Anyanyelvünk játékosságára hívta fel a figyelmet A Magyar Nyelv Múzeuma november 13-án, a magyar nyelv napján. Ez alkalomból immár másodszor ünnepelhettek együtt Széphalmon azok, akik hiszik, hogy a magyar nyelv szellemi-kulturális örökségünk, nemzeti identitásunk alapja. Ugyanis egy éve, 2011. szeptember 26-án az Országgyűlés november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította, emlékeztetve mindenkit az 1844-es reformkori országgyűlésre, amikor is a latin helyett a magyar lett az államnyelv.
Kazinczy birtokán prof. habil. Dienes Dénes, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója nyitotta meg az ünnepséget. Beszédében kiemelte a magyar nyelv sajátosságait: képiségét, szókincsünk gazdagságát, a szórend és szóalkotás mérhetetlen lehetőségét, amely egy másfajta gondolkodásra ösztönzi a magyarokat, számos lángelmét adva ezzel az országnak. A köszöntőt követően a múzeum igazgatóhelyettese, Nyiri Péter értékelte az „Írj levelet (kézzel) Kazinczy Ferencnek vagy Török Zsófiának!” címmel meghirdetett pályázatot, melyre az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is érkeztek pályaművek. A kiírás szerint olyan leveleket várt a nyelvmúzeum, amelyek – esetleg a nyelvújítás korabeli szavak és stílus használatával – bemutatják a XXI. század irodalmát, művészetét, társadalmát. A kiírásra 140 levél érkezett, melyből rangsor nélkül 20-at értékelt a zsűri, kiemelve a legjobb 6 pályaművet.
Az ünnepséget Nyiri Péter előadása zárta, amely a nyelvi humort dolgozta fel, bemutatva a magyar nyelv sokszínűségét, a benne rejlő lehetőségeket. A zsúfolásig megtelt nézőtér nevetéstől volt hangos, hiszen a vidám, interaktív előadást nyelvi játékok színesítették.
A pályázatot a Stabilo Hungária Kft. támogatta.
A LEGJOBB 6 LEVÉLÍRÓ:
Balázsi Beáta Mária (Érsemjén)
Dora Márton (Zagyvarékas)
Pozsonyi Tamás (Szolnok)
Velmovszki Dóra (Sárospatak)
Pándy-Szekeres Julianna (Sárospatak)
Matisz Blanka (Széphalom)
További díjazottak:
Gergely Tamás (Rudabányácska)
Pásztor Lili (Mikóháza)
Makkai Dóra (Békéscsaba)
Szujó Petra (Békéscsaba)
Kozma Éva (Hernádkércs)
Loretti Gábor (Kazincbarcika)
Baji Marietta Dóra (Bodrogkisfalud)
Kovács Regina (Kisvárda)
Pala Edina (Sátoraljaújhely)
Somlai Patrícia (Győr)
Szabó Roxána (Debrecen)
Torma Evelin
Zippenfénig Luca (Kazincbarcika)
Kiss Adrienn (Alsózsolca)