Játékos anyanyelv, anyanyelvi játékok

Unalmas nyelvtanozás helyett a játékosság kapta a főszerepet pénteken egész nap A Magyar Nyelv Múzeuma színpadán: diákok mondták el saját reklámszövegeiket eszperente nyelven, szinonimák segítségével alkottak újabb szavakat, vagy leleményességüket és kreativitásukat latba vetve mutatták be, hogyan lehet alkalmazni a nyelvtani szabályokat. Az egész napos rendezvény célja az volt, hogy a magyar nyelvtan élményszerű oktatását, tanulását mutassa be, ezért nem a száraz tananyag, hanem a változatosság, a játékosság adta az alapot a feladatsor összeállításához.  A Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei irodájának első alkalommal megrendezett, „Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv” című versenyén megyei és felvidéki általános és középiskolás diákok mérhették össze tudásukat. A vetélkedőre közel hatvan csapat jelentkezett. Az előselejtezők alapján nyolc iskola került be a széphalmi döntő két kategóriájába.

Legmesszebbről, a Csallóköz szívéből a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola csapata érkezett, ők szerepeltek az általános iskolások versenyén. A középiskolások közül pedig a Lévay József Református Gimnázium szerezte meg az első helyet. A vetélkedőt nemcsak a résztvevő 32 diák élvezte, hanem a közönség is. A feladványok többsége és az értékelésük szóban hangzott el, ezáltal – ha nem is úgy, mint az aktív versenyzők – a nézők maguk is beállhattak a rejtvényfejtők sorába. A kategóriaversenyek között az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, Kerekes Barnabás tartott előadást a Testvérmúzsák sorozat idei főtémája kapcsán arról, hogy miért nem értjük egymást, azaz, hogy mennyire fontos a széles körű beszédművelés, a tudatos nyelvhasználat.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor