A Magyar Nyelv Múzeuma elmúlt tizenkét évében is bebizonyosodott, hogy a nyelvi játék és nyelvi humor az anyanyelv-pedagógia egyik leghatékonyabb eszköze.
Van egy fogalom, amelyet talán kevésszer hallunk és használunk: az anyanyelvi otthonosságérzet. Kiemelkedően fontos ugyanis az anyanyelv iránti kötődés és büszkeség, a nyelvi öntudat erősítése, az, hogy a fiatalok közel kerüljenek anyanyelvükhöz, hogy kedveljék, hogy otthonosan érezzék magukat a használatakor. A nyelvi játékok kétségtelenül közel viszik a fiatalokat az anyanyelvhez, felhívják figyelmüket nyelvünk színességére, játékosságára. Ez a legfőbb cél, mert ez a kiinduló- pontja annak, hogy ezután rávegyük őket: éljenek is a nyelv csodálatos gazdagságával, bővítsék nyelvi eszközkészletüket.
Az ember nemcsak homo sapiens vagy homo faber, hanem homo ludens is: alapvető igénye a játék, mely örömöt ad és gyógyít, viselkedési formákra nevel, erőt nyújt és ösztönöz, szórakoztat és közösséget teremt. A játék, az örömforrás keresése a kezdetektől, az ősidőktől fogva hozzátartozik az emberhez, ott volt már a tűz körüli énekben és táncban. A modellező, illetve megjelenítő szerep a játéknak alapvető sajátossága: cselekvési stratégiákra tanít, a szocializációt segíti, az élet tükre, azt modellezi. Gondoljunk a népmesékre: a rejtvényt megoldó hős folytatja útját, elnyeri jutalmát, ám ha hibázik, az az életébe, de legalábbis a küldetésébe kerülhet. A rejtvény megfejtése a népmesékben önmegismerő, lélekfeltáró és világmegismerő gesztus, a beavatás egyik mozzanata.
Beavatás a nyelvi játék is – beavatás a nyelv titkaiba, varázslatos világába; a nyelv szabályainak megismerésében, a nyelvi cselekvések tudatosításában, tudatossá tételében segít. Ugyanakkor szórakoztatva tanít: indirekt nyelvtantanítás a hangtantól a stilisztikáig. Szórakoztat, ez is nagyon fontos, ráadásul eszköztelensége (mindig kéznél-szájnál van) kiválóan alkalmassá teszi a nyelvet a játékra.
A nyelvi játék kiválóan alkalmas arra, hogy felszámoljuk a nyelvtantanításhoz kötődő negatív aszszociációkat, segít a szókincs bővítésében, a különböző stílusok (regiszterek) megismertetésében, a műveltség gyarapításában, a nyelvi babonák felszámolásában. És tudatosítja a nyelv használati utasításait: a nyelvtant, a helyesírást és a szótárt.
Hadd utaljak egy nyelvi jelenségre, amely a nyelvi játék által is rögzíthető, illetve árnyalható. Ez a mássalhangzó-torlódás, amelyet a magyar nyelv kerül, ezért pl. három mássalhangzó találkozásakor kimondáskor az egyik kiesik: rajzszeg, ijesztget. összetett szavakban azonban torlódnak a mássalhangzók. S erre igen érdekes példákat lehet hozni, játékosan.
Melyik szóban találkoznak ezek a mássalhangzók: ncssz (narancsszörp), ngyty (gyöngytyúk).
De van példa ellenkező irányra is. A József Attila verséből (Születésnapomra) ismert Horger Antal nyelvészről elnevezett Horger-törvény, más néven a kétnyíltszótagos tendencia igazolja ezt. Az olyan, három vagy több szótagú szavakban, amelyeknek az első és a második szótagjuk nyílt (magánhangzóra végződik), az utóbbi magánhangzója néhány esetben kiesik, de csak akkor, ha rövid (s mindez az 896 és 1526 közötti időszakban volt jellemző); pl. malina~málna, palica~pálca, eredő~erdő, halavány~halvány, azután~aztán. Előfordult tehát a magyar nyelvben, hogy a magánhangzó volt sok.
A magyar nyelvvel kiválóan lehet játszani, lehet hajlítani, csavarni, mert rugalmas – s ez a tény nagyon jól megmutatja jellegét. József Attila mondta: „nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai“. S mi hozzátehetjük: szilárdan rugalmas. S ez, különös módon, nem ellentmondás. A magyar nyelv legalább 3000 éve önállóan fejlődik, s bár változott, csodálatosan megőrizte ősi jellegét, szerkezetét. Szilárd, kikezdhetetlen, olykor porlik, de soha nem törik. Ennek ellenére bámulatosan jól lehet vele játszani, csűrni-csavarni, a mindennapokban és a költészetben is. Mintha egy hajlékony keret lenne, amelyből kilépni nem lehet, amely minden drasztikus külső hatás ellen védi, ezek a hatások beszivároghatnak, de nem betörnek, miközben a kereten belül rendkívüli szabadságra és kreativitásra ad lehetőséget nyelvünk. Ez a magyar nyelv adottsága, képessége. Azt nem állítjuk, hogy más nem nyelv nem képes erre, de hogy a magyar tökéletesen képes rá, az bizonyos.
Szólnunk kell az elmepallérozásról is, arról, hogy a nyelvi játék kiválóan fejleszti a logikai képességeket. A nyelvhasználat ösztönös és tudatos logikai műveletek sorozata, építkezés, különösen a magyarban, amely toldalékoló, ragasztó nyelv. Erre példaként megemlíthetjük a palindrómát, amely olyan szó vagy mondat, amely visszafelé olvasva is ugyanaz: pl. integetni; kereket tekerek. És utalhatunk az 1800-as évek végéről egy 185 szóból és 916 betűből álló szerelmeslevélre, amely oda-vissza olvasva is ugyanaz, és kitalálója egy sakknagymester, Breyer Gyula. Mert a nyelvhasználat is, miként a sakkjáték: kombináció, előregondolkodás, építkezés – többnyire persze ösztönösen.
Bencze Imre kitalálta a szótagpalindrómát, amely szerinte nyelvi hungarikum, s nyelvünk agglutináló voltához van köze. Például a Janó, ma rostába esett e batáros manója. mondat szótagolva olvasva visszafelé is ugyanaz.
A Magyar Nyelv Múzeuma kiállításainak, rendezvényeinek, múzeumpedagógiai programjának állandó része a nyelvi játék és humor. Arra biztatunk mindenkit, hogy éljünk a nyelvi öröm csodálatos adományával.
Nyiri Péter
