Bachát László Emléknap A Magyar Nyelv Múzeumában

Bachát László főiskolai tanár, Lőrincze-díjas nyelvész tiszteletére emléknapot tartottak 2010. szeptember 4-én Széphalmon, A Magyar Nyelv Múzeumában. A jeles nyelvész családtagjai, egykori tanítványai gyűltek össze a nyelvmúzeumban, s először megtekintették az intézmény kiállításait, bepillantottak a még épülő új tárlatba is. A múzeumban egy emlékpontot, egy kis tárlatot rendeztünk be Bachát László könyveiből, tárgyaiból, róla szóló cikkekből, írásokból. Az emlékpont a szemináriumi teremben kapott helyet, itt őrizzük Lőrincze Lajos hagyatékát is. A nyelvmúzeumnak fontos célja, hogy ápolja kiváló nyelvészeink emlékét, s ezzel példát adjon a jövő kutatóinak is.

A vendégek meglátogatták a Kazinczy Emlékcsarnokot, és megkoszorúzták a széphalmi mester sírját. Ezután a múzeum színháztermében emlékeztek Bachát Lászlóra. A megjelenteket Nyiri Péter igazgatóhelyettes köszöntötte, majd Pállné dr. Lakatos Ilona, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, főiskolai tanár beszélt a Tanár Úrról, a Magyar Nyelvészeti Tanszék alapítójáról.            

Boronkayné Kovács Ágnes, a főiskola botanikus kertjének nyugalmazott igazgatója az osztályfőnök Bachát Lászlóról, dr. Drótos András tanár pedig az órákon és vizsgákon is szigorú, de következetes főiskolai tanárról mesélt. Az ünnepségen zenéjével közreműködött Sárosi Marianna hegedűn és Füzéressy Tibor gitáron. A rendezvényre eljött Éva néni, Bachát tanár úr felesége is.
            
Jeszenszky Ágnes és Lothinger Miklós megemlékezése Bachát Lászlóról

Bachát László életútja

Bachát László (1921-2001)

Bachát László 1921. február 23-án Örimagyarósdon született. Középiskolai tanulmányait Bonyhádon, egyetemi stúdiumait pedig Pécsett és Szegeden végezte. 1944-ben szerzett magyar-latin szakos középiskolai tanári oklevelet. Tanított Sopronban, Tatán, majd Nyíregyházán. 1962-től 1988-ig a főiskolai képzésre fordította hallatlanul gazdag és továbbgazdagodni mindig képes nyelvészeti tudását, a latin klasszikusokból is táplálkozó műveltségét. Tanszék-alapítói és -vezetői tevékenységével együtt munkásságának egyik fontos területévé vált a közoktatás és a felsőoktatás tartalmi és módszerbeli fejlesztésének szolgálata. Cikkek, tanulmányok, vitairatok, segédkönyvek és főiskolai jegyzetek küldetésének eredményei. Az 1960-as évektől kezdve életének utolsó néhány esztendejét leszámítva fáradhatatlan tudományszervező és tudománynépszerűsítő. Felelős szerkesztője a Szabolcs-Szatmár Megyei Nevelőnek, 1970-ig szerkesztette a főiskola tudományos közleményeit, évkönyveit. Elnök a TIT megyei Anyanyelvi Szakosztályában, dolgozik – többek között – a TIT Országos Magyar Nyelvi Választmányában,a Hazafias Népfront Olvasó Népért Mozgalom Beszéd- és Magatartáskultúrával foglalkozó munkacsoportjában, a Magyar Filológiai és a Pedagógiai Társaságban, az MTA Magyar Nyelvi Munkabizottságában, a Magyar Nyelvtudományi Társaságban és a Pedagógusok Szakszervezetében. A Nyíregyházi Anyanyelv-oktatási Napok megálmodója, éveken keresztül szervezője, köteteinek szerkesztője; anyanyelvi táborok szervezője.

Tudományos munkásságában kezdettől fogva a névtudomány érdekli. Első tanulmányai földrajzinév-kutatót ígérnek, de hamarosan a személy. és ragadványnevek vizsgálata válik kedvenc területévé. Az ifjúsági nyelvhez kapcsolódó eredményei a kérdéskör elismert, azóta is állandóan idézett szakértőjévé tették. 14 önálló, illetőleg szerkesztett kötet, több mint 102 névtanulmány s számos népszerűsítő cikk igazolja az életmű gazdagságát. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el, 1995-ben Lőrincze-díjat kapott. Bachát László elsősorban mégis tanár volt, több ezer magyar szakos hallgató tanára. Már életében fogalommá vált. azzá tette szakmai igényessége, a „sokat adok, de sokat is követelek”-elve; a magyar nyelv érdekében kifejtett tevékenysége. Lehetett szeretni, ámulva hallgatni kristálytiszta logikával felépített előadásait, hatására elkötelezetté válva továbbadni tanításait, s persze – éppen a fentiek miatt – félni is lehetett tőle. Egyet azonban nem lehetett. Nem tisztelni. Bachát László legnagyobb kitüntetése a tanítványaiban élő tudás maradandósága.

P. Lakatos Ilona

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor