A magyar kultúra napja

Széphalmon, A Magyar Nyelv Múzeumában tartotta a magyar kultúra napi ünnepségét Sátoraljaújhely városa. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük; január 22-én, mert Kölcsey Ferenc ekkor fejezte be Himnusz című költeményét, mely később, Erkel Ferenc megzenésítése (1844) nyomán nemzeti imádságunk lett. A Magyar Nyelv Múzeuma előadótermében kettőszázötvenen gyűltek össze 2010. január 21-én. Az ünnepség nyitányaként Deák Bettina – a sátoraljaújhelyi Jókai Mór Tagintézmény nyolcadik osztályos tanulója, felkészítő tanára Végsőné Fazekas Aranka – szavalta el Kölcsey versét.

Ezután Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, s felhívta a figyelmet a magyar kultúra nagy teljesítményeire, melyekre méltán lehetünk büszkék. Az ünnepi beszédet dr. Komáromy Sándor, a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja mondta. Rövid áttekintést adott a magyar irodalom és kultúra fejlődéséről, és a jelenről szólva külön hangsúlyozta: a határainkon túli magyar közösségek kulturális teljesítménye is a magyar művelődés szerves része.
            
Hagyományosan a magyar kultúra napján adják át a közművelődési díjakat. 2010-ben közművelődési díjat kapott Mészáros Lajosné és Ignécziné Bodnár Klára, elismerő oklevelet kapott Csökölyné G. Zsuzsa, Nagy Marianna és Horkay Árpád.            

A díjátadás után Kincseinkről címmel zenés, táncos irodalmi összeállítást láthatott a közönség. A műsort összeállította és szerkesztette: Jászter Beáta és Schweitzer Tamás.

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor