Deme László emlékpontja A Magyar Nyelv Múzeumában

2011. június 6-án elhunyt Deme László nyelvészprofesszor, és végrendeletét teljesítve családja A Magyar Nyelv Múzeumának adományozta a jeles „anyanyelvész” hagyatékát: személyes tárgyait, iratait és könyveit. A múzeum könyvtártermében a hagyaték egy részéből emlékpontot alakítottunk ki. A kis kiállítást 2011. október 14-én adtuk át érdeklődő közönség előtt: az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjén részt vevő tanárok jöttek el az ünnepségre. A vendégeket Fehér József, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója köszöntötte. Deme Lászlóra dr. Kováts Dániel ny. főiskolai tanár emlékezett, Deme professzor munkáiból részleteket olvasott fel Nyiri Péter, a nyelvmúzeum igazgatóhelyettese.

Deme László vallomása pályájáról

Pécelen elvégeztem az elemit és a négy polgárit, különbözetivel Sárospatakra kerültem, azután Budapesten a bölcsészkart úgy végeztem, mint az Eötvös Kollégium tagja. Ezek nagyon sokat jelentettek számomra. Másodéves koromban mentem először nyelvjárásgyűjtésre. A fonetika és főleg a nyelvjárásgyűjtés valahogy megérzékeltette velem elég korán azt, hogy a nyelv mögött mindig az ember van, beszélő ember, beszélő társadalom. És ez az összefüggés áthúzódik egész életemen, és ha így nevezhetem, egész munkásságomon is.

64-ben egy meghívás révén Pozsonyba kerültem a Komenský Egyetemre vendégprofesszornak és egy nemzetiségi társadalomba vendégpolgárnak. Mind a kettő nagyon sokat segített a munkámban és a fejlődésemben. Minden szociológiai, minden pszichológiai és minden emberi vonatkozása feltárult előttem a beszédnek mint nyelvhasználatnak és a nyelvnek mint közös eszköznek, amelynek a használata nemzeti körülmények között teljes és szabad, nemzetiségi körülmények között szűkített és korlátozott. Ott éreztem meg igazán azt, hogy az egyén életében és a mikrotársadalom életében mit jelent a nyelvhasználat készsége, a nyelvnek a minél jobb birtoklása, és mit jelent az ember életében az, hogy a maga közegében mozog-e vagy pedig másikban.

Az általános nyelvészet azután sorsom lett. Szegedre kerültem egy újonnan felállított tanszékre, általános és alkalmazott nyelvészetire. Azóta is elsősorban azt művelem, de sosem tudom elszakítani, nem is tudtam, az általánosat a konkréttól éppúgy, mint ahogy az elméletet a gyakorlattól és a nyelvet az embertől.

Miután nyugalomba vonultam, megszabadulván a mindennapi hivatali és oktatási feladatoktól, a (társadalmilag általam hasznosnak vélt) kutatási, szervezési, ismeretterjesztési feladatokra összpontosítottam erőmet. Szeretném hinni, hogy valóban sikerült még jobban az ember felé fordulnom, s át-, pontosabban visszaadni a társadalomnak minél többet abból, amit megláttam, megfejtettem a nyelvről, használatáról, használóiról, hat évtizedes pályám során. Működésemnek felerősödött az a része, amellyel a „nagy társadalom” ismeretszerző és kommunikációs eszközét jelentő nyelvhasználati forma jobb megismerését, megismertetését és minél sikeresebb működtetését próbáltam szolgálni.

A korábbinál többet foglalkoztam az anyanyelvi oktatás – és főleg: anyanyelvi nevelés – fejlesztésének dolgával, lehetőségeit vizsgálva, oktatási programok kidolgozásában véve részt. Órán, sőt iskolán kívüli nevelés célzatával vezetem a Péchy Blankával együtt elkezdett Beszélni nehéz! című rádióműsort s újabban a Duna televízióbeli változatát, nem kevésbé a hozzájuk kapcsolódó, az ifjúság beszéd- és magatartáskultúráját ápoló mozgalma(ka)t.
Amikor szükségét és ahol lehetőségét látom, szóban és írásban bizonygatom azt, hogy a nyelvtudománynak sajátos ága, mert fontos tevékenységi területe, saját társadalmának – számunkra a magyarnak – mint a közegében és vele eszközként élő emberek ismeretszerző és kommunikációs tevékenységet szolgáló nyelvet, e közösség anyanyelvét működésében (is) vizsgálni, sőt segíteni. Tehát, hogy az „anyanyelvészet” nem csupán az adott nyelv anyagát, szerkezetét, történetét hivatott feltárni, hanem a használatában észlelhető problémákat is, a zavarok mélyén húzódó és általuk jelzett mentális és morális gyökerekig menően.

Ezért becsülöm különösen sokra, és támogatom erőm szerint a szakmán kívüliek széles rétegeit bevonni igyekvő anyanyelvápolást. A beszélők, a szóban és írásban megnyilatkozók széles tömegei nélkül nincs hatékony „anyanyelvészet”.

Szeretnék diófát ültetni még. Készítem a fészket neki, bár tudom: az utókor könyörtelenül kivághatja, ha úgy érzi akadályt jelent a globalizáció felé vezető betonút építésének.

(1976., 2000.)

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor