Klasszikus irodalom. Frissítés most! Szoták Adrienn ajánlója

Klasszikus irodalom. Frissítés most!

SZOTÁK ADRIENN

A mű, melyről a következőkben beszélni szeretnék, már többször volt a kezemben, de valószínűleg nem utoljára olvastam. Ez a könyv Méhes Györgynek az 1920-as, ’30-as évek Erdélyében játszódó, érdekes korrajzzal fűszerezett regénye, a Gina. A történet főszereplője az igencsak jómódú kolozsvári kiskereskedő, Nemes Ferdinánd egyetlen lánya, Gina. Gina fiatal lányként ismerkedik meg a nagybányai szabászat tulajdonosának fiával, Paul Maximmal. Egymásba szeretnek, azonban a szülők nem támogatják a kapcsolatot, ennek ellenére Gina nem hajlandó lemondani férfiról, ugyanis nem érdekli sem a pénz, sem a megfelelő parti. A fiatalok úgy alakítják a sorsukat, hogy a szülők kénytelenek áldásukat adni a frigyre, és miután egybekelnek, átveszik Nemes Ferdinánd vállalkozását. A kereskedés rohamos fejlődésnek indul, azonban a férfi nagyravágyása és kapzsisága miatt összevesznek a lány szüleivel. Maxim olyan vállalkozásba kezd, amelyhez egyáltalán nem ért, és sajnos tönkremennek. Csodálatraméltó az az erő és kitartás, amellyel Gina eléri céljait, amely átsegíti őt és családját a nehéz helyzeteken. Többször kell a mű folyamán teljesen elölről kezdeniük az életüket, és ennek sikere nagyban függ attól, hogy a nő mennyire bátor és mennyire kitartó. Szívből ajánlom tehát ezt a művet olvasásra, aki kézbe veszi a könyvet, egy izgalmas, fordulatokban gazdag regényt fog olvasni.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: november 1-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor