2009. május 11-én és 12-én Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma adott otthont az első Országos Múzeumandragógiai Konferenciának, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság (Miskolc), a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (Szentendre), a Timpnet Műhely szervezett. A kétnapos szakmai találkozót dr. Kovács János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője nyitotta meg. Köszöntőt mondott Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely város polgármestere. A megnyitó előadást Sepseyné Vígh Annamária, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának főosztályvezetője tartotta „Gondolatok a múzeumok jövőképéről” címmel.
A cím a konferencia mottójaként is értelmezhető, hiszen a szakemberek arra keresték a választ, hogy milyen lehetőségeik vannak a múzeumoknak a harmadik évezredben; miként illeszthető be a muzeológiai munkába a múzeumpedagógiai, illetve a felnőttoktatás. A múzeumok elsődleges feladata a kultúraközvetítés, ezért a gyűjteményeknek meg kell szólítaniuk az iskolásokat és a tanulni vágyó, mindig új ismereteket szerezni kívánó felnőtteket egyaránt.
Az előadásokon szó volt elméleti megközelítésekről, de nagy hangsúlyt kaptak a gyakorlati kérdések is: egyebek mellett a múzeumi szakemberek továbbképzésének irányait, a módszertani-kommunikációs múzeumi feladatokat, a múzeumpedagógia felsőoktatási képzését és a múzeumok társadalmi és civil szerepét illetően. A Magyar Nyelv Múzeuma mint a most formálódó nyelvészeti muzeológia első hazai (és európai) központja tehát maga is egy új múzeumi kezdeményezés intézménye – méltó helye volt a konferenciának.