„Én nékem a kőművesség oly társaság, a mely egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből, melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, a mely a külső világban van, a melyben az ember a királyt és a legalacsonyabb rendű embert testvérének nézi, amelyben elfeledkezik a világ esztelenségei felől, s azt látván, hogy minden tagban egy lélek t. i. a jónak szeretete dolgozik, örömkönnyeket sír, a melyben sokkal biztosabb barátokat lél, mint a külső világban; …”[1]
E sorokkal írta le Kazinczy Ferenc barátjának, a szintén beavatott Aranka Györgynek, hogy mit is jelent számára a szabadkőművesség. Ha napjainkban szeretnénk többet megtudni erről a titkos társaságról, rádöbbenünk, hogy titkossága ellenére rengeteg anyag áll rendelkezésünkre. A források mennyisége ellenére nagyon nehéz eldönteni, hogy vajon a filmekből és összeesküvés-elméletekből kiindulva valóban egy uralomra törő, konspirációkkal operáló szervezetről, vagy egy a tudást kereső és a társadalmat jobbítani igyekvő társaságról beszélhetünk. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezt a szervezetet is emberek alkotják, s csak az adott korszakot ismerve, a kor társadalmi, erkölcsi normáit figyelembe véve tudjuk megítélni eszméiket, cselekedeteiket. Csak óvatosan lehet a mai normák alapján a múlt szereplőit megítélnünk.
Az eredetlegendák
A szabadkőművesség, a páholyok kezdete a múlt homályába vész, maguk a páholytagok is a legendák, feltételezések világába vezetik vissza történetüket.
Talán időben a legkorábbi, a bibliai Salamon király udvari építészétől, Hirámtól és a természetfeletti tudástól eredeztetik a szabadkőművesség szellemét.[2] Ebben a történetben megjelenik a gyilkosság, feltámadás elem, mely kísértetiesen hasonlít az egyiptomi Ozirisz történetére, mely elemek a beavatási rítusok között is fontos szimbolikus szerepet kapnak. Megjelennek a templomi jelképek, mint például a két oszlop, melyeken a J és a B betű látható[3]. Ugyanakkor szintén a bibliai időkbe vezet az egyiptomi jelképek megléte is, mint a piramis vagy a mindent látó szem.
Más hagyomány szerint a szabadkőművesek elei a középkori katedrálisok építőmestereinek viszonylagos szabadságot élvező társasága volt. Vannak, akik a német területre, míg mások az angol és a francia kőművescéhekre tekintenek elődként.[4] Az mindenesetre bizonyos, hogy a rend által használt szimbólumok, mint a kötény, a szögmérő, a derékszög, valamint a nyelvezetük egyaránt az építészet eszköztárát használja.
Vannak, akik a templomos rendtől, annak 1307-ben bekövetkezett bukásától és üldöztetésétől eredezteti a szabadkőművességet, és a létrejöttének helyeként Skóciát nevezi meg.[5] Mindezekre természetesen konkrét bizonyíték nincs.
A ma ismert szabadkőművesség kezdete
Az ugyanakkor biztos, és talán innen érdemes a szabadkőművességet vizsgálni, az az 1717-es esztendőben történt Londonban, a „Lúdhoz és rostélyhoz” nevezetű fogadóban, ahol is négy páholy közös egységet hozott létre, ezzel megalakítva az első nagypáholyt. A szabadkőműves társaság alapegysége ugyanis a páholy volt, ahol is az arra érdemes és beavatott tagok a „munkát”[6] végezték. Egy páholy megalakításához legalább hét beavatott tagra volt szükség. A páholyok működését a nagypáholy felügyelte, s a nagypáholy adhatott engedélyt új páholyok létrehozására. Így a páholyok eszmei és mindennapi működését fogta egybe. A szabadkőművessé válás egy többlépcsős folyamat volt. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán jelölt, vagy szabadkőműves szóhasználattal kereső lehessen, legalább két, már beavatott tagnak kellett ajánlani őt. Ha elfogadta a páholy a jelentkezését, akkor inas lett, majd bizonyos idő után legény, végül, ha a páholy úgy ítélte meg, mester lett. Ez a három fokozat volt az eredeti vagy János-rendi rendszer, mely ennél több fokozatot nem is ismert el. Más rendszerek, az ún. skót vagy templomos rendek e három alap fokozaton túl több, gyakran 8-10 lovagi vagy egyéb fokozatot is használtak. Ezek a fokozatok a titkosnak nevezett tudás egy-egy szintjének ismeretét jelentették.[7]
A szabadkőművesség megismerésekor talán nem az eredet, sokkal inkább az az eszme, ideológia fontos, ami összegyűjtötte a korszak haladó gondolkodású személyeit. Minden eredetmítosz abban egyetért, hogy a társaság legfontosabb célja a tudás, a megismerés. Talán nem véletlen, hogy az ekkor kezdődő korszak, a felvilágosodás, a fény kora az az idő, amikor a szabadkőművesség szelleme gyorsan terjedni kezdett. E szellemet legjobban a társaság alapszabályait írásba foglaló alkotmánya alapján ismerhetjük meg.
Az Andersoni Alkotmány
Hamar szükség lett egy olyan egységes szabályozásra, mely a páholyok működésének, de inkább a tagok szellemiségének mutat irányt, ugyanakkor megóvja a társaságot a szélsőségektől, megvédi a külső, – elsősorban egyházi – támadásoktól.[8] Mind ezekért, mind azokért a külső, profán vádakért, mint például az istentagadás, ami a korban elfogadhatatlan volt, vagy egyéb vádak elkerüléséért 1723-ban James Anderson megszerkesztette és kiadatta az ún. Andersoni Alkotmányt. Az ekkor megfogalmazott alkotmány, természetesen korszakonkénti kiigazításokkal mind a mai napig elfogadott.
„A kőműves köteleztetik, elszerződése által, az erkölcsi törvényeknek engedelmeskedni, és ha a művészetet helyesen érti, soha sem lesz ostoba atheistává, se vallástalan szabadgondolkodóvá…”[9] Tehát a szabadkőművesnek hinnie kell istenben. Ugyanakkor a felekezetben nem tesz különbséget a szöveg. E válasz volt arra a vádra a társasággal szemben, hogy tagjai istentagadók lennének.
„A kőműves a polgári hatalmak irányában békés alattvaló, bárhol lakjék, vagy dolgozzék is, és soha sem lehet köze pártütéshez vagy összeesküvéshez a nemzet békéje vagy jóléte ellen, sem nem hanyagolhatja el kötelezettségeit az alsóbb tisztségviselőkkel szemben…”[10] Ez a pont az alkotmányban kimondottan a hatalomhoz való hűségre inti a tagokat, szigorúan tiltva a pártütést, lázadást.
A többi szabályban is az erkölcsi és társadalmi normák fontossága kerül elő többször, sőt a tagoknak kötelezővé teszi a társadalmi hasznosságot, mind magánszemélyként, mind páholyonként a jótékonykodást. Ennek köszönhetünk több kórházat, segély és más jótékony egyleteket, melyek gyakran túlélték az őket létrehozó páholyokat is.
Waite könyvében a következőképpen fogalmazta meg a szabadkőművességet:
„Az erkölcsiség egy sajátos, allegóriával elfátyolozott és szimbólumokkal illusztrált rendszer…”[11] Tehát nem más, mint egyfajta viselkedési forma, valamint egy olyan társaság, amelyik a titkosság leple alatt mind önmagát, mind az adott társadalmat igyekszik jobbá tenni.
Ha a fentiek ismeretében újra feltesszük a kérdést, hogy kik voltak azok a szabadkőművesek, akiket Kazinczy Ferenc annyira csodált, s később a tagjai közé ő is felvételt nyert, akkor elmondhatjuk, hogy a társaság az adott korszak haladó gondolkodású, tenni akaró egyéneit gyűjtötte egybe.
[1] Kazinczy Ferenc levele Aranka Györgynek. Kassa, 1790. In: Kazinczy Ferencz összes művei I. Kazinczy Ferencz levelezése, II. kötet. Budapest, 1891, 53.
[2] A Hirám legenda leírása megtalálható Jászberényi József, A magyarországi szabadkőművesség története, PrinX Budavár, Budapest, (2005), 15.
[3] Ezekről, s jelentésükről részletesen: A szabadkőművesi szimbólumok magyarázata, Budapest, 1915.
[4] Abafi Lajos, A szabadkőművesség története Magyarországon, Budapest, 1993. (Hasonmás kiadás)
[5] Waite, Arthur Edward, A szabadkőműves szimbolizmus: A szabadkőművesség történelmi eredete, Fraternitas, [Budapest], (2020), 66–72. Bár a Templomos rendet csak 1312-ben szűnteti meg V. Kelemen pápa, de 1307. október 13-án tartóztatták le a vezetőket, s kezdődött az üldöztetésük.
[6] Munkának nevezik a szabadkőművesek az összejöveteleiket.
[7] Jelen dolgozatnak nem célja ezen fokozatok behatóbb tanulmányozása, ismertetése.
[8] Ne feledjük, hogy ebben az időszakban, a XVIII. század első felében az egyház nagyon határozottan küzdött az új eszmék, a tudomány és a gondolkodás fejlődése ellen. XII. Kelemen pápa bullája a szabadkőművességről. In: http://www.ppek.hu/konyvek/XII_Kelemen_In_eminenti_kezdetu_bullaja_a_szabadkomuvessegrol_1.pdf (2021. 03. 27.)
[9] Szabadkőművesség titkok nélkül, Budapest, (2018), 29.
[10] Uo.
[11] Waite: i.m. 7.
