Előző írásomban a gyermekirodalom témáján belül a mese műfajával foglalkoztam, melynek csoportosításakor megkülönböztetünk népmeséket és műmeséket. A népmesék világába már bepillantottunk, annak jellemzőit, az első gyűjtéseket, a nagy népmesemondókat és gyűjtőket megismertük. A nép ajkán terjedő csodálatos történetek szerzői ismeretlenek, tanulságaik, mondanivalójuk általánosan örök érvényűek. A népmesék elemeit felhasználva születtek az első műmesék, melyek írói már ismerték a népmesei hagyományt, így lehetőségük volt, hogy az adott kornak és az olvasók kívánalmainak megfelelően alakíthassák történeteiket.
A mese minden korban fontos eszköze a világ, a társadalom és az anyanyelv megismerésének, fejleszti a képzelőerőt, elvezet a prózairodalom szeretetéhez. Szólhat gyerekeknek és felnőtteknek, melyet már a népi mesemondók is figyelembe vettek, a meseírók pedig a mai napi megkülönböztetetten írnak az egyes korosztályoknak. A könyvesboltok polcain találunk babakönyveket, óvodáskorú, iskolásoknak, kamaszok számára és felnőtteknek írt alkotásokat is. A mesekutatók megállapítása szerint a műmese akkor jó, ha képes időtlen, egyetemes gondolatokat megfogalmazni, nemcsak a jelen, hanem az elkövetkező generáció számára is tartalmaz értékes mondanivalót. Lovász Andrea, mese- és gyermekirodalom kutató a jó mese kritériumairól a következőt írta: „műfaját illetően nem hagy kétséget olvasójában, hanem egyértelműen jelzi a mesevilág jelenlétét, elismeri annak autonómiáját, s a csodákat, melyek nem csupán a fantázia termékei, hanem a mesevilág koherens rendszerének részei.”
A műmese írásakor nem hagyományos mesét alkot az író, hanem minden alkalommal valami új, más minőség keletkezik, melyben a saját képére formálva a nyersanyagot megőriz néhány elemet az eredetiből.
Az első műmesék keletkezése egészen a középkorig nyúlik vissza. A legrégebben lejegyzett és magyarnak mondható legendák még történelmi munkáknak számítottak, azonban ha Anonymus, Kézai Simon, valamint az őket követő, magyar őstörténettel foglalkozó írásokat megvizsgáljuk, akkor a történelmi tények mellett számos mesei elemet is találunk a lejegyzett történetekben. A Képes Krónikából ismert Botond-monda például nagyon hasonlít arra a bibliai epizódra, ahol Dávid legyőzi a filiszteusok óriás vitézét. A csodaszarvas legendája pedig a kelta eredetű középkori történetek egyik visszatérő toposzát idézi, a mágikus fehér állatot, amely a hőst vezeti és már az ókori Bizáncban is ismert volt.
A honfoglalás kori első századok magyar szépirodalmáról nincs sok ismeretünk, csupán közvetett bizonyítékaink vannak arra, hogy létezett a nyugati országokéhoz hasonló magyar udvari irodalom, melyben valószínűleg francia lovagregények anyagát vették át a szerzők. Így feltételezhetjük, hogy voltak már varázs- és tündérmeséink, melyek főszereplői misztikus vagy mágikus alakok, akik varázserővel rendelkeznek, és az őket körülvevő világ is tele van csodálatos, nem evilági tárgyakkal, növényekkel, épületekkel.
A kelta gyökerekkel rendelkező középkori udvari irodalom és a Magyarországon a 16. században meghonosodott széphistóriai műfaj hasonlóságait Horváth Krisztina tárta fel részletesen Gergei Albert Árgirus történetével kapcsolatban. Ebben a tanulmányban olyan topikus jellemzőket mutatott be, melyek kiterjeszthetőek a tündérmesék elemzésére is.
A műmeséken belül a tündérmesék vizsgálatakor az alábbi, minden mesére igaz jellemzők figyelhetőek meg:
A környezet: Izgalmas megvizsgálni a mesék központi helyszínét. Általában a kiinduló közeg lehet a királyi udvar vagy a falusi porta, attól függően, hogy a felbukkanó probléma vagy konfliktus milyen szereplőt érint. A királyi palotának egyik jellegzetes terepe nem maga a palota épülete, hanem annak környezete, a kert. Fontosak ezek a helyszínek, mert itt találkozik a tündérvilág a valós szintérrel, találkozik a kint és a bent. A királyi palota udvara keresztény misztika szempontjából is fontos tér, hiszen általában az édenkert evilági mása, a harmónia, a lelki béke színtere. Gyakori jelenet a mesékben, hogy a királyfi vagy királylány a kertben tartózkodik mikor fontos döntést kell hoznia, vagy megoldásra váró feladat kerül elé. Ugyanez a falusi közegben a ház hátsó udvara, az istálló, ahol elkezdődik a történet, vagy a bűneset, mely megindítja a történet fonalát. Az Égig érő fa című mese például így kezdődik: „volt egyszer egy öreg király, s annak egy igen-igen szép leánya, aki kiment a virágoskertbe…” A Házasodni indult királyfi meséjében az özvegy királyné egyetlen fia egyszer csak egy nagy erdőbe érkezett.
Vannak olyan történetek is, melyekben a nyitott kerttel ellentétben a zárt világ jelenik meg, mint a gonosz birodalma, amit a történet pozitív hőse megsért, vagy azzal, hogy bekerül ebbe a világba egyszerűen beszennyezi. Például a Fehérlófiában, a Zöldszakállú királyban, az Égig érő bab meséjében ezek a világok a sárkány, az ördög, az óriás birodalmát jelentik, a negatív tündérországokat.
Az út: Másik fontos műmesei elem az út, melyet a szereplőknek be kell járniuk. A felvett meseszál rendszerint a kezdeti közeg elhagyásához vezet, a mese hőse törvényszerűen útra kel. Maga az út, az utazás a lovagregények elhagyhatatlan eleme, mely útkeresés, életút és magának az életnek is szimbóluma. A lovagi történetekben az utazás a lovag megmérettetése, mely során próbákat kell kiállnia, hogy végső célját elérje. A tündérmesék hősei elindulnak az úton szerencsét próbálni, párt keresni, megoldást találni valamilyen problémára. Közben nehézségekbe ütköznek, gonosz tulajdonságú szereplőkkel küzdenek meg, és végig kitartanak pozitív erényeik mellett. A nem tündérmese típusú mesékben is nagy jelentősége van az útnak, utazásnak. Szembetűnő különbség tárul elénk Csukás István Pom pom meséi című művében, ahol egy igazi utazós mesével találkozunk Gombóc Artúr Afrikába költözésével, ahol nem a bejárt út hozza a megoldást a problémára, mint a tündérmesék esetében, hanem ellenkezőleg, a bejárt út hiábavalósága adja a probléma megoldhatatlanságát. A Süsü a sárkány mesékben pedig csupán az első epizód szól egy bejárt útról, a többi részben az események házhoz jönnek.
A származás: A mesék írásakor fontos szempont a szereplők származása. A lovagi, tündérmesék esetében három kategóriába sorolhatóak a főhősök: vannak a született királyi sarjak, a csodás születésű lovagok és az alacsony származásúak, a szegénylegény figurák, akik valamilyen hőstettel szeretnék elérni lovagi címüket, a királylány kezét és a fele királyságot.
A párhuzamos világ: A mesékben párhuzamos világokban találjuk magunkat. A tündérek világával együtt megjelennek a való világ képei, a fenti és a lenti, a jó és a rossz világ képe. A határ a két világ között lehet egyértelmű, mint az Égig érő fa című mesében a fenti és lenti világ közötti távolság, vagy a Zöldszakállú király esetében a víz, ahová az ördögkirály akarja lehúzni a főhőst. Más esetekben ez a határ észrevehetetlen, és csak akkor jön rá a főhős, hogy egy más univerzumba csöppent, amikor találkozik az adott hely lakóival, akik különleges képességekkel rendelkeznek. A történetekben általában ennek a határnak az átlépése okozza a fő konfliktust, vagy vezet el a kialakult probléma megoldásához.
A meseíróknak minden időben figyelembe kell venniük az adott kor társadalmi elvárásait, a kiválasztott gyerekcsoport életkori sajátosságait, és meséiket úgy kell megalkotniuk, hogy az megadja az olvasónak, mesehallgatónak a várt élményt. Ez nem egyszerű feladat.
Ha kutatunk egy kicsit az első magyar nyelvű könyvek világában, egyből rátalálunk Bezerédj Amália Flóri könyve sok szép képekkel, földrajzokkal és muzsika melléklettel című művére, melyet kislánya és a birtokán élő jobbágyok gyerekei számára írt 1836-ban, és melyet a magyar gyermekirodalom az első igazi gyermekkönyvként tart számon.
A kötet amolyan mindenes könyv, tankönyv és tágabb fogalmi körben értelmezett irodalom is. Találunk benne verseket, meséket, imádságokat, ismeretterjesztő írásokat a természet szépségeiről, a világról. A Flóri könyve a XIX. század gyermekirodalmának sikerkönyve, mely 1927-ig tizenhat kiadásban jelent meg.
A világirodalom egészét tekintve híres meseírók, meseköltők sorakoznak a gyermekirodalomban, akik maradandó alkotásaikkal a mai napig kiszolgálják a mesét kedvelő közönséget. Jelentős a meseírók tábora, elég csak megemlítenem az ókori görög Aiszópuszt, Andersent, Arany Lászlót, Benedek Eleket, a Grimm fivéreket, Antoine de Saint-Exupéryt, Illyés Gyulát, Lázár Ervint, Csukás Istvánt, és még sorolhatnám a klasszikusokat, akik a műfajban alkotott meséikkel beírták magukat az irodalomba és a gyermekek, felnőttek szívébe.
A klasszikusok mellett bőven akadnak kortárs írók is, akik a jelenlegi kor elvárásainak, a mai értelemben vett igényeknek megfelelően alkotják meg meséiket. A gyermekeknek minden időben szükségük van a mesékre: klasszikus és modern mesékre egyaránt. Ezt mutatja az a tény is, hogy a mai könyvesboltok polcain megtaláljuk Lázár Ervin, Benedek Elek, Csukás István, a Grimm testvérek csodálatos műveit, és mellettük rengeteg újdonságot is.
Külön íródnak mesekönyvek a legkisebbek, az óvodások részére, melyek a képi világgal, az érzékszervek útján történő megtapasztalás segítségével mesélnek a gyermekeknek. Számukra, mint mesehallgatóknak nagyon fontos, hogy olyan egyszerű, könnyen befogadható meséket, verses alkotásokat kínáljanak a könyvesboltok, melyek színesen illusztráltak, könnyen kézbe vehetők, és segítik a környezet megismerését.
Az iskolás korosztály számára nagyon szimpatikus, hogy találunk olyan alkotásokat, amelyek figyelembe veszik az olvasástanulás elsajátításának szakaszait. Olyan könyvsorozatokkal találkozunk, melyek a szöveg formátumában, tartalmában is alkalmazkodnak a gyerekek képességeihez, és ezt jelzik is a könyveken. Például Igaz Dóra könyvsorozatának darabjain az 1. szinttől a 4. szintig találunk jelzést, mely alapján 1. osztálytól 4. osztályig tudunk az olvasási képességeknek megfelelő olvasmányt választani.
Ezek mellett az alkotások mellett a klasszikus meséket is megtaláljuk, természetesen új köntösben, mert szükség van a szép képi világra is, és a könyvek illusztrációi is folyamatosan alkalmazkodnak a változó igényekhez. A média fokozott ingerhatása mellett elvárás is lehet, hogy a könyvek ábrái is változatosak, folyamatosan megújulóak legyenek.
Valódi gyöngyszemekre bukkantam a helyi kis könyvesboltban, melyek amellett, hogy gyönyörűek, és jó őket kézbe venni, mindig újra olvashatóak, illetve úgy gondolom, minden gyermeknek meg kell ismerni őket, mert klasszikusként örök érvényű igazságokat, tanulságokat tartalmaznak.
Megvizsgálva néhány internetes könyvesbolt statisztikáját, arra a megállapításra jutottam, hogy közel azonos arányban keresik a vásárlók a klasszikus és a modern mesekönyveket. Biztató a tény, hogy még mindig nagy számban vásárolnak mesekönyveket a szülők, nagyszülők a gyermekek részére, mert a felgyorsult világunkban szükség van a nyugodt környezetre, és mi lenne annál nyugtatóbb, mint egy jó mesét hallgatni vagy olvasni?
A gyerekek az okoseszközök mellett is szívesen kezükbe veszik a könyveket, mert általuk egy teljesen más élményt kapnak. Ne felejtsük el, hogy minél több inger éri a kisgyermeket csecsemőkora óta, annál fogékonyabb lesz a környezetében lévő ismeretek befogadására.
Következő írásomban egy érdekes témával szeretnék foglalkozni. A gyermekirodalomban nem csak a legfiatalabb generáció részére írt művekkel és azok íróival találkozunk, hanem a gyermekek által írt alkotásokkal is. Gyerekektől gyerekeknek írásomban ezek közül válogatok majd.
Irodalomjegyzék
Hansági Ágnes – Hermann Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikoletta, Mesebeszéd. A gyermek- és ifjúsági irodalom kézikönyve, Fiatal írók szövetsége, Budapest, 2017.
Komáromy Sándor, Költők és művek a XX. század magyar gyermeklírájából, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2002.
Pompor Zoltán, „Mindenből mesét csinálok…” Hitel, 2005/3. 95–97.
Voigt Vilmos, Meseszó. Tanulmányok mesékről és mesekutatásról, Eötvös Loránd Tudományegyetem Néprajzi Intézete, Budapest, 2007–2009.
Hornyákné Tóth Renáta
múzeumpedagógus
