Dukai Takács Judit (1795–1836) abban a korban élt, melyben az olvasás és az írás nem tartozott a lányok, a nők mindennapi teendői közé. Kevesen tanultak meg olvasni, s talán még kevesebben írni.
Többen autodidakta módon sajátították el ezen tudományokat, s volt, hogy titokban tartották ezen ismereteiket, félve a környezet reakcióitól. Judit előnnyel indult női kortársaihoz képest, hiszen őt a szülei megtanították írni, olvasni. S miután édesapja felfedezte, hogy lánya verseket ír, nem eltiltotta őt a verseléstől, hanem éppen ellenkezőleg, biztatta továbbiak írására. A családja tehát támogatta őt költői tehetségének kibontakoztatásában. Legelső versezetét gyermekkorában írta édesanyja betegágyánál:
„El lankadok el hervadok
Nem tudom mi talál
Tán végemhez közel vagyok
Le szakaszt ’a halál.
Mind egy úgy is meg kell lenni
Mit akar az Istenség
Óh mi határt nem szabhatunk
Gyenge az emberiség.”
Költeményeit először a közvetlen környezete ismerte meg, majd kéziratban terjedtek Vas megyében, a Dunántúlon, majd távolabbi vidékeken is. A munkái által hamarosan ismertté vált a neve. Többen levélben keresték fel a fiatal költőnőt. Mindössze 16 éves volt, mikor költői levelezést folytatott Horváth József Elekkel; majd ez a levelezőkör kitágult. Levelezésben állt Tatay Jánossal, Döbrentei Gáborral, Berzsenyi Dániellel, Kresznerics Ferenccel és Kazinczy Ferenccel is, ahogy a kor bevett szokásai szerint a legtöbb induló író, költő. Többen verset is írtak hozzá; Kazinczyt, Berzsenyit, Dessewffy Józsefet, Pálóczi Horváth Ádámot, Döbrenteit és Horváth József Eleket is megihlette Dukai Takács Judit személyisége, költészete. A legismertebb költemény talán Berzsenyi Dukai Takács Judithoz című episztolája. Később. 1861-ben Arany János Malvina költeményei címmel bírálatot írt műveiről: „egy pár költeménye (talán több is) nincs ihlet, nincs költői hang, nincs hozzáillő forma nélkül”.
„Kazinczy társasága örömmel fedezi fel a tehetséges és bájos Takács Juditot, mert az anyanyelvért vívott harci programjukba a költőnő működése jól beleillik. »Magyar Sapphót« akarnak belőle nevelni, s büszkék arra, hogy a semmiből most éledő magyar irodalomnak már költőnője is van.” – állapította meg R. Kocsis Róza, a Kazinczy–Dukai Takács-levelezésről írt munkájában, melyben először tett közzé levélváltásukból fennmaradt darabokat.
Tehát a kortársai elismerték és támogatták az induló fiatal költőnő szárnypróbálgatásait. „Mennyire gyenge tehetségem engedé a különben is csuda lépésekkel haladó derék poétriát megismerkedtetém bővebben a poesis titkaival, meg az ahoz szükséges tudományokkal” – vélekedett a fiatal poértiáról Horváth József Elek. Azonban nem csak Horváth tanácsai formálták Judit költészetét, levelezőpartnerei is segítették, támogatták. Olvasnivalóval többen ellátták a költőnőt, például Berzsenyi Dániel Goethe műveit ajánlotta figyelmébe.
Az 1814-es esztendő több szempontból is említésre méltó a költőnő életében. Az akkor még csak 19 éves Juditnál látogatást tett nála ifjabb Wesselényi Miklós, Pataky Mózes és Döbrentei Gábor, akik érdeklődve hallgatták Judit felolvasását. Írói álneve, a Malvína elnevezés Döbrenteitől származik. Berzsenyi Dániel Dudinak nevezte, Kazinczy is jobbnak látta ezt a nevet. Horváth József Elek Berzsenyihez írt levelében „Dudink”-ként emlegette.
1814. november 26-án megírta legelső levelét Kazinczy Ferenchez, négy versével kiegészítve. A széphalmi író válaszlevelei sajnos nem maradtak fenn, viszont levelezőpartnereinek küldött írásaiban többször is utalt a költőnőre, „szeretetre méltó lélek”-nek nevezte.
Kazinczy Ferenc és Berzsenyi Dániel 1808 óta álltak levelezésben egymással. Berzsenyi 1814. december 15-én kelt levelében a széphalmi mester figyelmébe ajánlja az akkor még csak 18 éves poétriát: „Dukai Takács Dudi unoka hugom, jól nevelt, s minden kellemekkel biró leányka, 18 esztendős s szép értéke legalább megér hetven ezeret s méltó, hogy törekedésiben buzditsuk, segéljük. Ajánlom kegyeidbe.” Kazinczy már korábban tudomást szerzett Dudiról, hiszen a költőnő levelével, verseivel kereste fel, valamint Döbrentei is írt neki az ifjú poétriáról.
Dukai Takács Judit mint elismert író(nő) vett részt a Festetics György által kezdeményezett Keszthelyi Helikon elnevezésű irodalmi ünnepségen. 1817-től évente került megrendezésre az ünnep, melynek célja az írók nyilvános szerepeltetése volt. A meghívott írók, költők felolvasták munkájukat, valamint fát ültettek írók emlékére. 1817. január 13-án Berzsenyi Dániel levélben beszámolt Kazinczy Ferencnek arról, hogy Festetics meghívta őt a Helikoni ünnepségre, valamint arról is írt a széphalmi írónak, hogy már korábban Takács Judit elárulta, hogy őt is meghívták erre a jeles eseményre. Az 1817. február 12-én megrendezett ünnepen négy író volt a meghívottak közül, akik meg is jelentek Keszthelyen: Horváth Ádám, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, valamint mint az egyetlen női szereplő: Dukai Takács Judit, „Innepünk istennője” - ahogy Berzsenyi elevenítette fel.
Költeményei megjelentek a kor jelentős folyóirataiban, az Erdélyi Múzeum, az Aurora, a Hébe, az Aspasia is olvashatóvá tette a költőnő verseit, s így szélesebb olvasóközönséghez jutottak el gondolatai. Dukai Takács Judit munkái már nem csak kéziratban vagy levelezése által terjedtek, a korabeli sajtó is érdemesnek találta megjelentetésre. Mindössze még csak húsz éves, mikor a Döbrentei Gábor által szerkesztett Erdélyi Muzeum elnevezésű folyóirat közi első versét. A szerkesztő, a barát nagy hatással volt Judit irodalmi munkásságára. Az első nyomtatásban megjelent verse: Barátomhoz Erdélybe, melyet Döbrentei Gáborhoz írt. Kazinczy Ferenc is javasolta a szerkesztőnek, hogy kiadásra érdemes ez a költemény. Döbrentei Gábor a mentor szerepében irányította, formálta a fiatal költőnő verseit, miután Malvína a kéziratokat is elküldte neki. Az 1823-ban indult Hébe, az Igaz Sámuel által szerkesztett zsebkönyv megjelenésekor a szerkesztők hangsúlyozták, hogy női célközönségre is számítanak, a „szép nem” számára is kínálnak olvasnivalót. Talán nem véletlen, hogy női szerző művét is megjelentették, elsőként Dukai Takács Judit Málvina című költeményét, majd ezt követte a Ninája bölcsőjénél. Általában a saját neve alatt jelentek meg munkái, de előfordult, hogy írói álnevét, a Malvína nevet szerepeltette.
Dukai Takács Judit fiatalon indult el irodalmi pályáján, sokan segítették költői tehetségének kibontakoztatását, majd miután 1818-ban, 23 évesen férjhez ment, a költészettel, versek írásával már nem foglalkozott. A feleség és az anyai szerep, egy nem támogató férj hozzáállása nem engedte ki-, illetve beteljesedni ígéretes irodalmi pályáját.
Dukai Takács Judit életműve feltáratlan, levelezésének és műveinek egy része még kiadatlan. A magyar irodalomtörténet Dudija, Malvínája a 19. század elismert költőnője volt, a Helikoni ünnepségen is a „poéták” közé sorolták Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel és Horváth Ádám mellé.
Irodalomjegyzék
Arany János, Malvina költeményei. In: Arany János hátrahagyott iratai és levelezése. II. kötet. Prózai dolgozatok, Budapest, Kiadja Ráth Mór, 1889, 222–245.
Berzsenyi Dániel levelezése. Sajtó alá rendezte: Fórizs Gergely, Editio Princeps Kiadó, Budapest, 2014.
Fábri Anna, „A szép, tiltott táj felé”. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905) Kortárs Kiadó, Bp., 1996.
Magyar költők élete. Toldy Ferenctől. II. kötet, Kiadja Ráth Mór, Pest, 1871, 131–136.
Magyar nagyasszonyok lexikona, Budapest, 1931.
Papp János, Dukai Takács Judit kiadatlan levelei. In: Vasi Szemle, 1986. 1. szám, 131–139.
R.Kocsis Rózsa, Kazinczy Ferenc és Dukai Takács Judit levelezése. In: Irodalomtörténet, 1960. 48. évfolyam, 366–371.
Új magyar irodalmi lexikon, I–II. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
Stumpfné Braun Zsuzsanna
muzeológus
