petofi kiallitas 2023

A Petőfi-emlékévhez kapcsolódva, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nyílt meg az „Egész uton haza felé” – Petőfi vándorlásai című időszakos kiállítás 2023. május 12-én a Nyelvmúzeum Akadémiai Termében. A tárlat központi témája az utazás, a vándorlás; bemutatjuk az utazó, a folyton úton levő, a felfedező, a hazafelé tartó Petőfi Sándort.

DSC03079

„Szokott ösvényen szokatlanul” 

A „Szokott ösvényen szokatlanul” című kiállítás mind tematikájában, mind a megvalósításában új, egyedi, hiszen az országban egyetlen állandó, Kazinczy Ferenc életét és munkásságát bemutató installáció, mely olyan koncepcióra épült, hogy nem egy-egy témakört emel ki a széphalmi író, irodalomszervező életéből, hanem a teljességre való törekvéssel rajzolja meg emberi és alkotói portréját.

 

111

Európa több országában hirdetnek pályázatot az év legtöbbet használt, legkülönlegesebb szavainak megszavazására.

A tulajdonnevekről azt tanuljuk, hogy azok önálló jelentéssel nem bíró elemei nyelvünknek, s fő szerepük az egyénítés, a megkülönböztetés.

DSC 0926

A toll lágyan siklik a papíron, az ujjak gyöngéden ölelik, ívekből-vonalakból tintatestek lesznek – szavak születnek, mondatok, azokból napló, levél, vers és regény…

DSC 0133

Egy kertben vagyunk. A „hasonlíthatlan szépségű Sátor-hegyek” ölelésében, ahol a Kazinczy Ferenc egykori gyümölcsöskertje helyén álló Magyar Nyelv Múzeuma füves udvara egybeolvad a szelíd emelkedésű dombon, a szép halmon elterülő parkkal.

Kalandozások a nyelv körül

DSC 0496

2014. március 27-én nyílt a múzeum földszinti kiállítótermében az az állandó kiállítás, melynek címe Nyelvlesen. Kalandozások a nyelv körül .

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: november 1-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor