lett a könyvekre, egyre többféle irodalmi alkotás jelent meg, és ezekből egyre nagyobb számú másolatot kerestek az olvasók. A táblanyomással próbáltak több könyvet megjelentetni, elsősorban a németalföldi és a német területeken alakultak ilyen céhek. Az újítás, mely a könyvnyomtatás megszületése volt, az nem volt más, mint a teljes oldalak helyett az egyes betűk külön-külön és fordított vagy tükrözött kimetszése, melyekből a keretbe igény szerint más-más szöveget lehetett összerakni. Fontos volt, hogy ezeket a betűket a fánál tartósabb anyagból, ólomöntvényből öntötték minta alapján, ugyanakkor a megfelelő tintát is kikísérletezték hozzá.
A hagyomány szerint Johannes Gutenberg, Mainz polgára kísérletezte ki a fenti eljárást. Az ifjú ötvös 1397-ben született, szüleivel 1420 körül Strasbourgba költözött[ix], ahol megismerkedett, majd közös kísérletbe és vállalkozásba kezdett Andreas Dritzehnnel. Dritzehn 1438-as halála után két testvérével, akik örökösnek tekintették magukat, Gutenberg hosszasan pereskedett, melynek perirata egy Conrad Saspach esztergályos által készített prést is említ. Mindezek arra engednek következtetni, hogy a mechanika iránt is érdeklődő Gutenberg ekkor már egy présgéppel működő nyomdát épített, s a kísérletei jó eredménnyel folytak.[x]
1447-ben már Mainz városában működött Gutenberg nyomdája, ott készült a Weltgericht (utolsó ítélet), mely a legkorábbi fennmaradt nyomtatvány Gutenberg műhelyéből[xi]. Erre utal a betűk formája. Gutenberg folyamatosan finomította találmányát, folyamatosan kísérletezett a betűk kinézetével, formájával, méretével. Az ólomötvözet összetételét is finomította, a papír és tinta minőségét is igyekezett javítani. A technikai sor, mely az ólmozott betűk egységessége és tartóssága, valamint a felhasznált tinta összetétele, sűrűsége és a prés egyenletessége alkotott, tette lehetővé a sokszorosítás gyors, kétoldalas és tartós megvalósítását. Ebben áll Gutenberg nagyszerűsége.
A nyomtatás elsősorban német területen terjedt el gyorsan, sorra nyíltak a nyomdák. Először Bibliákat nyomtattak, majd egyre szélesebb lett a könyvek választéka. Az 1500 előtt nyomtatott lapokat, könyveket nevezzük ősnyomtatványnak. Magyarországon még Gutenberg életében megnyílt az első nyomda, 1473-ban Mátyás király udvarában, Hess András nyomdász vezetésével. Ekkor Buda a humanizmus talán legfontosabb bástyájának számított.
A nyomtatás elterjedése jelentős szerepet játszott a társadalom átalakulásában, a reformáció elterjedésében. Az egyre nagyobb számban megjelenő nyomtatott szövegek gyorsan eljutottak az olvasók széles tömegéhez, a nemzeti nyelveken megjelent bibliák, egyházi vitairatok, világi művek hamar az olvasók kezébe kerültek. Az új eszmék, az új felfedezések egyre hamarabb váltak ismertté, egyre többen értesültek a világ dolgairól.
[i] Maga a csata döntetlenül végződött, ugyanakkor II. Ramszesz a feliratokon elsöprő győzelemként ábrázoltatta az ütközetet. In: Kákosy László, Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest, Osiris, 2003.
[ii] A régészet előretörése, valamint az egyéb előkerült bizonyítékok sok helyen megkérdőjelezték Caesar állításait.
[iii] Fitz József, A magyar könyv története 1711-ig. Magyar Helikon, 1959, 7.
[iv] Steinhoffer Károly, A könyv története, Budapest, 1918, 5.
[v] Ageszialosz spártai király egy áldozat bemutatásakor a tenyerére tükrözve írta fel a Győzelem szót, majd az áldozat máját egy ideig a kezében tartva felmutatta a katonáknak, mint csodajelet. Olvasható Plutarchosnál.
[vi] Steinhoffer: i. m.
[vii] Tevan Andor, A könyv évezredes útja, Gondolat, Budapest, 1984, 60–61.
[viii] A kódexkészítésről részletesen: Fitz József, A magyar könyv története 1711-ig. Magyar Helikon, 1959, 10–11.
[ix] A Patricius család a Mainz városi céhmesterekkel folytatott több éves küzdelem miatt volt kénytelen elhagyni a várost több más előkelő családdal együtt.
[x] A könyvnyomtatás kezdeteinek e hosszú periratai a legfontosabb forrásai. In: Tevan Andor: i. m. 70–75.
[xi] Tíz írás a nyomdászatról, Budapest, 1942, 139–141.
Kurucz Péter
gyűjteménykezelő, könyvtáros
