„Kertem szépül.”
A széphalmi Kazinczy-kert felújításának krónikája, 2020, 6.
Kazinczy Ferenc unokája, Becske Bálint 1881-től kezdve gyűjtötte össze a saját és rokonai birtokában lévő emléktárgyakat, melyeket a mauzóleumban helyeztek el. Ezek az ereklyék viszont csak a II. világháború időszakáig voltak megtekinthetők együtt az Emlékcsarnokban, egy részük jelenleg már nem található az emlékhelyen.
A szovjet hadsereg alakulatai 1944 szeptemberében érték el Magyarország keleti határát, majd folyamatosan nyomultak előre, kiszorítva a német haderőt az ország területéről. A szovjetek általi „felszabadítást” tömeges erőszak, fosztogatás kísérte, sok embert kényszermunkára hurcoltak a Szovjetunióba. Ezért az emberek többsége kezdettől fogva nem felszabadítóként tekintett a Vörös Hadseregre, hanem megszálló katonai erőként.
1944 decemberében a háborús cselekmények elérték Sátoraljaújhely és Széphalom térségét is. A széphalmi kert és maga az Emlékcsarnok külsőleg nem szenvedett jelentős kárt, ellenben a benne rejlő Kazinczy-ereklyékkel.
„1944 december 2-a után történt. Egy a Sátoraljaújhely környéki harcokban résztvevő honvédcsapatokhoz tartozó, katonasorban lévő magyartanár, tartalékos főhadnagy, meglátta a széphalmi Kazinczy emlékcsarnokból a sáros udvarra kidobált múzeumi tárgyakat. A harci események közepette a bizonytalan jövővel kapcsolatos érzéseit magában legyőzve felismerte a kidobált múzeumi tárgyak ereklyeértékét. Hogy legalább egy részüket megmentse, sebtében összeszedett néhány darabot közülük és magával vitte.”
A csapatokkal Németországba tartott. Itt életveszélyes sérülést kapott, és egy magyar katonakórházba szállították. Mivel nem volt biztos abban, hogy túléli sérüléseit, a kórház lelkészének, Lukács Istvánnak adta át a féltve őrzött emlékeket. Lukács István szalézi szerzetes, az esztergomi Ferences Gimnázium magyartanára volt, akit a szegedi hadikórház tábori lelkészeként Németországba vezényeltek. A főhadnagy azzal a kéréssel fordult a lelkészhez, hogy a háború után juttassa haza a becses irodalmi értékeket.
„És azokban a nehéz hónapokban, a fasiszta téboly kellős közepén nekem ezek az írások jelentették a hazát, a magyar kultúrát. Elszakítva azoktól, akiket szerettem, Kazinczynak a munkácsi várban készített fordításai éreztették meg velem, hogy a börtönélet éjszakáját is fölváltja a pirkadat.”
1945 elején azonban Lukács Istvánt a Neu-Ulm-i büntetőtáborba szállították „kommunista magatartása” indokával. Elszállítása előtt eljuttatta a szívéhez nőtt emlékeket a Neuburg an der Donau nevű bajor város katolikus gimnáziuma gondnokának, Thusnelda Dorn-nak. Ő őrizte a háborús pusztítás elől megmentett ereklyéket mindaddig, amíg 1974-ben sikerült őket visszajuttatni Magyarországra, a Petőfi Irodalmi Múzeumba.
A megmentett Kazinczy-ereklyék:
- „Die Psalmen” című Mendelssohn Mózes által fordított könyv, Kazinczy Ferenc tulajdona volt, feljegyzéseket is tartalmaz.
- Török Sophie által kézzel írt „Kis Magyar Grammatika”, melyet 1829-ben írt az akkor 9 éves fiának, Lajosnak. Eredeti kézírásban egy rövid Deák Grammatika, melyet szintén Sophie írt fia számára.
- Kazinczy édesanyja, Bossányi Zsuzsanna halotti értesítője, ezzel együtt rövid életrajza, jellemzése Kazinczy által szerkesztve.
- 1814-es Nemzeti Kalendárium, Kazinczy jegyzeteivel.
- Kazinczy pecsétnyomója, melyet 1818 óta használt.
- Kazinczy fia, Kazinczy Lajos pecsétnyomója.
Pecsétnyomó Kazinczy Ferenc tulajdonából (Petőfi Irodalmi Múzeum)
Pecsétnyomó Kazinczy Ferenc tulajdonából (Petőfi Irodalmi Múzeum)
- Kazinczy kufsteini tömlöcének ablakából készített, a látványt ábrázoló rajza, melyet egy régi térkép hátuljára rajzolt.
- Üvegkeretbe tett juharfalevél, Kazinczy kufsteini fogságát jelző emlékként vitte magával.
- Piros bőrbe kötött könyv, Kazinczy munkácsi várban írt fordításait tartalmazza, címe: „Dolgozásaim a munkácsi várban 1800 és 1801. Minthogy az országlás rabjainak tintát nem engednek, vasdarabokat hánytam eczetbe; a papirost pedig Kufsteintól Munkácsig tartó utunk alatt lopva szereztem. Kazinczy Ferencz.”
- Kazinczy Lajos 1826-ban, 6 évesen írt legelső levele édesanyjához, aki akkor az újhelyi hegyeken szüretelt. Mellékelve édesanyja válasza.
- Török Sophie gyermekkorában készített, tájképet ábrázoló vízfestménye.
- Kazinczy Ferenc 1820-ban, legidősebb lányának, Eugéniának adott bérmálkozási szentképe, melynek hátoldalára egy verset „áldást” írt.
„Keresztedet viseld tisztelettel, ’s a’ Gondviselésbe bízva. Nincs senki kereszt nélkül, ’s a’ zúgolódás nem használ, ’s még ingerli a’ fájdalmat, ’s a Szenvedőt megalacsonyítja. Ne csüggedj - el, nemes Szenvedő! Isten ott vígasztal-meg, a’ hol nem vártad. Ő tudja mit teszen, te nem tudod. – Áldás rajtad, kedves leányom.
Martz. 27d. 1820.”
A szentkép (Petőfi Irodalmi Múzeum)
A kép hátoldala
A történet három helyszínen játszódik, három egymással összefonódó, de mégis önálló, példamutató emberi megnyilvánulásról szól. Az egyik helyszín a Kazinczy kert, főhőse az ismeretlen főhadnagy. A másik főszereplő Lukács István, aki Németországban tett tanúbizonyságot hazaszeretetéről. A harmadik szereplő, Thusnelda Dorn segítsége nélkül nem kerültek volna vissza Magyarországra a „megmentett ereklyék”.
Forrás:
Isépy Dezső: Néhány széphalmi Kazinczy-ereklye sorsa (A Kazinczy Ferenc Társaság Évkönyve, 1999.)
Lukács István: Jegyzet egy Klapka-levélről (Vigilia 1975/5. szám)
Kesztyűs Kitti
