![](/images/muzeum/esemeny/kepes_kronika/2009/20091114.jpg)
2009. november 14-én a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos rendezvénysorozat keretében Márton-napi vigasságon vehettek részt A Magyar Nyelv Múzeumába látogatók. A szervezők kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínáltak érdekes programokat. A rudabányácskai szlovák, illetve a károlyfalvai német kisebbség jóvoltából a vendégek megkóstolhatták a jellegzetes felvidéki ételként ismert gőzön főtt (párán főtt) buktát, valamint a babos galuskát (paszulygaluskát), de választhattak túrós sztrapacskát is, mellé pedig forralt bort.
A gyerekeket játszóház várta, természetes anyagokból számos kedves és bájos ajándéktárgyat alkottak az apróságok. A több száz érdeklődő a népi mesterségek termékeit és munkáját is megcsodálhatta: a gyönyörűen díszített mézeskalácsokat, az aprólékos munkával elkészített kocsimaketteket, a kosárfonás mozzanatait és a gyertyamártás folyamatát.
Nagy sikere volt a süteménysütő-versenynek. A zsűri három szempont: a látvány, az ízletesség és az elkészítés nehézsége alapján értékelte az édességeket. A rendezvény fővédnöke Hörcsig Márton, a Zemplén Televízió ügyvezető igazgatója volt.