Az esztétika a felvilágosodás egyik kulcsfontosságú tudománya. Kazinczy neveltetése, fiatalkori környezete és olvasmányai is hozzájárultak ahhoz, hogy lelkes híve legyen mind a felvilágosodás szellemiségének, mind e korszak tudományainak. Szellemi fejlődésében a kezdetektől fogva fontos szerepet játszott a művészettel való szoros kötelék kiépítése és fenntartása. E szándéka az évek során tudatos tevékenységgé vált, művészeti önképzése és tudásvágya irodalmi tevékenységével is összefonódott.
Kazinczy egész életét végigkísérte fő életeszménye: a szépség. Mindenben a szépet kereste, mely a mindennapi élet fölé emelkedést jelentette számára. Elsősorban nem a természeti szépségre vágyott, hanem a művészeti szépség átélésére és élvezetére. Szépnek tartott minden olyan jelenséget, amely – egyben bájos, kellemes, könnyed, édes, gyöngéd – ízlésének nélkülözhetetlen és magával ragadó. Ezt a könnyedséget, kellemességet kívánta költeményeiben is megjeleníteni, hiszen ez is művészi tevékenység. Gondolatainak leírása fárasztó, pepecselő munkával, számtalan átdolgozással, hogy olyan szépet alkosson, mint amilyet elképzelt. Véleménye szerint egy költőnek is rendelkeznie kell az esztétika felismerésének és megteremtésének képességével. Kazinczyt jó megfigyelőképessége, kifinomult ízlése segítette ebben, a legapróbb részletek sem kerülték el a figyelmét.
„A’ ki festő és Poéta, tudja, hogy festve és verselve magasztalni és mindent istenibb színben előadni kötelesség” – írta Kazinczy. Művészeti utalásai egyaránt vonatkoznak a festészetre és a költészetre is. Képművészetre vonatkozó elképzeléseit nem dolgozta ki tételesen. Önéletírásainak részleteiben, úti leírásaiban, feljegyzéseiben, epigrammáiban, folyóirat-közleményeiben olvashatjuk gondolatait, amelyeket metszetgyűjteménye is kitűnően szemléltet.
Képzőművészeti élményeit képtárak látogatásával, nevezetesebb oltárképek, magángyűjtemények, képárusok felkeresése során szerezte. Lehetősége adódott többször is a bécsi Belvedere gyűjteményének megtekintésére, látogatta az Akademie der Bildende Künste-t, valamint az Eszterházy Galériát. Gyakran felkereste ismerőseinek képgyűjteményét, képárusok boltját (Artária kereskedése), de igazán híres művészeti alkotásokkal élete során csak elvétve találkozhatott. Beteljesületlen vágyai között szerepelt a nagy alkotói központok felkeresése Rómában, Párizsban. A leghíresebb festményeket nagyrészt Winckelmann leírásaiból (Raffael, Coreggio, Mengs alkotásai), képek másolatából, metszetekből ismerhette.
Egyik pesti útja alkalmával ragadta meg Horace Vernet: Arcole című képe, melyet az egyik legszebb történelmi alkotásnak tart.
Winckelmann munkássága alapvetően határozza meg Kazinczy művészetszemléletét, mely szerint az antik, elsősorban görög művészet tanulmányozásával és másolásával érhető el a tökéletes szépség megvalósítása. A szép megjelenítésénél az idealizáló ábrázolást célszerű előnyben részesíteni, szemben az individualizáló, vagyis a természethű ábrázolásmóddal. Egy vallásos témájú festmény esetén a túl részletes kidolgozás, az egyedi vonások megjelenítése csökkenti a kép tárgyának isteni kisugárzását, a kifejezés portrészerűvé válik.
Anton Raphael Mengs festményét - Mária a gyermekkel és két angyallal, a Belvedere képgyűjteményében tekinthette meg Kazinczy egyik bécsi látogatása során.
„A szép tudományok és ízlés dolgában annál tökéletesebb a’ miv, minél közelebb járulnak a’ Classicusok példájához: annál szenvedhetetlenebb a’ miv, minél távolabbra tévedtünk tőlök” – írja egyik levelében Kazinczy. Ez a szemlélet kísérte végig Kazinczy egész életművét. Véleménye szerint az irodalmi ízlés szintén a görög klasszikusok olvasásával fejleszthető leginkább, a modern klasszikusok megbecsülése mellett. Ehhez járult hozzá műfordítói munkássága is.
Kazinczy állandó kapcsolatot ápolt a hazánkban működő osztrák arcképfestőkkel, támogatta munkájukat. Véleménye szerint az arcképfestés szerepe nem csupán a barátok és a családtagok megörökítése, hanem a kultúra megőrzésének elengedhetetlen eszköze, mely hozzájárul hazánk kiemelkedő személyiségeinek vizuális megőrzéséhez.
Szűkös anyagi lehetőségei ellenére harmincháromszor festtette le magát, családtagjait, gyermekeit. Azt vallotta, hogy a családi képtárak őrzik legmegfoghatóbban az ősöket. Fontosnak tartotta, hogy ne csak munkásságával alkosson maradandót az utókor számára, hanem személyiségét képileg megörökítve kívánt hozzájárulni ahhoz, hogy emléke ne merüljön feledésbe az idők során. Ismerőseit is erre biztatta, erdélyi barátait figyelmeztette levelében: „minden jobb embernek festetni kellene magát, hogy ha kikapja közzőlünk a halál, bírhassuk képeiket”.
1828-ban, pesti látogatása alkalmával Pesky Józseffel készíttetett portrét magáról, de nem nyerte el tetszését a munkája, mert idealizálás nélkül, túl valósághűen ábrázolta rajta Kazinczyt. Donát János munkáját dicsérte, de nem idealizáló művészete miatt, hanem a kidolgozottság minőségéért.
Pesky József: Kazinczy portréja, 1828
Donát János: Kazinczy, 1812
Kazinczy nemcsak műértői képességgel rendelkezett, otthonosan mozgott az anyagismeret terén is. Tájékozódott a litográfia és rézmetszetek eljárásairól, valamint a festészeti technikákról is. A Pályám emlékezetében a következőket írta: „olajban dolgozott festést nem szabad soha levenni rámájáról, s összegörgetni, mert a vászon repedéseket kap, s azon többé senki nem segít.”
A műalkotásokat szeretni és megalkotni azonban két külön dolog. Kazinczy mind a kettőt művelte, maga is gyakorlója volt a rajzolás művészetének. E szenvedélye eredményeképp maradt ránk árnyékrajzolatainak jó néhány darabja, melyek emberi arcokról (családtagjairól, barátairól, saját magáról) készültek, és pontosan követték a modellek arcának jellemző vonásait. Nem kellett hozzá különösebb tehetség, az arcélet akár a falra vetett árnyékról is le lehetett másolni.
Kazinczy feleségéről, Török Sophie-ról készített árnyképe
Kazinczy több tervrajzot is készíttetett és készített, melyek a széphalmi birtokot, a kúriát és a melléképületeket szemléltetik.
Fogsága során is nagy erőt merített a művészetből. A Fogságom naplójában egyszerű vonalvezetésű illusztrációk láthatók: alaprajzok a börtönök szintjeiről, foglyok celláiról, környezetükről. A börtönök ablakaiból kitekintve részletesebb kidolgozású tájképeket is készített. Celláinak falát sokszor díszítették saját kezű rajzai.
A kufstein-i várbörtönben található Császár-toronyról készített alaprajza
A munkácsi börtön ablakából készített rajz
1809-ben egy felkérést kapott a győri csatában elesett zempléni nemesi felkelők tiszteletére emelt emlékmű megtervezésére. Gróf Dessewffy Józseffel együtt készítették el a tervet, melyen egy körülbelül 5,4 méter magas, négy részből álló kőoszlop jelenik meg.
A győri csatában elesett zempléni felkelők tiszteletére készített emlékmű tervrajza, A Magyar Nyelv Múzeuma
Nagy gyűjtője volt a metszeteknek. Kazinczy a barátait arra kérte, küldjenek képeket magukról, készíttessenek sokszorosítható kő- vagy réznyomatokat. Megjelent saját munkáiban a maga és barátai arcképmetszeteit közölte. Álláspontja szerint a könyvben megjelenő szöveg és kép egyformán jelentős szerepet töltenek be, egymás mellett léteznek. Metszetgyűjteményében az arcképek mellett városokat, várakat, csatajeleneteket, magyar tájakat ábrázoló képek is előfordultak. Házassága után, anyagi gondjai miatt azonban kénytelen volt értékes könyvtárát és képzőművészeti gyűjteményét eladni. Később is gyűjtötte e képeket, amelyeket a levéltárban őrzött.
Abban az időben a magyar irodalom képviselői között nem volt még egy olyan alkotó, aki hozzá hasonló érdeklődést és jártasságot mutatott volna a művészet iránt. Kazinczy írói tevékenységével a 19. század elején kibontakozó hazai képzőművészet feltérképezését segítette elő, a klasszicizmus térhódításának időszakát. Művészeti élményeiért rengeteg áldozatot hozott, sok esetben szerény anyagi lehetőségeinek teljes kimerítése árán.
Sorozatunk következő részében Kazinczy Ferenc és a szobrászat művészetének kapcsolatáról olvashatnak, illetve azokról a plasztikai alkotásokról, melyek művészi ízlését formálták.
Irodalomjegyzék
Dr. Baskai Ernőné, Gondolatok Kazinczy Ferenc művészettörténeti érdeklődéséről. In: Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tudományos közleményei, 1974, 533–553. Elérhető az interneten: http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/567/
Bódi Katalin, Kazinczy a múzeumban, Kazinczy Ferenc képzőművészeti tárgyú cikkeinek értelmezési esélyeiről. In: Irodalomtörténet, Ráció kiadó, 97. évfolyam (XCVII.) 1. szám, 2016, 3–30. Elérhető az interneten:
http://epa.oszk.hu/02500/02518/00351/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_2016-1_003-030.pdf
Faluhelyi H. Veronika, Kazinczy esztétikai műveltsége, Taizs József Könyvnyomda, Pécs, 1940.
Gyapay László, A műalkotások megítélésének szempontjai Kazinczynál, Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Philosophica, Miskolc, 2011, 33–44. Elérhető az interneten: http://midra.uni-miskolc.hu/document/12233
Kesztyűs Kitti
múzeumpedagógus
