Kazinczy Ferenc és az 1831-es kolerajárvány

Írásunkban az 1831-es kolerajárványra emlékezünk Kazinczy Ferenc (aki maga is a vész áldozata lett) és kortársai leveleiből vett idézetekkel.

 

Írásunkban az 1831-es kolerajárványra emlékezünk Kazinczy Ferenc (aki maga is a vész áldozata lett) és kortársai leveleiből vett idézetekkel.

Magyarországot több alkalommal is sújtotta kolerajárvány (1831, ’55, ’66, ’72), az 1831-es volt az első és a legnagyobb. Zemplénben különösen pusztított a kolera, valószínűleg azért is, mert a szegénység itt nagyobb volt az országos átlagnál. A zsellérek száma igen nagy volt: 30 ezer; és az éhínség ezen a vidéken állandó jellegűnek számított. Máramaros felől Magyarország belseje felé tört a kór, a betegséget a lengyel szabadságharcot leverő orosz csapatok tatár és más közép-ázsiai egységek, illetve sószállítók hozták be. A járvány áldozata lett Kazinczy Ferenc is, aki halála előtti leveleiben még tájékoztatta barátait az eseményekről.

 

fasor

 

Kazinczy július 16-án ezt írta Guzmics Izidornak:

„… tisztemnek ismerem elmondani, amit tudok, de előre bocsátván, hogy nem sokat tudok; mert Zemplény el van zárva, én pedig a’ Zemplény’ széléhez csak 600 lépésnyire, ’s anyahelyétől, Ujhelytől csak egy órányira, de Abaujban lakom; ’s így Zemplény közt és köztem el van rekesztve minden közösülés. Munkácsról érkezett hírek szerint, a’ sót Máramarosból Tokajba szállító Oroszok és Oláhok a’ cholerát Ugocsában elterjesztették. Utána küldöttek a’ mirigyeseknek, közzűlök elfogattak; némelyíke, félvén a’ bajtól, megszökött, ’s a’ bajt Szathmárban (nevezetsen Cseke helységben, hol a’ mi Kölcseynk), Szabolcsban, Beregben elterjesztette.”

A Kazinczy által is emlegetett Kölcsey írja 1831. július 2-án Szatmárcsekéről (Bártfay Lászlónak):

„Mert tudnotok kell, édes barátom, hogy mi, azaz, egész Cseke és én, az örökkévalóság partján állunk hét nap olta már. Június utolsó felében a sós szálakon lévő oroszok közt kiütött a veszedelmes vendég; ezek félvén, hogy letartóztatni fognak, halottjaikat a Tiszába hányták, de Ujlakon, Ugocsa vármegyében, a megmaradtak csakugyan őrizet alá estek s elhullottanak. E hullás következésében, minden hasonló sorsú oroszok ugyanott kontumácia alá vétettek; de a veszély már észre nem véve, előre is sajdíthatva Beregnek s a mi Szatmárunknak Tiszamelletti helységeiben hirtelen jelengette magát. Megyénknek eddig négy helyeiben történt halálos jelenés: Csécsén, Kóródon, Kisarban, és legnagyobb mértékben Csekén. Itt a múlt vasárnap négy halott feküdt, s a kir. komisszióhoz tartozó orvosok mind a halottakban, mint a betegekben a kolera legnyilvánosabb jeleit találták. Azolta a betegek egymást érik s elhullott legalább hét. Falunk zár alatt van, s holnapután a szomszéd helységeken keresztül katonai kordon vonatik. […] Miolta az orvosok jelen vagynak, s a betegeket jókor gond alá vehetik, a nyavalya nagyot szelídűlt. A gyógyulás 24 vagy kétszerannyi idő alatt elkövetkezik; s általán fogva mondhatni, hogy halottaink közül még alig volt valaki, kit vagy régi nyavalygás, vagy rendeletlen életmód előre nem készítettek volna.

Bártfay László csak szeptember 7-én kapta meg e levelet, s szeptember 8-án válaszolt rá (beszámolójában már Kazinczy halálát is megemlíti):

„Mintegy fejetlen s esztelen kapkodunk a szalmaszálhoz, holott a népet vigyázatra inteni, eszméltetni, bátoritani, nem pedig tehetetlenségre szorítani kellett volna. Orvosaink nemcsak nem tudtak segíteni rajtunk a baj kiütésekor, melyet csak hallásból s nagyítva ismertek, hanem amidőn betegedénk – történt az osztán rettegésből vagy ragályból – még eltitkolák magokat ha segédért kiáltánk. Végre hol erőszak s lázzadás, hol derűlet következésében tágulának az elzárások, egyik vidék tapasztalásait közölheté a másikkal, leirá a betegség jelenségeit, folyamatját, ártalmas vagy foganatosb orvoslásait: s ime az emberiség szabadabban emelkedék nyomorúságából, melybe a vaktában előragadott klór és bizmut és egyéb oktalanságok taszíták, s melyet a közintelligenciának, viszonti értesítéseknek, közlésnek elfolytása bizonyosan nagyobbíta. […] …feleségem, Matild jún. 28-án Zemplénybe utazának el, oda, honnan a legnyugtalanítóbb hírek szárnyaltanak hozzánk; – mert Ugocsában, Szatmárban legelőbb ütött ki a baj, de oly iszonyú dúlásokat nem tett, mint Újhely körül s a Hegyalján, s később a Tiszamentében s arra mifelénk.”

 

sir

 

A kolera Sátoraljaújhelyt is sújtotta: két hónap alatt a 7065 lakos közül 1600 betegedett meg. A mentésben részt vett Kossuth Lajos is, aki az újhelyi Epekórságot Elhárító Bizottság felügyelője lett, szervezte a védelmet, lecsendesítette a tömeget, s az ő javaslatára a Zempléni Casino 500 forintot adott a károsultak támogatására. Emellett Kossuth megoldotta a betegek elkülönítését, a halottak elszállítását, elhantolását a Bibérc homokdombján kialakított szükségtemetőben. Naponta megfordult a járványban megbetegedettek körében, jelen volt a temetéseken. És szólt a nép érdekében, előterjesztései a meggyötört nép mellett szóltak, igyekezett könnyíteni terheiken.

Kazinczy július 25-én írta fiának, Emilnek:

„Ujhelyben fogy a Cholera. Egy Úr sem holt meg. Hosszúlázon, Csörgőn katonaság vonja a’ kordont, oda vannak bekvártélyozva; Hosszúlázra 25öt küldöttek. Mikóházán, Regmeczen, Mihályiban nincs baj.” Utolsó levelében az újhelyi halálozási arányról is beszámol: „Ujhelyben minden 25dik, Tolcsván a’ 9dik, Olasziban, Sárán, Zsadányban a’ 4dik ember kiholt.”

Kazinczy Legkisebb gyermeke, a későbbi aradi vértanú Lajos (ekkor 11 éves) is elkapta a cholerát: „Lajos elkapta a’ cholerát, hányt és ment a’ hasa, s’ görcsöt kapott a lábában. De Sophie a’ dörzsölésekkel és egyéb szerekkel segített.”

Lajos tehát meggyógyult, édesapja azonban nem tudta legyőzni a kolerát. Augusztus 23-án meghalt, utolsó, befejezetlenül maradt levele augusztus 20-án kelt. A Mocsáry Antalnak szánt levelet Kazinczy Eugenia zárta le soraival; a levél 3-dik lapja szélén ez olvasható:

„Mélly bánattal kell jelent[en]em a’ szegény atyám halálát, melly Augusztus 23dikán nekünk nagy szomorúságunkra történt, a’ retenetes Cholera betegségbe eset 21dikén; ’s harmadnap mulva elhagyott bennünket örökre az áldot, pecsételetlenűl találtuk ezt a’ levelet, ez volt az utólsó mellyet írt életébe.”

Az 1831-es kolerajárvány áldozatainak száma 250 000. A kolera terjedését és pusztítását segítette az, hogy hiányoztak a szakszerű intézkedések, és kevés volt az orvos. A gyógyításra szánt, kutakba szórt bizmutot, bizmutport a hozzá nem értők olykor túladagolták, így fordulhatott elő, hogy a kútból ivók helyenként megbetegedtek, meghaltak, a vízivástól tartózkodók pedig meggyógyultak. Ennek következményeként (is) Sáros és Zemplén megye nemzetiségi köreiben elterjedt a hír, hogy a magyar urak a kútba szórt méreggel szeretnék őket kiirtani; sőt azt is beszélték, hogy az urak 5-10 forintot fizetnek egy-egy megmérgezett emberért. Kazinczy írja:

Kassán egy elméjében nem meg háborodott, hanem csak elgyengűlt öreg chirurgus – neve Lehoczky – gondolatlanúl bánván a’ Magisterium Bismuthival megöle egy kis fiút és két vagy három embert. ’S a’ nép elréműlt annak látására, hogy a’ betegeket Kassa városa eggy fekete szekérbe vetteti, és erővel küldi ispotályba. Látta ezenfelűl, hogy nem Urak, hanem ’a szegénység vesz. Innen az a’ gonosz gondolta, hogy őket a’ Császár és a’ Nemesség méreggel akarja kiveszteni. – Ezek tehát Bárczáról (melly félórányira fekszik Kassához) és a Kassa külvárosáról berohantak a’ városra, ’s Lehoczkit csaknem agyon verték, úgy más Oroszokat; ’s a’ mint hallom egy szolgabírót.”

Az urak népirtó szándékáról való híresztelések a magyarországi pánszláv törekvések „malmára hajtották a vizet”. A pánszlávizmus hívei kihasználták a tót lakosság tudatlanságát, magyarellenességét. A lázadás oka volt az is, hogy a hatóság valóban nem adott semmiféle felvilágosítást a lakosságnak. Az Alföldön aratómunkát vállaló munkások a járvány hírére siettek haza, de a hatóságok feltartóztatták őket, ugyanakkor nem mondtak nekik híreket az otthoniakról. A bizonytalanság és a rémhírek nyomán aztán elszabadultak az indulatok. A lázadás 1831. július 25-én tört ki Szécskeresztúrban: meg akarták ölni a királyi biztost (aki megszökött), később pedig fegyvert (ásót, lapátot, kapát, vasvillát) fogott a nép számos más községben is. A parasztok elsősorban az urakat, papokat, zsidókat fogták el, és megkínozták őket, számos gyilkosságot követtek több helyen is.

Kazinczy

 

Kazinczy is beszámol az eseményekről:

„Az lévén a’ hír, hogy Varannó és Terebes tájáról XIII falu jő Ujhely felé, ölni, gyújtani, a’ Megye segédre szólítá a’ katonaságot.”

„Tegnap este vivének itt tizenhárom szekeren rabokat, Csörgő felé negyven szekeren. Katonaság kísérte. – Mennyi szerencsétlen, és mennyi szerencsétlen őáltalok! Vad kegyetlenségeket vittek véghez, ’s még az olly angyali lelkű asszonyságokon [is] mint Forgácsné Varannón, ki abban lelte ’s kereste boldogságát, ha betegeket gyógyíthata, szegényeket táplálhata. Ezek az ostobák elhitették magokkal, hogy a’ Császár és Nemesség őket ki akarja irtani, holott látták, hogy a’ Nemesség is azon kutakból iszik és főzet.”

A lázadás leverésére teljhatalmú királyi biztosként báró Eötvös Ignáczot bízták meg, és gróf Majláth Antal zempléni főispán lett a helyettese. A lázadók megfékezéséhez azonban segítség is kellett: a Terebesen állomásozó reguláris lovasezred és a Sárospatakon várakozó Benczur lovasezred sietett a hatóságok segítségére. 1831. szeptember 19-én dördült el az első sortűz, s a lázadást 1831. november 8-ára fojtották el. Ezután kegyetlen megtorlás következett, 119 embert kötél általi halálra ítéltek: Zemplénben 64-et, Abaújban 3-at.

           

A kolerajárvány eseményeit dolgozza fel Szomorú napok című regényében Jókai Mór is, persze ő a történéseket egy fordulatos, az egyéni és közösségi bűn és bűnhődés kérdését (és lélektanát felvillantó) tárgyaló cselekménybe szövi bele. Két – tanulságos és reményt adó –mozzanat kiemelendő a regény világából.

A természet Isten ujja – olvassuk az előszóban. Isten keze munkájának nyoma-eredménye, akaratának megnyilvánulása. Beszéd, melyet érthet, akinek van füle a hallásra. A „polgárhadak vériszonyaiban”, ragályokban (járványokban), éhhalálban „Isten keze nyilvánít nagyszerű titkokat, miket ha képes volna megérteni [az ember], a halál nem lenne halál, a fájdalom nem lenne fájdalom többé.” „Néha a természet, ez Isten irtó keze egész népeknek ad fenyítő tanítást.” „Minden halott egy-egy elveszett kézirat, melyet – ha végigtanulna – bölcs lenne az ember.

És még egy gyönyörű szólam, amelyet ráadásul egy kislány mond egy hóhérnak: „Az Isten jó, az Isten nem haragszik senkire. […] Az Isten mindenütt közel van, s nem fordul el senkitől, ki szemeit hozzá felemeli. Lásd, én mindenütt látom őt. Fejem fölött van, ha alszom, kezemet fogja, ha a sötétben járok; látom, ha az égbe nézek, látom, ha az égbe nézek, látom, ha szemeimet behunyom. Ő nem kerül el senkit.” És ahogy egy másik részben olvassuk: „Az ég mindenki előtt nyitva van, aki azt keresi.

Erre kell gondolnunk a mostani helyzetben, 2020 tavaszán is.

Nyiri Péter

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitvatartás: október 29-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor