Kazinczy Ferenc huszonöt éven át, 1806-tól egészen haláláig, 1831-ig élt Széphalmon. Halála után háza, kertje pusztulásnak indult, megmentésére a Kazinczy- Alapítvány keretében gyűjtést szerveztek.

Az író születésének centenáriuma alkalmából országszerte tartott megemlékezések ösztönözték erre az akadémiát. A lakóház megmentésére tett kezdeményezések nem jártak eredménnyel, így született a gondolat, hogy annak helyén díszes mauzóleumot emeljenek. Ybl Miklós 1862-ben készült tervét felhasználva, de azon jelentős módosításokat végezve Szkalnitzky Antal elgondolásai alapján 1873-ra épült fel a görög templomra emlékeztető emlékcsarnok. Az emlékcsarnok 1876 óta fogad látogatókat. Mai berendezése 1882-től fokozatosan alakult ki, az ereklyék összegyűjtésében Becske Bálintnak, az író lelkes unokájának vannak hervadhatatlan érdemei. A Kazinczy Emlékcsarnokban megtekinthető többek között Kazinczy néhány személyes használati tárgya, rajza és kézirata, több egykorú portréja: az író egyenruhás gyermekkori képe, Stunder két arcképe, Pesky József, Donát János festménye, valamint Marsalkó János (Ferenczy István nyomán készített) Kazinczy-mellszobra és farkasfalvi Maugsch Gyula Török Sophie-ról készített márvány mellszobra.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: október 29-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor