A farsangról mindenkinek a vidámság, móka, álarckészítés, jelmez, báli időszak, tánc szavak jutnak eszébe, de ha úgy vizsgáljuk meg, mint az egyik nagy múlttal rendelkező népi hagyományunkat, rengeteg érdekességre bukkanhatunk. A farsangi időszak vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig, húsvétvasárnaptól visszaszámolt 40. napig tart, mely 2021-ben február 17-re esik.
A farsang szó - A Pallas Nagy Lexikona alapján – a német fasen, faseln annyi mint mesélni, pajkosságot űzni szóból ered, mely a vígság azon időszaka, ami a húsvéti nagyböjtöt előzi meg. A Magyar néprajzi lexikonban a szó eredetét a „vaschang” bajor–osztrák jövevényszóból származtatják. A városi és falusi lakosság körében a német hatás volt jelentős, míg a királyi udvarban az itáliai.
A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg. A 15. században Mátyás király udvarában jegyezték fel a krónikások, hogy ebben az időszakban az uralkodó álarcokat hozatott Itáliából. II. Lajos király udvarában pedig nagy farsangi mulatságok zajlottak, ahol maga a király is maskarát viselt, írja egy 1525-ben készült feljegyzés. Arról, hogy mi a farsang, a legrégebbi irodalmi adatunk Bod Péter 1786-ban Pozsonyban megjelent Szent Heortokrátés című könyvében található: „Azt a’ nevezetet Fársáng, a’ Magyarok vették a’ Németektől, a’kik […] a’ játékos tréfát, ’s bolondságokat indítottak ezen a’ napon ’s ez időben vendégeskedvén, nyargalózván ’s magokat múlatván. […] némelyek sok-féle figurás köntösöket vévén magokra […]”.
A farsangi szokások és hiedelmek többsége farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz és húshagyókeddhez kötődik. Városokban és falvakban egyaránt a tavaszvárás ősi örömünnepe, az evés-ivás, a lakodalmak, a disznótorok, jelmezes, álarcos felvonulások időszaka.
A népi hagyomány szerint a farsang legjellemzőbb eseménye az álarcos alakoskodás volt, aminek területenként eltérő formája alakult ki, és bizonyos helyeken a mai napig élő szokásként fennmaradt. Baranya megyében például a szegényebbek koldusnak öltözve, kezükben nyárssal járták sorra a jobb módúak házait, ahol táncoltak, énekeltek, a móka végén pedig a házigazda elé tették a nyársat, aki szalonnát húzott rá. Somogy megyében a nyárs helyett kardot vittek magukkal.
A Felvidéken közkedvelt volt a bakkuszjárás, a legények adománygyűjtő felvonulása, amikor szamár vagy kecskebőrbe bújtak, női ruhába öltözködtek, kezükbe nyársat fogtak, táncoltak, tréfálkoztak.
Egy 1957-es kalendáriumban a csángó farsangolás leírásakor említi a szerző, hogy a faluról városi iskolába került diákok ebben az időszakban visszamentek a településre, ahol verseket adtak elő, mellyel iskolába járásra, tanulni hívták társaikat:
Tiértetek jöttünk, Nem jó tudatlanul
jó gyerekek, felnőni parasztul
Jertek iskolába, ez világban.
Istennek házába Mert úgy emberségre:
tanulásra. nem juthatsz tisztségre:
ez országban.
( Ezekből a dalokból Kodály Zoltán gyűjtött egy csokorra valót.)
Szintén ebben a kalendáriumban található a Csíkországiak szokása, akik egy egész színdarabot írtak erre az alkalomra, mely a „Dúsgazdagról” szólt, akit kifiguráztak. Az előadás előtt a szereplők a jelmezekben végigjárták a falut és csúfolódtak, bosszantották az „ördögöt”.
Hazánkban gyakoriak voltak az állatalakoskodások is, melyek alkalmával kisebb csoportokba verődtek a legények, és lónak, medvének, gólyának öltözve járták a falut, utánozták az állatok hangját, viselkedését, és ijesztgették a lányokat.
Dramatikus játékként közkedvelt volt a lakodalmak, temetések, halottas játékok eljátszása is, melyek a tél elűzését szolgálták. A lakodalmak alkalmával, egyes településeken, kizárólag a férfiak öltöztek be és játszották el a menyasszony, vőlegény és násznép szerepét. A székelyföldi Kibéden jelenleg is él ez a népszokás. (https://www.youtube.com/watch?v=Xs3BNsQ354Q)
A halottas játékok alkalmával szintén a tél elűzése volt a cél. A halottat ábrázoló szalmabábot, egyéb tárgyat vagy személyt végigvitték a falun és a falu végén beletemették a hóba. A szalmabábot elégették vagy széttépték, mely hagyomány a mai napig élő szokásként maradt fenn a magyar falvakban, hiszen farsangkor a kiszebáb égetés alkalmával a tűz körül kezdődik meg az igazi táncos mulatság.
Szintén élő hagyományaink közé sorolható a mohácsi busójárás, mely eredetileg a Mohács-szigeten élő, őslakos sokác népszokás, ami teljesen eggyé vált a magyar néphagyományokkal. A legenda szerint a sokácok a török megszállás alatt, rémítő maszkokat húztak, hangos zajt csaptak, mellyel elűzték ellenségeiket. A mai busók öltözéke régen is olyan volt, mint ma: kifordított rövid bunda, színes harisnya, szalmával kitömött gatya, de ami igazán busóvá teszi a busót, az a fűzfából faragott, állatvérrel bekent, rémítő álarc. A felvonulás alkalmával a busó ágyú dörejére elindulva, kereplőkkel a kezükben hangos zajt csapva ünneplik a farsangot. (https://www.mohacsibusojaras.hu/videok/)
A maszkos alakoskodás, dramatikus játékok mellett szintén fontos esemény volt az evés-ivás, tánc, mulatozás az ivóban, fonóban. A mulatság gyakran elkülönült nemenként és korcsoportonként is. Volt asszonyfarsang, lányok vasárnapja (talalajvasárnap), házasemberek farsangja. Bizonyos vidékeken úgy tartották, hogy az eladósorban lévő lányoknak a farsang idején mindenképpen párt kellett választaniuk, ennek egyik formájaként a legények a muzsikusokkal végigjárták a falut, a lányos házaknál megálltak táncolni és az eladósorban lévő lányokat megtáncoltatták, akik ezért pénzt adtak a legényeknek, melyből a mulatságot, zenészeket fizették. A farsangi időszak végén a vénlányokat különféle módokon kifigurázták, például az úgynevezett tuskóhúzással. A falun – nagy zajjal – végighúzott tuskót a legények a vénlányok kapujára kötötték, és lánycsúfoló dalokat énekeltek.
A farsangi bálok a mai napig meglévő szokások közé sorolhatóak, de már nem a régi formájukban tartják őket. Régebben a táncé volt a fő szerep, később a jelmezekbe öltözés, tombolahúzás, manapság pedig már a jótékonysági bálok a farsangi mulatság színterei. Ami hagyományként összeköti ezen alkalmakat az a zene, ami az évek múltával szintén változott. Az alakoskodáskor énekelt népdalok: Hipp, hopp, farsang, Járjad bolond és egyéb tréfás, víg nóták mellett megjelentek a zeneszerzők által írt művek is.
Liszt Ferenc például a Pesti karnevál képeit öntötte zenei formába. (https://www.youtube.com/watch?v=BizjMDIWjUI)
Kodály Zoltán Villő című kórusműve a már említett lányok farsangjához, a talalajvasárnaphoz kapcsolódik. (https://www.youtube.com/watch?v=kbq9gz9K4jg)
Schumann 1830-ban zongoradarabot írt Carneval címmel, mely több kis témát tartalmaz a farsang álarcos felvonulását, hangulatképeit bemutatva. (https://www.youtube.com/watch?v=RTKG7NPp0ME&list=PLBS4VpTglwoCv46wBmwNJ4MUTD0rc8Uo0)
Közismert a francia Saint-Saens 1886-ban bemutatott, zenei humorral átitatott Az állatok farsangja című ciklusa. (https://www.youtube.com/watch?v=k2RPKMJmSp0)
A mai bálokon pedig a jelenlegi zenei ízlés széles skálája áll rendelkezésre a zenekar vagy DJ számára.
Az ünnepkör szokásai nemcsak a zeneszerzőket ihlették meg, hanem a költőket is.
Az egyik legismertebb farsangi mű Csokonai Vitéz Mihály 1798-ban írt komikus eposza: Dorottya vagyis a dámák diadala a fársángon.
Találunk verseket is a témában, például József Attilától, Ady Endrétől. Igazi kincsekre lelhetünk a gyerekeknek írt farsangi versek között Csoóri Sándor, Gazdag Erzsi, Mentovics Éva, Osvát Erzsébet tollából. (http://dalokversek.hu/versek/versfarsang.htm)
Népi hagyományaink a magyar kultúra szerves részét képezik. Ápolásuk nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is számunkra. A farsangi hagyományok széles tárházából jelen cikkemben csak párat említettem ízelítőként.
Kérem, hogy ha az Önök településén van olyan hagyomány, mely régen szokásban volt, vagy esetleg a mai napig jelen van, azt írják meg nekünk.
Elevenítsük fel együtt a múltat, lehetőség szerint tegyük a régit mai szokássá!
Irodalomjegyzék:
A Pallas Nagy Lexikona, VI. kötet, Elérhető az interneten: https://mek.oszk.hu/00000/00060/
Ittzés Mihály, Hipp, hopp, fársáng! In: Ezredvég, 1995. 5. évfolyam 1. szám, 83–85.
Kerényi György, A Magyar Népzene Tára II. kötet, Jeles napok, Elérhető az interneten: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarNepzeneTara_02/?pg=0&layout=s
Magyar néprajzi lexikon, II. kötet, Elérhető az interneten: https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1.html
Toma Ádám, Azok a jó békebeli farsangok. In: Kincses Kalendárium 1957, 151–153.
Hornyákné Tóth Renáta
múzeumpedagógus
