![](/images/muzeum/esemeny/kepes_kronika/2013/20130418.jpg)
A mai magyar nyelvújítás, a neologizmusok elkötelezett dokumentálója és kutatója, Minya Károly tartott előadást a Testvérmúzsák programsorozatban április 18-án. A témában eddig három kötetet megjelentető főiskolai tanár újfajta megközelítés szerint osztályozza a mai nyelvújítás szavait. Az előadáson a főbb szempontok alapján – gyakoriság, kommunikációs forma, szándékoltság és kialakulás – kategorizált neologizmusokra hozott (sokszor humoros) példákon keresztül azok is képet kaphattak nyelvünk jelenkori alakulásáról, akik a nyelvészetben kevésbé jártasak.
A neologizmusok a mai kort mutatják, jelzik, hogy a nyelv milyen gyorsan változik. A nyelv élő voltára kívánta felhívni elsősorban a diákok figyelmét A Magyar Nyelv Múzeuma, hiszen a fiatalok sokszor nem is gondolnak bele, hogy akár egy általuk kitalált szleng- vagy divatszó – beépülve a köznyelvbe – is lehet később olyan ismert, mint például a mozi.