„A magyar szabadkőművesség akkori [XVIII. századi] terjedelméről és vezér férfiairól nincsen biztos tudomásunk; irányelveit, beléletét és működését mély fátyol borítja, melynek fellebbentésére csak az imént kezdődtek az első szerény kísérletek. Az általános homályból csak egy alak magaslik ki: Kazinczy Ferencz, a nagy reformátor a nyelv és irodalom terén."
Amikor e sorok íródtak a XIX. század végén, csak akkor kezdték el kutatni a magyarországi szabadkőművesek történetét, s azt, hogy mennyire játszott fontos szerepet e társaság, valamint tagjai a magyar felvilágosodás eseményeiben. A kutatóknak, elsősorban Abafi Lajos munkásságának köszönhetően ma már sokkal részletesebb tudással rendelkezünk a korszak szabadkőművességének történetéről.
A szabadkőművesség elterjedése Európában
Európában a szabadkőműves páholyok elterjedése időben egybeesett a felvilágosodás, a fény (lumière) századával. A tudomány fejlődése, az emberi megismerés fokozott igénye, valamint a régi társadalmi rend megváltoztatásának igénye, mely a francia forradalomban csúcsosodott ki, mind a mozgalmas XVIII. században zajlott le. Ez utóbbi eseményt az idealista Taine az „új eszmék” eredményének tekintette.[2] Ugyanakkor 1717-ben megalakult Londonban az első szabadkőműves nagypáholy, s e titkos társaság gyorsan terjedt el Európa-szerte. Párizsban 1725-ben, Prágában 1726-ban, Madridban 1729-ben, Amsterdamban 1731-ben, Szentpéterváron 1732-ben, Varsóban 1736-ban, Drezdában 1737-ben, Bécsben 1742-ben alakult meg az első szabadkőműves páholy.[3] Tagjai szinte kivétel nélkül az új tudományos és társadalmi irányzat, a felvilágosodás hívei voltak. Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindez nem párosult radikalizmussal, sőt a szabadkőművesek alkotmánya, az ún. Andersoni alkotmány kifejezetten ellenezte az állam s a fennálló rend elleni bármiféle rendbontást. Ezt talán azért is fontos hangsúlyozni, mert később gyakran vonnak párhuzamot az eszmék és a későbbi események között, s vonnak le néha hamis következtetést is.
Magyarország és az új eszmék
Magyarország a Rákóczi-szabadságharc után a korábbi évszázadok háborús pusztításait igyekezett kiheverni, ugyanakkor mint a Habsburg birodalom része az önállóságát óvta a központosító törekvésektől. Nem is sikertelenül, hiszen a XVIII. század folyamán végig meg tudta őrizni a különálló rendjét, gyakran az uralkodói akarat ellenére. Mindemellett elfogadta azt a helyzetét, hogy a birodalom szerves részét képezi az ország. Az 1740-es évek háborúiban aktív szerepet játszó magyar nemesség a hadjáratok során ismerkedhetett meg az új gondolatokkal, az új eszmékkel. A magyar felvilágosodás első kutatója, Kovachich Márton szerint a hétéves háború volt a magyar felvilágosodás kezdete. Az ekkor hazánkba érkező sziléziai és cseh menekültek, valamint a hadjáratban részt vevő magyar nemesek, akik a szász, sziléziai, porosz területeken csatároztak, ismerték meg az új gondolatokat, s hozták az új eszmét Magyarországra.[4]
A felvilágosodással együtt a szabadkőműves páholyok működése is elérte a birodalom határait. Az első páholy Prágában A három csillaghoz néven alakult, gróf Franz Anton von Spork cseh helytartó vezetésével. A páholy megalakulásához 7 szabadkőműves szükségeltetett, s a társaság gyors elterjedését mi sem bizonyítja jobban, hogy a tartomány első embere volt, aki a páholyt vezette. 1731-ben a toszkán nagyherceg, Lotharingiai Ferenc Németalföldön, Hágában lett a rend tagja. 1736-ban feleségül vette Mária Teréziát, így 1740-től az uralkodónő férjeként és szabadkőművesként, sőt 1747-től német-római császárként óvta és egyengette a szabadkőműves páholyok útját, s védte a társaságot az egyház, főként a katolikus egyház támadásaitól is.[5]
Bécsben 1742-ben jött létre az első páholy, A három ágyúhoz néven. A páholy tagjai között találkozhatunk az udvarnál szolgálatot teljesítő magyar nemesség néhány tagjával is. Gróf Esterházy Ferenc udvari kancellár, gróf Bethlen Gábor erdélyi udvari kancellár, Reviczky János tábornok, gróf Draskovich Kázmér őrnagy, Kempelen Andor kapitány, Báróczi Sándor testőrkapitány.[6] Mind a páholy neve, mind a tagok között nagy számban előforduló katonatisztek arra engednek következtetni, hogy e páholy részben vagy egészben egy ún. katona- vagy tábori páholy lehetett, mely nem feltétlenül helyhez kötötten működött. Ez a páholyok egy részére jellemző volt, hiszen, mint korábban említettük, az európai hadszíntereket megjárt katonatisztek hamarabb megismerkedtek az új gondolatokkal, s hamarabb magukévá tették az új eszméket is.
A Magyar Korona területén a szabadkőműves eszme az ország városaiban élő németség közvetítésével terjedt el. Az országban sajátságos társadalmi viszonyok uralkodtak ekkor. Hivatalt, tisztséget csak a nemesség tagjai viselhettek, s elsősorban nekik volt lehetőségük a külföldi tanulmányokra vagy utazásokra[7]. A csekély számú polgárság nagyrészt német ajkú volt, s az ő köreikben terjedt el elsősorban a szabadkőműves eszme Magyarországon. Az első páholyt Brassóban alapította az ottani német ajkú polgárok egy csoportja a berlini iskolát végzett Seuleni Seuler G. Márton későbbi városi szenátor vezetésével. A páholy A három oszlophoz nevet vette fel, és a berlini skót nagypáholytól kapott pátenst 1749. júl. 30-i dátummal.[8] Sokáig a magyarországi és erdélyi páholyok a külföldi nagypáholyokhoz tartoztak. Nem sokkal később alakult meg szintén Brassóban A négy holdhoz címzett skót rendi páholy is. Ezek a páholyok szűk körben működtek, s csak kevés dokumentum maradt fenn tevékenységükről.
Ezután alakult meg egy páholy Erdélyben, Nagyszebenben 1765-ben Szent András, a három tengeri levélhez néven. Az erdélyi páholyok német támogatással, a berlini nagypáholy védnöksége alatt működtek.
Felső-Magyarországon kicsit más volt a helyzet. Itt a lengyel határ közelsége és az élénk lengyel–magyar kereskedelmi kapcsolatok, valamint az 1768-ban kitört ún. Bari konföderáció és az orosz birodalom közötti harcok miatt ide menekült lengyel nemesség közvetítésével alakult meg az első páholy Eperjesen 1769-ben, Az erényes utazó néven. E páholy megalakítója a lengyel származású Bernhardi Izsák volt, aki a varsói Erényes Sarmathához címzett nagypáholytól kért és kapott pátenst, alapítást engedélyező, jóváhagyó okiratot. E páholy alapításában és működésében a lengyel emigránsok mellett a helyi és vármegyei „kiválóbb férfiai” is részt vettek.[9]
Nyugat-Magyarországon az ország akkori központjában, Pozsonyban alakult meg az első páholy 1761 körül (a pontos évszámot nem tudjuk). A létrejöttében jelentős szerepet játszott a szabadkőművesek egy olyan ága, mely az alkímiával foglalkozott: a rózsakeresztesek köre.[10] Az alkímia hívei az aranycsinálás mellett a természet titkait igyekeztek megfejteni, s a modern kémia alapjait fektették le. Ekkor még gyanakodva néztek rájuk, gyakran üldözték őket, tiltották tevékenységüket. Bécsből, Prágából, ahol szigorúbb szabályok voltak, Pozsonyba tették át székhelyüket, s alapítottak először szabadkőműves páholyt, majd magasabb fokozatként a rózsakeresztes kört. Az első páholy neve A hallgatagsághoz volt, sokatmondó elnevezés.
Korábban már említettük, hogy voltak páholyok, melyek nem helyhez, hanem egy csoporthoz, a katonasághoz kötődtek. Az ezredekben szolgáló tisztek felvilágosult csoportjai hozták létre ezeket az ún. katonapáholyokat, melyek az egy helyen szolgáló szabadkőműveseket gyűjtötték egybe. Pesten 1768-ban LeClaire francia ezredes és Niczky István gróf vezetésével létezett egy ilyen páholy.
Láthatjuk, hogy a szabadkőművesség Magyarországra több irányból, több forrásból érkezett, s nem képezett egységet. A páholyok, az új eszme gyorsan terjedt országszerte. A kor gondolkodó elméi, a vezető értelmiségiek egy jelentős része elkötelezett híve volt a szabadkőműves eszmének, s a páholyokat a saját gondolkodásukhoz hasonló hitet vallók társaságának tekintették. Lehet, hogy néhányan divatból, többen meggyőződésből csatlakoztak ezekhez a társaságokhoz. Az mindenesetre elmondható, hogy a kor vezető személyiségei között sok szabadkőműves volt. A császár, Lotharingiai Ferenc, Kaunitz kancellár, Gerhard Van Swieten, Haugwitz, hogy csak az uralkodói udvar meghatározó személyeit említsük.
A szabadkőművesség első virágzása Magyarországon
Az 1770-es években egyre nagyobb szerepet kaptak a magyar nemesek a bécsi udvarban. A nemesi testőrség virágkorát élte, s A három sashoz címzett bécsi páholy tagjai között megtalálhatjuk gróf Gyulay Ferenc császári és királyi kamarást, herceg Batthyány Ádám tábornagyot, gróf Forgách Miklós kamarást, Nyitra megye főispánját is. A sorra megalakuló páholyoknak egyre több magyar tagja lett.
Török Lajos (1748. október 7. – Nagykázmér, 1810. június 23.)
Eperjesen az Erényes utazóhoz páholynak ekkor lett tagja szendrői gróf Török József és fia, Lajos, mégpedig 1772-ben. Rajtuk kívül Szokolovszky József eperjesi kereskedő, Kapy József György királyi biztos, Berzeviczy Imre ref. lelkész, Jeszenovszky József kapitány, valamint Szirmay Sándor és Szirmai László, utóbbi Zemplén vármegye alispánja. E páholyban szintén megjelent a rózsakeresztes irányzat, melynek legismertebb hívei Török József és Török Lajos voltak. Ugyanakkor jellemzően nem minden tag kívánta ezt az irányzatot követni, így a páholy megmaradt szabadkőművesnek. Itt, Eperjesen történt egy jellemző esemény, mely rámutat a szabadkőművesség megítélésének visszásságaira. Szirmay László 1775-ben eljegyezte Révai Simon, Túrócz vármegye főispánjának leányát, aki, miután megtudta, hogy vőlegénye tagja a szabadkőműves páholynak, fel akarta bontani az eljegyzést, s csak abban az esetben állt el e szándékától, amennyiben a vőlegény megszakít minden kapcsolatot a hölgy által kétesnek tartott társasággal. A páholy felfedésével az idős Révai Simon is sakkban tartotta Szirmayt.[11] Ez az eset mutatja, hogy bár több országos főméltóság is tagja volt a szabadkőműves rendnek, az ellenzők tábora igen nagy volt, a katolikus egyház, ahol csak tudta, üldözte a társaságot.
Sorra nyíltak ekkor a páholyok: Selmecbányán (1774), Besztercebányán (1775), Szepes-Szombathelyen (1775), Zágrábban (1772) és még sorolhatnánk.[12] Ezek a páholyok különböző nagypáholyokhoz tartoztak, nem voltak teljesen függetlenek. A nagypáholy szabályzata szerint lehettek János-rendiek, mely csak a három alap fokozatot (inas, legény, mester) ismert el, esetleg skót, más néven templomos rendiek, mely a három alap mellett más, magasabb fokozatokat (lovag, nagymester stb.) is használt. Az egyre gyarapodó magyarországi páholyokban felmerült az igény egy önálló magyar szervezet megalkotására.
[1] Részlet az Emlékbeszéd Kazinczy Ferenczről című írásból, melynek szerzője ismeretlen, és melyet az 1871–1885 között működő Magyarországi Nagyoriens adott ki. in: Szabadkőművesség titkok nélkül, Nora Libro, Budapest, (2018). 257.
[2] Ekhart Sándor, A francia forradalom eszméi Magyarországon, Hasonmás kiadás, Budapest, (2001.)
[3] Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon, Hasonmás kiadás, Budapest, (1993.) 17.
[4] Ekhart Sándor, im. 10–11.
[5] Abafi Lajos, A szabadkőművesség és az uralkodóház. Budapest, (2011), 4–7.
[6] A felsorolás nem teljes. in: Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon, Hasonmás kiadás, Budapest, (1993.) 12.
[7] A felekezeti megoszlás is nagy volt a nemesség körében, sokáig csak a katolikus nemesség viselhetett országos vagy udvari hivatalt. Ugyanakkor az új eszmék a protestáns nemesség között – talán e felekezetek kevésbé konzervatív hozzáállása miatt – terjedt el.
[8] Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon, Hasonmás kiadás, Budapest, (1993.) 28.
[9] E páholyok tagnévsora sajnos nem maradt ránk, Bernhardi mellett Kriebel városi tanácsosról és Szolkovy József kereskedőről tudjuk, hogy e páholy tagjai voltak. Uo.
[10] Ezzel az irányzattal később részletesebben tervezünk foglalkozni.
[11] Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon, Hasonmás kiadás, Budapest, (1993.) 39.
[12] A páholyokról és a tagok névsoráról részletesen: Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon, Hasonmás kiadás, Budapest, (1993.)
Kurucz Péter
gyűjteménykezelő, könyvtáros
