Klasszikus irodalom. Frissítés most! Sebes Richárd ajánlója

Klasszikus irodalom. Frissítés most!

 Sebes Richárd

 Én Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk című művet ajánlanám, ami már általános iskolában megérintett engem, és felkeltette az érdeklődésemet. A műben megjelenik az emberi élet minden ágazata, az iskola, a játék, a harc és az összetartás is. Ám mégis számomra a legfontosabb mondanivalója a műnek, az nem más, mint az áldozathozás. Az az áldozathozás, ami a mai világban a legaktuálisabb számunkra. A műben két csapat harcol egymással, ám a támadók, a vörös ingesek túlerőben vannak, de mégis sikerül megvédeniük a grundot, és győzelmet aratniuk. Ám ez a győzelem köszönhető volt egy kis közlegénynek, Nemecsek Ernőnek, aki nélkül nem sikerült volna ez a győzelem. Mi is így vagyunk, s a könyv szerzője, én azt gondolom, hogy azt hagyta ránk, ami a legfontosabb kincs az életben, hogy a mi utunkat kell járni, de ez az út nem lesz egyszerű. Sajnos rögökkel lesz tele ez az út, és habár ott lesznek a barátaink és a családtagjaink, hogy segítsenek nekünk, hogy felállítsanak, hogy ha baj van, de mégis áldozatokat kell hoznunk majd ahhoz, hogy elérjük azt a célt, amit kitűztünk magunk elé.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: november 1-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor