Hangversennyel, díjátadásokkal és honosítással ünnepelte Sátoraljaújhely a magyar kultúra napját 2015. január 22-én. 1989 óra január 22-én emlékezik meg az ország lakossága arról, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. A Magyar Nyelv Múzeumában tartott városi ünnepséget hagyományosan a helyi Himnusz- és Szózat-mondó verseny győztesének szavalata nyitotta: Matisz Blanka, a Jókai Mór Tagintézmény tanulója Vörösmarty Mihály költeményét adta elő.
A közönséget Szamosvölgyi Péter polgármester köszöntötte, aki kiemelte: „feladatunk van: törekedni a minőségre, az értékek közvetítésére, a tudásformálásra a társadalom egésze számára.” Az este ünnepi szónoka Halász János, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének elnöke volt, aki beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a helyi közművelődés erősítése, a lokális mecenatúra: „a kultúra a közösségeink építésének legfontosabb kötőanyaga. Ha színvonalas kultúra veszi körül az embert, a biztonságérzéséhez otthonosság is társul. A lakóhely több lesz, otthonná válik.”
Az ünnepi eseményen Közművelődési díjjal tüntette ki az önkormányzat Szentesiné Nagy Mónikát, a Városi Könyvtár igazgatóját, valamint a Városvédő és Szépítő Egyesület oklevelet adományozott Kassai Balla Krisztinának és Nádasdi Péternek. Különleges pillanat volt az erdélyi Pakot család honosítása, akik Farkaslakáról érkeztek Széphalomra.
A sátoraljaújhelyiek a 25 éves Lavotta Kamarazenekar hangversenyével ünnepelték a magyar kultúra napját a magyar nyelv bölcsőjében, a Kazinczy-birtokon.