Kazinczy Ferenc „Ortológus és Neológus; Nálunk és más Nemzetéknél” című tanulmányával zárják le az iskolai tankönyvek a nyelvújítási harcot, pedig a cikk 1819-es megjelenése után is jócskán közöltek a lapok neológiához kapcsolódó szövegeket. Azzal, hogy a két tábor közötti polemizálás folytatódik a Tudományos Gyűjteményben megjelent írása után, Kazinczy is tisztában volt. Ezt Czifra Mariann irodalomtörténész legújabb kutatása erősíti meg: néhány hónapja publikálta az Ortológus és neológus végső változatát, melyben a széphalmi mester azt fogalmazza meg, hogy mindenki a maga kedve szerint fogja használni a nyelvet, és aztán ez a folyamat majd szépen megállapodik, a nyelvhasználat pedig eldönti, hogy milyen a megfelelő nyelvi forma.
A Testvérmúzsák című rendezvénysorozat júliusi vendégelőadójaként Czifra Mariann párhuzamot vont a 18-19. századi és napjaink nyelvújítása között: „Annak idején a folyóiratok gyakran lábjegyzetben magyarázták meg a szavakat, hogy az olvasók biztosan megértsék az írásokat… Nagyon aktuális most ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert sok szempontból hasonló helyzetben vagyunk ma is. A technika olyan mértékben felgyorsult, hogy folyamatosan találkozunk olyan új használati eszközökkel, amelyeket valahogyan meg kell neveznünk. Elég legyen itt a számítógépes kultúrára gondolni.” A kutató rámutatott arra, hogy nemcsak az kérdéses, milyen szóval nevezzük meg a tevékenységeket – beemeljük az idegen szót anyanyelvünkbe (e-mail), vagy magyarosítjuk (villanyposta) –, hanem a helyesírás is problémás (lájkol) lehet. Hasonlóan volt ez a 19. század elején is, amikor a humán- és természettudományok egyaránt rohamos fejlődésnek indultak világszerte, de nem volt hozzá megfelelő magyar szakszókincs. Czifra Mariann szerint tehát a nyelvújítás kiteljesedése a nyelvhasználatban történt és történik folyamatosan, egyre kell vigyázni – Kazinczy szavaival élve -, hogy „csak jót, csak hasznost”engedjünk nyelvünkbe.
