Újabb kiállítás A Magyar Nyelv Múzeumában

2009. október 16-án új kiállítás nyílt A Magyar Nyelv Múzeumában. A Magyar Örökség: a „Beszélni nehéz” anyanyelvi mozgalom című tárlat a magyar beszédművelési mozgalom történetét mutatja be Péchy Blanka 1960-as kezdeményezésétől egészen napjainkig. Könyvek, emlékplakettek, oklevelek, újsághírek és fényképek adnak hírt a mozgalom előzményeiről, a Kazinczy-díj Alapítványról, az anyanyelvi ifjúsági versenyekről, a beszéd- és magatartáskultúra szervezeteiről, a beszédművelési rádió- és televíziós műsorokról, a hangzó beszéd tudományáról.

 A kiállításnak helyet adó galéria végében lévő plazmaképernyőn a látogatók a Duna Televízió Nyelvőrző című műsorának adásait nézhetik meg.

A kiállítás egyik mottója Kodály Zoltán idézete: „A magyar kiejtést is tanulni kell, még született magyarnak is”. A tárlat egyszersmind a téma jelentőségére is felhívja a figyelmet: az általános beszédkultúra fejlesztése, a szép és értelmes magyar beszédre nevelés az egyik legfontosabb nyelvművelési, nyelvápolási feladat. A beszéd tükör, mely magáról a nyelvhasználóról ad képet. Az anyanyelv-pedagógia és általában az oktatás felelőssége is, hogy ez a kép szép, gyönyörködtető és tiszta legyen.

 

Petőfi Irodalmi Múzeum - A Magyar Nyelv Múzeuma| 3988 Sátoraljaújhely-Széphalom, Kazinczy utca 275.
Telefon:
  +36 47 521 236 | E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | FaceBook: facebook.com/nyelvmuzeum | GPS koordináták: 48.436420, 21.622054

Nyitvatartási idő: hétfő kivételével mindennap | Nyári nyitvatartás:  április 1-től, 9-től 17-ig | Téli nyitva tartás: november 2-től, 8-tól 16-ig.

lablec logosor