„Minthogy a magyar sportnyelv szó- és fordulatkincse igen gazdag, és ismeretes a magyar nyelvet beszélők nagy tömegei előtt – függetlenül a foglalkozási ágtól és az egyéni műveltségi foktól –, belőle állandóan kerülhetnek át nyelvi elemek társalgási nyelvünkbe, sőt egyre gyakrabban az irodalmi nyelvbe.”
(Bánhidi Zoltán: A magyar sportnyelv története és jelene)
A régebbi történelmi korokban a mindennapi élet és a sport nem különült el egymástól élesen. A sporttörténészek szerint ezekben az időkben a sporttevékenységek két fajtája jelent meg, mely egyrészt a harci gyakorlatokhoz kapcsolódott – a katonai nevelés során és a lovagi tornákon – elsősorban a gazdagabb társadalmi rétegekben. Másrészt a paraszti közösségekben elerjedt népi versenyjátékok alkalmával, amelyeken a különböző ügyességi feladatok a mindennapi munka jellegzetes mozdulatait szemléltették.
A sporttal kapcsolatos szavaink, kifejezéseink már korai nyelvemlékeinkben is megjelentek. Mivel ekkor hazánkban a sporttevékenységek elsősorban különféle harci formákhoz kapcsolódtak, így a magyar sportirodalom számára különös jelentőséggel bírnak a harcászattal kapcsolatos nyelvi emlékek. Ezenkívül iskolakönyvek, kódexek, szótárak, később útleírások, önéletírások, naplók, tankönyvek, enciklopédiák szolgálnak forrásanyagként.
Idegen nyelvű nyelvemlékeink is fontos információkat tartalmazhatnak a sportnyelv fejlődésének vizsgálata szempontjából. A latin nyelvű irodalmi források közül egyik legfontosabb Anonymus turnamentum kifejezése, amely a magyar torna szó keletkezéséhez szolgált alapul. Anonymus eredeti szövege a következő: „omnes milites Hungariae ante presentium ducis fere cottidie super dextrarios suos sedendo cum clipeis et lanceis maximum turnamentum feciebant (faciebant?) et alii iuvenes mere paganismo cum arcubus et sagittis ludebant.” (Emericus Szentpétery: Sciptores Rerum Hungaricarum. 1937.) A szövegben megjelenő ludebant ige is érdekes lehet számunkra, hiszen a ludo szó jelentése: játszik valamivel, tréfálkozik, időtöltésből tesz valamit. Igaz, maga a torna kifejezés később alakul ki, de megjelenése innen származik. Első formájában latin nyelven íródott, a lovagkort eleveníti meg: lovagjáték, harcjáték, párviadal jelentésben.
Középkori lovagi torna
Az idegen nyelven íródott emlékek közül a 16. századi német nyelvű városi krónikák – Késmárk (1510), Selmecbánya (1512), Lőcse (1516), Körmöcbánya (1537) – is több érdekességet tartalmaznak. E forrásokat Demkó Kálmán történetíró dolgozta fel a 19. század végén írt munkáiban. Történeteiben arról tudósít, hogy a korabeli városokban is engedélyezték a lovagjátékokat abból a célból, hogy „a polgárság folytonosan gyakorolja magát a fegyverhez.” Egy 1537-ben keletkezett rendőri szabályzatot is megemlít, mely alapján mindenféle játék tiltott tevékenység nappal és éjszaka is: ,,a ki mulatni akar, lőjön, vívjon, lovagoljon, sétáljon, fusson versenyt – ez által mérsékli testi vágyait és megedzi magát az ellenség elé”.
A sport fogalmával összefüggésbe hozható első magyar nyelvű kifejezésünk a „szökjünk hamarját”. Heyden Sebald (német származású zenetudós, költő) Gyermeki Beszélgetései című iskolakönyvének fordításában jelenik meg 1531-ben Sylvester János tollából: „Lathal hogy my yachwnk […] Wesdel a golyobisokath; […] Myth yaachwnk. Golyobysth iaachunk. Gyermeky Yathyk az. Michoda iatikot the incab akarnal. Zeokyeunk hamaryaath […] lábam el farazthya [...] thehagh nem zeoksz”. Az írásból következtethetünk arra, hogy itt nem a valódi „gyermeki játékról” van szó, hanem egy olyan versenyről, amely „a lábat elfárasztja”.
Heyden Sebald Gyermeki Beszélgetéseinek latin-magyar nyelvű szövegrészlete
A 16. századi kódexekben is rálelhetünk egy-egy értékes fogalomra: pl. „hamarját futja”, „töttem lapdázást”. A krónikák is fontos források a sportnyelvtörténet szempontjából, ugyanis a harci tevékenységek leírásában használt szavak a sportnyelv fejlődésének kiindulópontjai. Tinódi Lantos Sebestyén tollából származnak a következő szavak 1554-ből: „bay viadal; bai viuas; bai viuo tarsa; viadalt […] teuenec; diadalmat vesznek” stb.
Ilosvai Selymes Péter 1574-ben az alábbi kifejezéseket használta a sporttevékenységek végzésére: „rudat hán, rudat vet; malomkövet emelget; […] kezde ott ugrálni; egy-kettőt ugrék; Náladnál ugrásban nincs jobb ez világba; […] Uj udvarba sok nemzetségek gyűlének, Jeles öklelések akkor ott levének, Szép pálya-futások, győzködések lőnek.” Ebben a szóhasználatban az öklelés a páncélos lovasviadalt, magát az öklelés ünnepségét jelentette. Az újudvar pedig a harcjáték elnevezése a helyszínről, melyet a régi várak udvarától kívül eső, erre alkalmasabb területen, az „új udvaron” rendeztek meg.
Heltai Gáspár krónikájában 1575-ben a torna idegen kifejezését jeleníti meg: „Mátyás király [...] ott bocsátá legelőször a fiát, az Hunyadi János herczeget a Turnyierba, és ott vitézül öklele fegyverben az urakkal.”
Szepsi Csombor Márton 1620-as útleírása már szinte tudósítás is egyben: „ez városnak vádnak szép lövő Vdvari és kerti az hol az polgharok és minden iffiak esztendönként bizonyos időben puskáual, és nyllal valo löuöldözésben maghokat gyakorolyák”; „az egész Ország törvénye s szokása szerint pallya futásnak okáért [...] á leanyok az [...] legényeket az tengherre ki hijak, az leany az férfiunak az férfiu á leanynak labára fel köti á czontbol vagy czak fabol czinált czuszkondot, de ez nem igy vagyon mint itt Magyar Országhban láttam, hogy egy nagy vassal meg szegezet bot volt kezében az jeghen járonak, hanem szinten czak labainak mesterséghesen valo félre taszitása által, fel hanyása és mozgatása által az eghész nép lattára el indulnak, és oly sebeseggel mennek hogy egh alatt nincz oly lo ki velek el érkeznek.” A csuszkondó a Hollandiában elterjedt korcsolyázásra kitalált kifejezése. A ma használt korcsolyázni szavunk Pápai Páriz Ferenctől származik (17. század vége, 18. század eleje).
Apáczai Csere János szerint: „A ki veritéktől fél, nem, qyőz pállya-futásban.” Írásaiban megjelennek a következő kifejezések: „gyakoroltassék a test”, „gyakorlás”, „test mozgatása”.
Comenius az iskolai testgyakorlással kapcsolatos nézeteit Orbis Pictus című tankönyvében fejtette ki. A mű különböző fejezeteiben a változatos szakkifejezések széles tárháza jelenik meg:
A „Küszködő játékhely” című fejezetben: „A bajnokok szembe mennek, a küszködő (bajnaki gyakorló) helyben megharcolván vagy kardokkal […], az ököllel viaskodók viaskodnak vala ököllel.”
A „Pállya futás” című fejezetben: „A gyermekek gyakorolják magukat a futásban, vagy a jégen sikámló (csuszkoráló) cipellősökkel, az melyen járnak szánokkal is.”
„A lapda-játék” című fejezetben: „A laptaverő házban (helyben) jádzanak laptást (laptával), amellyel egygyik elüt, a másik elfog és visszaüt az háló formán csinált lapockával [...] A nagy lapta [...] a szabad ég alatt ököllel ides-tova verettetik.”
Comenius: Orbis Pictus – A látható világ
A korszak sporttevékenységeinek nyelvi változatosságát Bethlen Miklós Önéletírása (1755) is hűen szemlélteti: „a játékban telhetetlen és fáradhatatlan volt az én gyermekségem és felserdült fijuságom; de nem vesztegülő mint a koczka, kártya, szák micsoda, hanem a testnek ingatagságával járó játékban gyönyörködtem, mint lapta, forgattya, parittya, teke, kézzel való hajigálás, vitéz játék, versfutás, küzdés, ugrás [...] nyillal való lövöldözés és madarászás etc. Mikor osztán nagyobbat növén, lóra, puskára, kutyára kaptam, lövöldözés hosszu puskával, pistolylyal, nyargalódzás, futtatás [...] ugratás, vadászat […] halászás etc. voltak igen a mulatságim.”
Ebben az „elő-sportnyelvi” korszakban megfigyelhetjük, hogyan válik egy-egy harci gyakorlat sporttevékenységgé (pl. vívás) vagy néhány gyermekjáték sporteszközzé (pl. labda), illetve mekkora szerepe van a különféle munkának, foglalkozásnak a sportágak kialakulásában (pl. vadászat). Egyéni szóalkotások színesítik a sportnyelv szókincsét azokban az esetekben, amikor idegen eredetű eszközöket, módszereket, körülményeket kívántak megfogalmazni magyarul (pl. jégen járó).
A sorozat következő részében a felvilágosodás és a reformkor idejét meghatározó sportnyelv fejlődéséről olvashatnak, az 1772–1849 közötti nyelvújítás időszakáról.
Irodalomjegyzék:
Bánhidi Zoltán, A magyar sportnyelv története és jelene. Sportnyelvtörténeti szótárral, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971.
Magyar sport enciklopédia I-II. kötet, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2002.
Kesztyűs Kitti
múzeumpedagógus
