Kertem szépül.”

A széphalmi Kazinczy-kert felújításának krónikája, 2020, 2.

 

Néhány gondolat Széphalomról

 Ismeretes, hogy a Széphalom név Kazinczy alkotása. A község hivatalos neveként azonban csupán 1886-ban került be a helységnévtárba, korábban Kisbányácskának nevezték. Kazinczy 1791. május 16-án rakta le az alapkövet, 1794-ben az országút mellé kiírta egy táblára: Abaúj Vármegye. Praedium Széphalom. 1794. 1794. december 14-én az írót a jakobinus-mozgalomban való részvétel vádjával, a jakobinus-káté másolásáért és terjesztéséért letartóztatták, és halálbüntetésre, majd bizonytalan idejű várfogságra ítélték. Kazinczy végül hat és fél évet, 2387 napot töltött különböző börtönökben: Kufsteinben, Brünnben, Munkácson. A börtönből szabadulván nem kapta vissza pusztulásnak indult birtokát, testvérével pereskednie kellett. 1804. november 11-én házasságot kötött gróf Török Zsófiával, ám csupán 1806-ra szerezte vissza széphalmi birtokát 1806. június 10-én már Széphalomról írja levelét. Kazinczy egészen haláláig élt, 1831-ig élt itt. Hét gyermeket nevelt a Kazinczy házaspár, és közben a férj írt, fordított, hosszú ideig az újhelyi levéltárban dolgozott, megvívta a nyelvújítási harc pennacsatáit, irányította, összefogta a magyar irodalmi életet. Széphalmot az ország irodalmi központjává tette. „Széphalom, ahol csak húsz ház állt, a magyar Weimar lett.” – állítja Kosztolányi Dezső. Kazinczy tevékenységének jelentős szerepe volt abban, hogy megindult a folyamat, melynek eredménye volt a magyar nemzet csodálatos időszaka, a reformkor, melynek eredménye volt, 1844-ben a magyar lett a hivatalos nyelv, és melynek eredménye volt az 1848/49-es magyar szabadságharc.

„… szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolni…” – írta Petőfi Sándor Széphalomról. Ő és más reformkori fiatalok a magyar nemzet és anyanyelvünk jelképes helyének tekintették Kazinczy egykori birtokát. Ez alapozta meg Kazinczy és Széphalom kultuszát. A nyelvújító születésének századik évfordulójára az Akadémia nagyszabású ünnepséget szervezett Budapesten és számos vidéki városban; a széphalmi megemlékezés december 30-én volt. Az alkalom nemzeti tüntetés is volt egyszersmind, a nemzet önmagát, magyarságát is ünnepelte, a résztvevők elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Az Akadémia méltó emlékhelyet akart kialakítani Kazinczynak, ezért megvásárolta a széphalmi birtokot. Meg akarták őrizni a lakóházat is, azonban a falak már túlságosan meggyengültek, felújításról nem lehetett szó, Ybl Miklós terve – ő falakkal kívánta megóvni a ház két szobáját – így nem valósulhatott meg. Koch Henrik és Szkalniczky Antal ezért átdolgozta a terveket, és ez alapján épült fel a ma is látható, neoklasszicista stílusban készült, görög templomra emlékeztető Kazinczy Emlékcsarnok. Az épületet 1873-ban adták át, s miután összegyűjtötték a Kazinczy-relikviákat, a 19. és 20. század fordulóján kialakult a múzeum.

A Kazinczy-kultusznak azonban csupán egyik része az emlékcsarnok. A másik fontos hely a Kazinczy család sírkertje. A kassai püspök által megszentelt helyre elsőként Kazinczyék első, alig egyéves korában meghalt kislányát temették, aztán 1831-ben ide temették Kazinczyt, majd 1842-ben feleségét. Más családtagok is nyugszanak itt. Az emlékcsarnok és a Kazinczy család sírkertje gyönyörű környezetben, a százados fákkal teli Kazinczy Emlékkertben látogatható.

1880. június 10-én Széphalmon Kazinczy-ünnepélyt rendeztek, ellátogattak a nagy nyelvújító sírjához "S.-Patak [Sárospatak], Ujhely [Sátoraljaújhely], Széphalom s a közeli és távoli vidék ember-rajai". Az ünnepségről a Zemplén nevű újság június 17-i száma is tudósít. A beszámolóból idézek egy magvas gondolatsort:

"Szerény, munkás szellemü, derék tabuló ifjak lelkében lángra fog lobbanni a hazaszeretet szikrája, a termő földbe esett mustármag terebélyes fává fog izmosodni. [...] Kazinczy halhatatlan szelleme alkotó és szervező munkában fog átoltódni a jövő-menő emberek lelkébe - s mint a görög hitélet szent korában Amphion lantja még a köveket is megelevenitette s azok össze- és egymásra felgyülvén, a hatalmas Théba várost alkották: ugy fogja majd az ifju lelkesedésben örökké munkáló szellem is megragadni az érzéketlen lelkeket s felépiteni azt a megvihatatlan erős várat, melynek neve magyar nemzetiség."

Ma is ebben bízunk, reménykedünk, és hisszük, hogy a Kazinczy-örökség továbbadásában A Magyar Nyelv Múzeumának is komoly szerepe van. Mert a hírlapíróval együtt valljuk: "Ébreszteni és ébrentartani a magyar hazafias közszellemet - kötelesség."

 

Emlékcsarnok a 19. század végén.
Emlékcsarnok a 19. század végén.

 

Sír 1939.
Sír 1939.

 

Széphalom mintegy 20 házból álló praedium.
Széphalom mintegy 20 házból álló praedium.

 

Térkép részlet (1871)
Térkép részlet (1871)

 

Vasárnapi Újság 1859. október 27.
Vasárnapi Újság 1859. október 27.

 

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: november 1-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor