Megjelent a Múzsák Kertje második kötete

Megjelent a Magyar Nyelv Múzeuma Füzeteinek 2. kötete Múzsák kertje – A nyelv lelke, a lélek nyelve címmel, amelyet 2014. március 25-én mutatott be a könyv szerkesztője, Nyiri Péter Széphalmon. A Múzsák kertje tematikus csoportokba rendezi azokat a tudományos kutatási eredményeket, amelyek kultúrtörténeti előadásként a tavalyi évadban már elhangzottak a nyelvmúzeumban, vagy nyomtatásban korábban még nem jelentek meg. A kötet – bár tudományos alapossággal készült – még a diákok számára is élvezetes, érthető és olvasmányos nyelvezeten mutatja be a nyelvmúzeum körül kialakult szellemi kutatóműhely legújabb eredményeit.

A pedagógusok pedig a tanórai anyag kiegészítőjeként is használhatják, hiszen olyan témákat is feldolgoz, amelyek segítenek elmélyíteni a korszakról szerzett tudást vagy a nyelvtanórák ismereteit. Így szó van a kötetben a börtönszlengről, a sportnyelvről, a nyelv lélektanáról vagy éppen Weöres Sándor költészetéről, de az egyik tanulmány tükröt tart a mai nők elé is azáltal, hogy bemutatja a „feleségek feleségét” (mert Petőfiné mellett Kazinczyné is megérdemli e nevet), Török Zsófiát. Számos új ismerettel szolgál a muzeológiában dolgozók számára is, hiszen egy gyakorló múzeum oldaláról szemléli az új tudományos eredményeket, szakmai fogásokat oszt meg.

A könyvbemutatóhoz kapcsolódott a Testvérmúzsák előadás-sorozat szezonnyitó előadása.  Szőke Gábor római katolikus plébános a szeretetnyelvről szólt a megjelenteknek, arról, hogy mennyire fontos az emberi kapcsolatokban a beszéd mint érzelmeink kifejezője. Az előadó szerint a ma emberének meg kell tanulnia elcsendesedni, s ha csak napi néhány percre is, de alkalmat kell találni a befelé fordulásra, az önvizsgálatra, nem utolsósorban pedig a körülötte lévők lelki rezdüléseire kell figyelnie. Hiszen a beszéd felelősséggel jár, mivel a szavakkal ölni és gyógyítani is lehet, a nyelv olyan, akár egy bicska.

A Testvérmúzsák sorozat keretében a következő hónapokban szó lesz többek között a nyelvhasználat erkölcsi felelősségéről, lélektani hátteréről, a mesemondás szerepéről, a nyelv és a személyiségfejlődés kapcsolatáról, de lesznek Kazinczy életművével, kultuszával, valamint az anyanyelv-pedagógiával és irodalompedagógiai újdonságokkal kapcsolatos előadások is.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor