A Zempléni Múzsa lapbemutatója A Magyar Nyelv Múzeumában

Rendhagyó lapbemutatót tartott 2010. augusztus 17-én A Magyar Nyelv Múzeumában a Zempléni Múzsa folyóirat. A résztvevőket Fehér József múzeumigazgató köszöntötte, és felhívta a figyelmet arra, hogy Kazinczy Ferenc is szerkesztett folyóiratot, így a Múzsa a széphalmi mester örökségét (is) folytatja. Földy Lilla szerkesztő Herczku Ágnes népdalénekessel, Borsi Antal szobrásszal, rajztanárral és feLugossy László képzőművésszel beszélgetett művészetről, tájszeretetről és alkotói tervekről.

A rendezvényen a folyóirat fiatal szerzői: költői-írói is bemutatkoztak. Először Lapis József szerkesztő kérdéseire válaszolva szóltak pályakezdésükről, művészi indíttatásukról és szakmai céljaikról, majd felolvasták saját alkotásaikat: Áfra Jánost, Nagypál Istvánt, Horváth Enikőt, Varga Bálintot és Palágyi Lászlót ismerhette meg így a közönség. Az ünnepi esemény zárásaként a jelenlévők Bánóczki Tibor Tejfogak című animációs rövidfilmjét nézték meg.

A Magyar Nyelv Múzeuma munkatársai és a Kazinczy Ferenc Társaság tagjai közül többen is rendszeres szerzői és szereplői a térség társadalomtudományi és kulturális folyóiratának.

További jó munkát és még sok-sok sikeres tíz évet kívánunk a Zempléni Múzsának!

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor