A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége idén is meghirdeti közös játékos nyelvi versenyét. Leírás és jelentkezés lap a cikkben.
„Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv” vetélkedő
Wacha Imre emlékére
Felhívás
- A verseny célja, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint a Felvidéken, Kárpátalján és a Muravidéken tanuló általános és középiskolás korosztály körében népszerűsítse a magyar nyelvet, az anyanyelvápolást; hogy játszva ismertesse meg a fiatalokkal nyelvünk szépségeit, sokszínűségét.
- A versenyre nevezhetnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint a Felvidéken, Kárpátalján és Muravidéken működő állami, egyházi, egyesületi és alapítványi fenntartású általános és középiskolák tanulói.
- Külön kategóriában versenyeznek az általános és a középiskolás korúak (5-8. és 9-14. évfolyamon tanulók).
- Egy iskola egy kategóriában két csapatot indíthat, ha azonban az adott intézmény tagiskolával is rendelkezik, akkor a tagiskola is jogosult két csapatot indítani.
- Az írásbeli fordulók során, ha egy intézményből két csapat indul, akkor csak az egyik, azaz a magasabb pontszámot elért csapat jut tovább.
- A csapatok létszáma: 4 fő.
- A versenyen a magyar nyelvtan ismerete mellett szerepet kap a nyelvi kreativitás és leleményesség, a verbális és nonverbális kommunikációs készség, az illemtan, valamint az általános műveltségre vonatkozó kérdésekkel is találkozhatnak a résztvevők.
- A verseny menete: a résztvevők számától függően írásbeli forduló, az itt legjobban teljesítő csapatok részvételével középdöntők, majd döntő. A várható időpontok:
• írásbeli forduló: november 10-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iskoláknak.
• A Felvidékről nevezőknek akkor lesz november 10-ig írásbeli forduló, ha az adott kategóriában 4-nél több csapat jelentkezik!
• A Kárpátaljáról jelentkezett csapatok számára akkor lesz november 10-ig írásbeli forduló, ha az adott kategóriában 4-nél több csapat jelentkezik!
• A Muravidékről jelentkezett csapatok számára akkor lesz 2019. november 10-ig írásbeli forduló, ha az adott kategóriában 4-nél több csapat jelentkezik!
• Középdöntők: november – 2020. január: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iskoláknak.
• Középdöntők: a felvidéki iskoláknak, ha nem lesz írásbeli forduló, akkor október, november, ha lesz, akkor 2019. december – 2020. január.
• Középdöntők: a Kárpátaljáról nevezett iskoláknak, ha nem lesz írásbeli forduló, akkor október, november, ha lesz, akkor 2019. december – 2020. január.
• Középdöntők: a Muravidékről nevezett iskoláknak, ha nem lesz írásbeli forduló, akkor október, november, ha lesz, akkor 2019. december – 2020. január.
• döntő: 2020. február 28. – a középdöntőkből továbbjutó 1-1 felvidéki, kárpátaljai és muravidéki, valamint 2-2 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapatnak
- Nevezési díj: nincs.
- A döntőbe jutott csapatok értékes tárgyjutalmakban részesülnek.
- Jelentkezési határidő 2019. 10. 11.
- Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma 3988 Sátoraljaújhely Kazinczy utca 275. címen a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével lehet. A verseny további részleteiről Brézai Zoltántól kaphatnak tájékoztatást a +36-20-917-5859-es telefonszámon.
A jelentkező csapatoknak jó felkészülést kívánunk!