Nyiri Péter
Előszó
A Múzsák Kertje sorozat harmadik kötetét kínáljuk most olvasóinknak – összefoglaljuk, bemutatjuk e könyvben az elmúlt időszak kutatási eredményeit, a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik főosztályaként működő Magyar Nyelv Múzeuma munkáját, 2014-ben is gyarapodó szellemi körének gondolatait. Benne van ugyanakkor e kötetben a széphalmi intézmény elmúlt hét éve, a 2008. április 23-i megnyitás óta eltelt esztendők minden tapasztalata, sőt, benne van – mert eszmeileg-erkölcsileg belőle táplálkozunk – Széphalom egész múltja: Kazinczytól napjainkig.
Kazinczy földjén vagyunk, az egykori „magyar Weimarban”, a Kazinczy-kultusz fő helyszínén. Tudjuk, érezzük azonban – és teszünk is ezért –, hogy e kultusz változik. Mai széphalmi Kazinczy-képünk, helyi kultikus Kazinczy-olvasatunk sokkal hasonlóbb a tudomány Kazinczy-portréjához, mint korábban. Tudományos ismeretterjesztéssel, múzeumpedagógiával foglalkozó intézményként ez nem is lehet másképpen (miként erre Debreczeni Attila professzor e kötet Köszöntőjében figyelmeztet is). Figyeljük a Kazinczy-kutatás fejleményeit, az új, a portrét árnyaló eredményeket.
Van azonban valami, amiben itt Széphalmon, a hely szellemének megtapasztalható (mi így hisszük, valljuk, tapasztaljuk) hatása alatt talán világosabban, pontosabban érzünk, mint a tudomány. Mi itt, Kazinczy sírja mellett, az egykori gyümölcsöskertje helyén álló nyelvmúzeumban – Kováts Dániel szavaival – „látni tudjuk, láttatni kívánjuk az életút hátterét, a pályakép során többnyire homályban maradó hétköznapokat”. A Kazinczy-életmű számunkra elsősorban egy életmodell (nem véletlenül mondta Kosztolányi, hogy Kazinczynak „az élete volt remekmű”): a művelődés, a kultúra iránti rendkívül mély, folyamatos munkára ösztönző, minden akadályon túllendülő, fegyelmezett, szigorú és becsületes elkötelezettség. Cselekvő hazaszeretet, nyelv- és hazaszeretet. „… bennünk hazaszeretet lobog, melynek egy része a nyelv szeretete” – vallotta a széphalmi mester. Benne van ebben az életmodellben a fogságban rozsdával s vérével író, nélkülöző és az újhelyi levéltárban robotoló, de mégis állandóan munkálkodó, hét gyermeket nevelő (első gyermeke korán meghalt) és boldog családi életet élő, alkotó-teremtő Kazinczy lelke-szelleme. Ez az őszinte haza- és nyelvszeretet, az anyanyelvi kultúránk iránti mélységes elköteleződés Széphalom valódi titka, és ez Kazinczy öröksége számunkra, ő így áll előttünk.
A nyelvmúzeum tevékenységét leginkább anyanyelvi művelődésnek, anyanyelvi ismeretterjesztésnek nevezhetjük. Folyamatosan keressük annak lehetőségeit, hogy miképpen lehet megismertetni (minden korosztállyal, persze a fő célközönség a fiatalság) a magyar nyelv szépségeit, gazdagságát, életünket, kultúránkat meghatározó voltát.
„A nyelv olyan, mint az ég íve a maga egymásbafutó színeinek gyönyörű játékával” – írta Kazinczy Ferenc. A Magyar Nyelv Múzeuma kiállításaival és rendezvényeivel, múzeumpedagógiai foglalkozásaival és kiadványaival a maga összetettségében, az életünket ezer meg ezer szállal átszövő voltában akarjuk megmutatni anyanyelvünket: létünk hajlékát. A nyelv nemcsak formai, jelentésbeli és stilisztikai lehetőségeinek gazdagságával hat ránk, hanem egész létezésünk egyik legmeghatározóbb jelensége, minden területen jelen van. A nyelv lélek és fizika (vallomás és hangszalagmozgás), múlt, jelen és jövő (tapasztalat, történelem és folyamatos változás), ismeret és rejtély (tudás, akarat és a titkok titka), művészet (irodalom, ének és zene), játék és öröm (nyelvi játék és humor), a nyelv gyermeké és felnőtté, közös, a miénk: mi magunk vagyunk. A nyelvet így, csodás-varázsos valóságában mutatjuk meg.
Segítségül hívjuk a társtudományokat is, mert azt valljuk, hogy nyelvvel kapcsolatos összes kérdésfelvetés megválaszolására a nyelvészet mellett szükség van más tudományokra is, ezért kíváncsiak vagyunk az irodalom, történelem, néprajz, lélektan, etika, teológia, szociológia véleményére, kutatásaira is. Emellett szólunk a művészetekről is, mert a kultúrát a maga teljességében akarjuk megragadni és bemutatni.
Ezt a küldetést szolgálja a Múzsák Kertje című sorozatunk is, ez az évente megjelenő, tanulmányokat, esszéket és recenziókat kínáló kötet, amely a tudományos ismeretterjesztés jegyében, a szélesebb közönség számára, közművelődési céllal születik. Mostani kötetünk a Létünk hajléka: az anyanyelv alcímet kapta, mert hisszük, hogy az anyanyelvi otthonosságérzet és az anyanyelvi ismeretek mellett az anyanyelvi felelősségtudat a záloga nyelvünk, kultúránk, nemzeti létünk jövőjének.
A második kötetben megismert rovatrendet követjük ezúttal is. Az Anyanyelvi művelődés rész a nyelvtudományos, a szűkebb értelemben vett nyelvi témákkal foglalkozik, a Nyelvünk mesterei tárgya elsősorban az irodalom; a Testvérmúzsák rovatban a társtudományok mesélnek, a Szemlében pedig nyelvi-irodalmi tárgyú könyvekről szólunk.
Az írások egy része előadásként hangzott el A Magyar Nyelv Múzeuma Testvérmúzsák című művelődéstörténeti előadás-sorozatában, valamint a negyedik Anyanyelvi juniális esszékonferenciáján és az első Nyelvésztáborban, ugyanakkor a többi szöveg is a „széphalmiság” szellemében készült. A legmeghatározóbb az átadás, az elmondás, megosztás gesztusa: mindazt, amit a nyelvről és irodalomról, Kazinczyról és anyanyelvi kultúránk nagyjairól tudunk, amit kutatásaink során felismertünk-megismertünk, azt kötelességünk átadni a közönség, az érdeklődők számára. Nem szűk rétegnek kínáljuk ezt a kötetet, hanem mindazoknak, akik a szellemi kultúra megismerése által tudásban és lélekben gazdagodni akarnak, mert a tudományok és a művészetek képesek arra, hogy közel hozzák nekünk, felmutassák előttünk a jót, a szépet és az igazt.
A Múzsák Kertje a jövőben is a nyelvi-irodalmi tudományos ismeretterjesztés fóruma kíván lenni, évről évre beszámolva a széphalmi nyelvmúzeum és a hozzá kötődő szakemberek munkájáról.
Pomogáts Béla - A magyar nyelv közösséget formáló, összetartó ereje
A teljes kiadvány elérhető itt.
