Kazinczyné gróf Török Zsófia mellszobra a Kazinczy Emlékkertben

Új szoborral gazdagodott a Kazinczy Emlékpark. 2008. október 17-én, 14:30-kor felavattuk Kazinczyné gróf Török Zsófia mellszobrát, Borsi Antal alkotását. Köszöntőt mondott Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely város polgármestere. Beszédében a ma is példaképül szolgáló nő, feleség és anya: Kazinczyné portréját vázolta fel. Avatóbeszédet mondott Fehér József múzeumigazgató. Előadásában Kazinczy híres Sophieját, a hű társ Zsófiát, a széplelkű, költői tehetséggel is megáldott hitvest mutatta be, idézetekkel röpítette vissza a hallgatóságot Kazinczyék korába.

Közreműködtek a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium tanulói: Zám Donát klarinétozott, Világi Eszter és Oláh Gergő Kazinczy-idézeteket olvasott fel.

Török Zsófia mellszobra elé koszorút helyeztek el Sátoraljaújhely Önkormányzata, a Zemplénért Civil Szervezetek Szövetsége, a Kossuth Lajos Gimnázium, Kollégium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Kazinczy Ferenc Múzeum és A Magyar Nyelv Múzeuma képviselői.

A szobor a Kazinczy Emlékcsarnokkal szemben áll, mögötte a kert százados fái állnak őrt, nem messze tőle fiának, az aradi vértanú Kazinczy Lajosnak szobra magasodik, távolabb pedig A Magyar Nyelv Múzeumának épülete tűnik elő. Az emlékcsarnokban megcsodálhatjuk még Kazinczy Ferenc mellszobrát és egy másik Török Zsófia-szoborábrázolást.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: november 1-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor