Ahol kinyílt egy rejtélyes világ

Egy új arcát mutatta meg az éppen egy éve nyílt, Nyelvlesen. Kalandozások a nyelv körül című tárlat 2015. március 27-én. A kiállítás címét kiegészítettük, a „+50%” utalt az estébe nyúló, hosszabbított nyitva tartásra, továbbá arra, hogy valami más is várja ez alkalommal a látogatókat, mégpedig élő szereplők, korhű kosztümökben.

A szerepjátékra épülő és múzeumpedagógiai tapasztalatok alapján tervezett kiállításban a kosztümös tárlatvezetők az alapjátékok helyett új kihívások elé állították a Kazinczy Eugénia, Kőrösi Csoma Sándor és Wesselényi Miklós szerepét magára öltő gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A logikai és nyelvi játékok ez alkalommal jobban ráirányították a figyelmet az információs és falszövegekre. Az egyes helyszíneken több forduló vezetett a végső megoldáshoz, így mélyítve el a megszerezhető tudást az anyanyelv és idegen nyelvek elsajátításáról, a nyelvjárásokról, az anyanyelvápolásról, valamint a metakommunikációról és a nyelvhasználatról. Akik vállalták, maguk is beöltözhettek kosztümökbe. A gyertyával és olajlámpással megvilágított éjszakai kiállításban így még hangulatosabb volt számukra a játék.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor