Új kiállítás nyílt A Magyar Nyelv Múzeumában 2021. június 21-én, mely Kazinczy Ferenc életét és munkásságát mutatja be. A látogatók tetszését elnyerte ez az új installáció, de azt talán kevesen tudják, hogy hogyan is készül egy ilyen kiállítás, milyen feladatok állnak a szakemberek előtt az ötlet megszületésétől mindaddig, ameddig a kiállítás látogathatóvá válik.
Egy kiállítás megalkotása mindig csapatmunka. Az alapötlet megszületésétől, a tervezésen át a műtárgyak beszerzése és előkészítése, a kiállítás építése, a szellemi és fizikai munkák elvégzése a szakemberek együttműködésével valósul meg.
Amikor körvonalazódik a koncepció, azaz, hogy pontosan miről is szól a készülő kiállítás, elkezdődik az adatgyűjtés. Ez az adatgyűjtés ugyanúgy vonatkozik a kiállítás helyszínének és környezetének az adottságaira, mint a szellemi és fizikai installációs elemekre[1]. Ez fontos szempont, hiszen a kiállítás kurátorának, mint a munkacsoport vezetőjének tudnia kell, hogy milyen környezetbe kerülnek az új kiállítás műtárgyai, hogyan lehet azokat megóvni a károsodástól, és milyen tervezési sajátosságokat, valamint gépészeti eszközöket kell figyelembe venni a kiállítótér megtervezésekor. A műtárgyvédelmi szakembereknek (muzeológus, restaurátor, állományvédelmi szakember) már a tervezés előtt tudniuk kell, hogy az adott kiállítótérben milyen hőmérsékleti viszonyok vannak, milyen a páratartalom, a természetes fény. Ezért előzetes méréseket végeznek, lehetőleg téli és nyári időszakban egyaránt, hogy megfelelő képet kapjanak arról, hogy a múzeum és azon belül a kiállítóhely milyen környezetet tud biztosítani a kiállításba kerülő műtárgyaknak.[2]
Amikor már tudjuk, hogy milyen műtárgyak kerülnek a kiállításba, fontos szempont, hogy az adott tárgyfajtának megfelelő legyen a környezet. Ez, tekintettel arra, hogy anyagukat tekintve többféle műtárgyról van szó, nagy odafigyelést igényel. Lehet a műtárgy szerves anyagú (papír, fa, bőr stb.) vagy szervetlen (fém, kő, kerámia…), de lehetnek összetett anyagúak, mint például a festett fa szobrok, vagy az olaj-vászon festmények. Ilyenkor ismerni kell az anyagok, anyagfajták tulajdonságait, hogyan reagálnak az alacsony, vagy éppen a magas hőmérsékletre vagy páratartalomra, mennyire érzékenyek a különböző hullámhosszú fényre.
A fentiek figyelembevételével a kiállítás tervezésének az első lépése a pontos koncepció megalkotása. Ennél figyelembe kell venni a készülő kiállítás célját, témáját, s hogy állandó vagy időszaki kiállítást terveznek. Az állandó kiállítás egy hosszabb történeti folyamatot átfogó vagy kiemelkedően fontos személyt bemutató reprezentatív installáció, a múzeum törzsgyűjteményére támaszkodva.[3] Az első dokumentum, aminek el kell készülnie, az a tématerv, mely tartalmazza a kiállítás címét, témáját, helyét, koncepcióját és az elkészültének tervezett időpontját.
Ez alapján lehet a látványtervezőnek megkezdeni a tervezést, ismerve a kiállítóteret. Párhuzamosan készül a forgatókönyv, mely a kiállítás teljes menetét tartalmazza. A forgatókönyv alapján kiválasztásra kerülnek azok a műtárgyak, melyek a kiállításban megjelennek. Ezek lehetnek a saját gyűjtemény darabjai, de lehet más múzeum gyűjteményéből való műtárgy is. Ez utóbbi esetben a kurátor kérésére a kölcsönkérő múzeum megkeresi a műtárgyért felelős intézményt, és „elkéri” az adott műtárgyat/műtárgyakat. Amennyiben ez nem ütközik akadályba, egy kölcsönadási szerződés keretében megállapodik a két intézmény, hogy honnan, hova, milyen környezetből milyen környezeti feltételek közé kerül a műtárgy.[4] Megállapodik a két intézmény a szállítás módjában is, s hogy ki végezze a műtárgy csomagolását és mozgatását. A csomagolás előtt egy állapotfelmérő lapot tölt ki a két intézmény szakembere, mely tartalmazza a tárgy fotóját, dokumentálja esetleges sérüléseit.[5]
A kiállítótér tervezése folyamán a látványtervező, a kiállítást építő kivitelező, valamint a műtárgyvédelmi szakemberek áttekintik a tervezett ideiglenes felépítmények elhelyezkedését, a felhasználni kívánt építő és segédanyagokat, a felépítmények elektromos, gépészeti, valamint biztonságtechnikai elemeit. Az egyeztetés során a műtárgyak és a kiállítás tartóssága, védelme elsődleges szempont, ugyanakkor a kiállítótér világítása, fűtése, légkondicionálása, valamint ezek karbantarthatósága is nagy figyelmet kap. A felhasznált építő és segédanyagoknál figyelembe kell venni azok összetételét, melyek esetleg szárítják vagy szennyezik a terem levegőjét, környezetét.[6]
A kivitelezési munkálatok előrehaladtával kezdetét veszi a kiállításba tervezett műtárgyak elkülönítése, kiemelése a raktárból, a kölcsönkért műtárgyak szállítása. A tárgyakat a kiállítási környezethez hasonló környezetben kell előkészíteni, szemrevételezni, ha szükséges tisztítani, konzerválni, esetleg restaurálni (számolva természetesen a fenti folyamatok időigényességével). A tárgyakat érdemes hozzászoktatni a kiállítási környezethez, ha az esetleg eltér a tárolási környezettől.
Ekkor merül fel az a fontos kérdés, hogy vajon eredeti tárgyat helyezzünk ki, vagy esetleg másolatot, makettet készítsünk. E kérdés eldöntéséhez néhány dolgot figyelembe kell venni. Elsősorban, hogy mennyire károsodik az adott tárgy a kiállításban. Még ideális környezet esetében is az állományvédelem csak lassítani tudja egyes tárgyfajták pusztulását. Talán, ami a legérzékenyebb, az a kézirat.
A papír maga szerves alapú, cellulózszálakból áll. A korábbi, kézzel merített papírok esetében a készítési eljárás miatt a papír enyhén savas[7], nedvesség hatására minden irányban duzzad, a cellulózszálak fény hatására az ultraibolya-sugárzás miatt bomlanak. A tinta összetétele is koronként változik, de a XX. század elejéig a leggyakoribb a gubacstinta, vagy vas-gallusz tinta. Ezek a tinták is savas kémhatásúak voltak. Néha ez a savasság a hordozóanyagot is károsítja, s előfordul, hogy a betű átmarja a papírt, ezt nevezik a szakemberek tintamarásnak. A tinta a fény hatására először elhalványodik, egyre világosabb barna színű lesz, majd teljesen eltűnik. Ezek visszafordíthatatlan folyamatok, amelyek, ha nem vagyunk kellően előrelátók, az egyedi kézirat megsemmisüléséhez is vezethetnek. Mindezeket figyelembevéve a műtárgyak megőrzése elsődleges szempont. Ezért a kéziratokat az eredetivel mindenben megegyező másolatban helyezik el a kiállításban, mely lehetővé teszi a látogató számára, hogy megtekintsék a kéziratot anélkül, hogy az eredeti dokumentumot károsítanánk. Természetesen a képaláírások egyértelműen jelzik, hogy a kiállított tárgy eredeti avagy másolat.
Képzőművészeti alkotásoknál, mint például a festmények vagy a szobrok esetében, az anyag és a technika határozza meg a tárgy kiállíthatóságát. Vízfestmény, tollrajz vagy grafika esetében, melyek papírra készültek, a fenti állományvédelmi megfontolásból szintén másolat az, amelyet biztonságosan ki lehet állítani. Az olaj-vászon vagy olaj-kartonlap festmény esetében a védőrétegként felvitt lakk megvédi a képzőművészeti alkotást, valamint a festék alapanyaga kevéssé érzékeny, így ezeket az eredeti műtárgyakat megfelelő körülmények között ki lehet állítani. A szervetlen alapú műtárgyak szintén kevéssé érzékenyek a természetes környezetre. Persze minden egyes műtárgy esetében a szakemberek gondos mérlegelése dönt. Figyelemmel a tárgy egyediségére, érzékenységére, állapotára, a környezetre, eldöntik, hogy eredeti alkotás vagy másolat kerüljön ki a kiállításba. Természetesen rendkívüli esetekben egyedi tárlókban, megfelelő megvilágítással eredeti alkotások is „kikerülhetnek” időszakosan, de ezek az egyedi tárlók rendkívül költségesek.
A kiállítás helyének átalakítása, építése, majd festése után a már ekkorra elkészült látványterv alapján a kiállításrendezők elkezdik az előzetes méréseket, a tárlók berendezését. A világítótestek elhelyezésekor a szakemberek folyamatosan mérik a fényerősséget, az UV mennyiségét, s úgy állítják a fényforrásokat, hogy a műtárgyak megfelelő világítás mellett minél kevéssé károsodjanak.[8]
A tárlók építésekor, attól függően, hogy milyen tárgyak kerülnek ott elhelyezésre, külön mikrokörnyezetet is kialakíthatnak, amely óvja az ott elhelyezett műtárgyakat, ugyanakkor szintén rendkívül költségesek.
A kiállítótér elkészülte, festése, tapétázása, dekorálása után a részletes látványterv alapján kerülnek elhelyezésre a műtárgyak, másolatok; kialakulnak az enteriőrök. A kiállítás ünnepélyes megnyitója után a látogatók birtokba vehetik a múzeum új attrakcióját.
Az állományvédelmi munka azonban itt még nem fejeződik be, sőt igazából ettől a ponttól válik egyre összetettebbé. Ameddig a kiállítótér épül, addig van lehetőség módosításra, áttervezésre, de az elkészült kiállításban erre már nincs mód. A műtárgyak környezetét folyamatosan szabályozni kell, figyelemmel kísérni a változásokat, és időben megtenni a megfelelő intézkedéseket. Ezt nevezzük megelőző állományvédelemnek. Figyelni kell a hőmérséklet alakulását, igyekezni kell állandó értéken tartani. Ez a legtöbb műtárgy esetében 18–22 0C között van. A meleg miatt a tárgyak kitágulnak, elmozdulnak, szilárdságuk csökken, a ragasztóanyagok kiszáradnak, elengednek, bizonyos kémiai folyamatok elindulhatnak, felgyorsulhatnak[9]. Hirtelen vagy nagyobb hőmérséklet-ingadozás esetén a szerves alapú műtárgyak, a képkeretek, a fa bútorok megrepedeznek.
Ugyanennyire fontos a páratartalom ellenőrzése is. A páratartalmat az adott térben a relatív pára (RH) megadásával jellemezhetjük, mely adat jelzi, hogy adott hőmérsékleten 1m3 levegőben a maximális páratartalomhoz képest hány százalék pára van jelen. Ideális esetben ez 40–50 % lenne. Az alacsony páratartalom a tárgyak kiszáradását, zsugorodását okozhatja, a magas pára viszont a műtárgyak nedvességgel való telítettségét növeli, megduzzadnak, elmozdulnak.
A hőmérséklet és a páratartalom szoros összefüggésben van egymással. A hőmérséklet növelésével csökkenteni lehet a relatív páratartalmat, és fordítva, ugyanis e két érték között fordított arányosság van. Ugyanakkor, ha mind a hőmérséklet, mind a páratartalom egyaránt magas, akkor fennáll a veszélye a különböző károsodások kialakulásának. Ilyenek lehetnek például a penészgombák, a baktériumok, melyek a szerves műtárgyak anyagát pusztítják enzimek útján, valamint a rovar és egyéb állati kártevők, melyek részint táplálékforrásnak, részint élőhelynek használják a megóvandó relikviákat.
A megelőzés sokkal kisebb anyagi ráfordítást igényel, mint a kialakult fertőzések megszüntetése. Ezért van szükség a kiállítóterek, a raktárak, de az egész múzeum környezeti tényezőinek mérésére, ellenőrzésére. Erre már korszerű, kombinált berendezések állnak rendelkezésünkre, melyek segítségével akár távolról is ellenőrizhetik a szakemberek az adatokat, s időben megtehetik a megfelelő ellenintézkedéseket. Szükség esetén emelik vagy csökkentik a hőmérsékletet, vagy párásító, páramentesítő berendezések elhelyezésével szabályozzák a kiállítási környezetet, hogy megóvják mind a kiállítást, mind az ott lévő műtárgyak vagy műtárgymásolatok épségét.
Talán most már kissé jobban látható az a múzeumi háttérmunka, ami egy kiállítás megszületésétől annak bezárásáig folyamatosan tart. A szakemberek együttműködésének, munkájának és odafigyelésének köszönhetően a múzeum tárlatai folyamatosan várják az érdeklődő látogatókat.
[1] Hatházi Gábor, Muzeológiai alapismeretek, Budapest, 1991, 55.
[2] Járó Márta, Klimatizáció, világítás és raktározás a múzeumokban, Budapest, 1991, 13–14.
[3] Az időszaki, vagy kamarakiállítás egy ritkábban látható, vagy időszaki tematikus témát mutat be, általában rövidebb időintervallumra, maximum 2 évre tervezik. Az állandó kiállítás, amely nagyobb volumenű, átfogó, a törzsgyűjteményen alapuló kiállítás általában 2–5 éves intervallumra készül. in. Hatházi Gábor, Muzeológiai alapismeretek, Budapest, 1991.
[4] A kölcsönadó múzeum ritkán, de azt is meghatározhatja, hogy milyen feltételek közé. milyen elhelyezéssel lehet a műtárgyat kiállítani.
[5] állapotfelmérési dokumentáció, Conditional report.
[6] De Guichen, Gael, A kiállított műtárgyak károsodási veszélyei, in: Nemzetközi muzeológiai szeminárium, Veszprém, 1977, 150.
[7] A gyártás során az alapanyaghoz adott facsiszolat, vagy lignin, gyanta és timsó, valamint a fehérítéshez használt szerekből visszamaradt anyag miatt. in: Író- nyomó- és javítópapírok összetétele, tulajdonságai és vizsgálata, OSZK, Budapest, 1991, 22–28. p.
[8] Járó Márta, Klimatizáció, világítás és raktározás a múzeumokban, Budapest, 1991, 72–78.
[9] Járó Márta, Megelőző műtárgyvédelem a kiállításban, Budapest, 2005, 5–8.
Kurucz Péter
könyvtáros - gyűjteménykezelő
