Magunkról röviden Magunkról röviden Magunkról röviden Magunkról röviden Magunkról röviden Magunkról röviden Magunkról röviden Magunkról röviden

Klasszikus irodalom. Frissítés most! Velmovszki Dóra ajánlója

Klasszikus irodalom. Frissítés most!

 Velmovszki Dóra

Az én ajánlásom egy novellára esett, amely nem más, mint Tamási Áron Az öreg pillangó című novellája. Az elbeszélések már kiskorom óta jobban megfogtak, mint a versek, hiszen a novelláknak mindig volt számomra valami tanulságuk, valami fontos mondanivalójuk. A novella egyik főszereplője egy öreg özvegyember, Mihály bácsi, akinek a hétköznapjai nagyon egyhangúan telnek. Az egyhangúságot Tamási Áron a nála megszokott módon a humorával, a vicces hangulatával próbálja megszakítani. A humor egy kicsit zűrzavarba torkollik, ami Mihály bácsi egyetlen örökösének, a mű másik főszereplőjének, Jánosnak köszönhető. Jánosban megjelennek azok a tulajdonságok, amelyek a hétköznapi emberekben is megjelennek. Ezek a mohóság, a makacsság, a vagyonéhség; és János próbálja minél hamarabb elérni azt, hogy Mihály bácsi elveszítse az életét, és ebből ő meggazdagodjon. Azonban Mihály bácsi erre rájön, és móresre akarja tanítani Jánost, és próbálja ezzel rávilágítani őt és minket is a novellának a lényegére, a novellának a mondanivalójára, hogy ezekkel a tulajdonságokkal az életben nem sok mindent tud majd elérni, nem lesz ettől boldog, nem lesz ettől felhőtlenül boldog, nem lesznek ettől barátai, nem lesz ettől családja, inkább csak mindenkit el fog tőle szakítani. Tamási Áron novelláit mindenkinek ajánlom, hiszen a szövege nagyon érthető, és cselekménye is egyszerű, azonban mindig próbál egy olyan mondanivalót adni Tamási Áron, egy olyan dologra rávilágítani, amely a hétköznapi életben is hasznos lehet. Úgyhogy minden korosztálynak tényleg ajánlom, és ha egy rossz napon elővesszük a novelláskötetét, és egy novellát elolvasunk, szerintem egy kicsit feldobja azt a napot, és egy kicsit boldogabban feküdhetünk le, és kicsit boldogabban kelhetünk majd fel.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: november 1-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor