Magyar Nyelv Múzeuma 2018 októberében az Interreg kertfelújítási pályázat keretében rendezte meg a Kazinczy lábnyomán vetélkedőjét. A megjelent csapatok egy kellemes őszi napon járhattak nyelvújítónk lábnyomán.
200 diák vághatott neki gyalog annak a néhány kilométeres távolságnak, amit egykor Kazinczy Ferenc is megtett széphalmi otthonától a sátoraljaújhelyi levéltárig. A csapatok október 17-én reggel a sátoraljaújhelyi református templomból indultak, majd több állomást érintve A Magyar Nyelv Múzeumába érkeztek. Közben Kazinczy Ferenc életéhez köthető állomásokat érintve nyelvi feladatokat oldottak meg. A hosszú sétát követően Széphalmon, A Magyar Nyelv Múzeumában meleg étel várta a résztvevőket, a legügyesebb csapatok pedig jutalomban részesültek.
Köszönjük a csapatoknak, hogy megjelentek. Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!